szerző:
Gócza Anita

Több országban botrányt okozott, volt ahol be is tiltották, másutt kötelező olvasmány lett Janne Teller kiskamaszoknak szóló regénye. Magyarországon is felháborodott levelet írt egy pedagógus az államtitkárnak, amiért ezt a könyvet gyerekek kezébe adják. A Semmi írónőjével beszélgettünk.

Magyarországon 2011-ben jelent meg a Semmi, de igazán akkor került a figyelem középpontjába, amikor egy korábbi magyartanár felháborodott levelet írt az akkori oktatási államtitkárnak Czunyiné Bertalan Juditnak, mert egy budapesti iskolában a Légy jó mindhalálig helyett Janne Teller regényét adták kötelező olvasmánynak a gyerekeknek. (Itt ismertettük a levelet, itt pedig a tanárnő magyarázta el, miért gondolta helyénvalónak a panaszos levelet. A dán írónő ifjúsági regénye egyébként hazájában és másutt is heves reakciókat váltott ki.

Teller nemrég a könyvfesztivál vendégeként Magyarországon járt, ekkor kérdeztük a Semmiről, a kamaszok nem könnyű világáról, a könyvvel kapcsolatos botrány okairól.

Semmi

„A könyv a  nyolcadikos Pierre Anthon azon állításával indul, hogy semminek sincs értelme, hiába dolgozunk, akkor se lesz belőlünk senki se. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki, nincs igaza, ezért tárgyakat kezdenek gyűjteni, olyan dolgokat, amelyekért érdemes élni: mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. A játéknak induló bizonyítás azonban „véresen” komollyá válik,  a szandál, a horgászbot után felkerül a „Fontos Dolgok Halmára” Gerda kedvenc aranyhörcsöge, Anna-Li örökbefogadási bizonyítványa, Elise két évesen elhunyt kisöccsének koporsója, és innét már nincs megállás.

Semmit eddig csaknem 40 000 példányban adták el Magyarországon.

hvg.hu:  Tényleg elég nihilistán hangzik egy Semmi című regény. Honnan jött a regény ötlete?

Janne Teller: Leginkább az élet értelme foglalkoztatott akkoriban, amikor a könyv született. A kiadóm arra kért, hogy írjak egy ifjúsági könyvet, amihez nem volt  túl nagy kedvem. De azután egyik nap egy fiú hangját hallottam a fülemben – Pierre Anthon néven a könyv egyik főszereplője –, amint azokat a mondatokat mondja, amelyek a regény kezdőmondatai lettek: „Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Rögtön magam előtt láttam ezt a kamasz fiút, átéltem az érzéseit. Tudtam, hogy meg kell írnom a könyvet.

Janne Teller
©

hvg.hu: Az élet értelméről való gondolkodás bármikor „aktuális” lehet, de önnek miért volt fontos akkoriban?

J. T.: Mindig is arról álmodtam, hogy egy nap majd író leszek, és hosszú utat jártam be, míg teljesült a vágyam: közgazdaságtant tanultam, sokfelé dolgoztam a világban. 1999-ben jelent meg az első könyvem, amelynek nagyon jó volt a fogadtatása. Elértem, amire mindig is vágytam, viszont rájöttem, hogy ettől nem változik meg a világ körülöttem, a problémáim se tűnnek el. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy újra fontosak lettek a nagy egzisztencialista kérdések.

hvg.hu: A könyv saját magának is segített válaszokat találni?

J. T.: Abszolút, de persze nem azonnal, ez egy több éves folyamat volt. A lényeg az, hogy őszintén tudok örülni annak, hogy létezem. Ez nem azt jelenti, hogy Pierre Anthonnak nincs igaza, az emberi élet valóban csak egy kis fényvillanás a Föld történetében, és nem tudjuk, honnan származik az élet, van-e Isten, és mi történik velünk a halálunk után. De az jutott eszembe, hogy talán azért is olyan fantasztikus dolog az élet, mert nem ismerjük a válaszokat ezekre a kérdésekre. Értékelni kell minden lényegtelennek látszó részletet: beleszagolni az esőbe, kiélvezni a pillanatot. A lét hihetetlen gazdagsága tárul fel, ha az ember így közelít hozzá.

hvg.hu: A tizenévesektől is kapott visszajelzéseket, amelyek azt mutatják, hogy rájuk is ilyen hatással van a könyv?

J. T.: Az az érdekes, hogy a fiatalok valahogy sokkal inkább azt érzik, hogy reményt sugároz a könyv, még akkor is, ha nem feltétlen jó a vége. Nagyon sok olvasó írt nekem, hogy elmondja, a Semmi elindított benne valamit, és most másképp gondolkodik arról, hogy mi a fontos az életben. Abban a percben, hogy nyíltan feltesszük ezeket a kérdéseket – amelyeket ugyan nem tudunk megválaszolni –, kiderül, hogy nem is olyan veszélyesek. A belső félelmek és kétségek kimondása már önmagában segít. Pierre Anthon kételkedő szavai minden egyes alkalommal arra figyelmeztetnek, hogy jobban becsüljem meg az életemet.

Tavaly novemberben Chilében jártam, egy kis falusi iskolában, ahol a kamaszok olvasták a Semmit. Mindegyik gyerek írt nekem egy levelet, és egy nagyon nehéz sorsú lány megfogalmazta, hogy a könyvet olvasva úgy érezte, valahogy könnyebb az élet. Egészen megható, hogy kitalálok egy történetet, és a világ másik végén valaki vigasztalást talál benne. Olyan is volt, aki elmondta, neki már az is sokat jelent, hogy tudja, mások is éreznek így, hogy nincs egyedül a kétségeivel. De eszembe jut egy felnőtt nő Kolumbiából, aki bipoláris depresszióban szenved, és egy hosszú levélben megosztotta velem, hogy a könyv révén végre meg tudja értetni a környezetével, mit érez, amikor éppen lenn van. Pierre segítségével meg tudja mutatni, milyennek látja a világot olyankor.

©

hvg.hu: Pedig eleinte pont azzal vádolták a Semmit, hogy depresszióssá teheti a kamaszokat. Ehhez képest a könyv pont fordítva működik: azáltal, hogy megmutatja a szakadékot, elviselhetőbbé teszi azt...

J. T.: Nagyon érdekes a könyv története: Eleinte szinte alig fogyott, azután két évvel a megjelenése után megnyerte a legfontosabb gyermekirodalmi díjat Dániában, és ezáltal reflektorfénybe került. Elkezdődtek a viták, több cikk is született arról, hogy ez egy veszélyes könyv, még öngyilkosságot is elkövethetnek miatta a fiatalok. Teljesen sokkolt, amikor szembesültem ezekkel a véleményekkel, nem is értettem igazán, hiszen én semmi ilyesmit nem tapasztaltam, nem akartam provokálni senkit. Nincsen benne trágár beszéd, szexuális tartalom se.

hvg.hu: Azért meglehetősen durva dolgok esnek meg ezekkel a kamaszokkal...

J. T.: Ez igaz, de ha a vámpírkönyvek történeteivel hasonlítom össze a Semmit – amelyek ennek a korosztálynak a legnépszerűbb olvasmányai –, akkor szinte jelentéktelen a durvaság mértéke.

Szerencsére volt néhány kísérletező szellemű, bátor tanár, aki elolvasta a diákjaival, és ők is tiltakoztak a vádak ellen. Ráadásul azt is elmondták, hogy ezt a könyvet még azok a diákok is szerették és szívesen olvasták, akik egyébként nem olvasnak egyáltalán. Egy hosszú folyamat eredményeként a Semmi ma már a dán nemzeti alaptanterv része.

hvg.hu: A viták időszakában tényleg betiltották Dániában?

J. T.: Dániában úgy működik a rendszer, hogy a regionális központokban szerzik be a könyveket,  amelyeket azután az iskolák tőlük kölcsönöznek ki. Ezek a központok azt veszik meg, amit az iskolák kérnek, de a Semmit az egyik ilyen nagy regionális központ évekig nem volt hajlandó megvásárolni, hiába kérte több intézmény is. Az is előfordult, hogy egy tanár akarta tanítani, de az igazgató megtiltotta neki. De Norvégiának a vallásosabb, nyugati részében például tényleg be volt tiltva. Azzal érveltek – ez egyébként Dániában is elhangzott –, hogy miért nem kérdezik meg ezek a gyerekek az élet értelméről a helyi plébánost. Mondjuk elég furcsa kérdésfeltevés a 21. században, de könnyű megválaszolni: nem gondolják, hogy a felnőttek tudják a választ, ezért nem kérdezik meg őket.

De voltak tiltakozások Németországban is eleinte, és emlékszem, egy franciaországi város színházában bemutatták a Semmit, de a helyi könyvesbolt nem volt hajlandó forgalmazni a könyvet. Latin-Amerikában viszont nem volt tiltakozás, sőt egyszer két fiatal újságíró elmondta, hogy nem is értik, miért lett ilyen nagy botrány a könyvből Európában. Az meg végképp felfoghatatlan volt számukra, hogyan tilthatták be. Azt gondolom, arrafelé eleve durvábbak a hétköznapok, a hátborzongató dolgok sokkal inkább az életük részét képezik.

©

hvg.hu: Sikerült megértenie, hogy mi válthatta ki a botrányt?

J. T.: Sokáig tartott, míg megértettem, mi okozta a felháborodást – egyébként főleg azoknál, akik konvencionális módon gondolkodnak – :  azért tűnik határsértőnek a Semmi, mert a fundamentumot kérdőjelezi meg, amit általában nem szokás, az értékrendszerünket, bizonyos tekintetben az  egész modern kapitalista társadalmat: azt firtatja, miért fontos, hogy híresek, gazdagok legyünk, hogy mi legyünk a legjobbak. Ezek a kérdések nagyon kényelmetlenek azok számára, akik azzal töltötték az életüket, hogy ebben a hierarchiában feljebb és feljebb kerüljenek.

hvg.hu: A kamaszok életkorukból adódóan eleve elbizonytalanodnak mindenben, azok is meg tudnak birkózni a „szakadék terhével”, akik egy zárt, tekintélyelvű családban, burokban nőttek fel?

J. T.: Mindenkiben van egy kis kételkedés, még akkor is, ha egy mélyen hívő családban éli meg kamaszéveit. Ő is elbizonytalanodik néha, hogy van-e ennek az egésznek értelme. És ha ezekkel a kételyekkel nem nézünk szembe, akkor azok belülről rágják, felemésztik az embert. A Semmi ablakokat nyit ki abban a sötét házban, ami mindenkiben ott lapul belül. Kevésbé érzik egyedül magukat a kamaszok ezekkel  a kérdésekkel, és felismerhetik, hogy a felnőtteknek sincsenek kész válaszaik. Nagyon fontos, hogy minderről őszintén beszéljünk velük.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Gulyás Gergely: „Az MSZP már nincs a pályán”

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Orbán és a Willkommenskultur

Orbán és a Willkommenskultur

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Sztrájkolhatnak-e a fogorvosok úgy, hogy nem is sztrájkolnak?

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Videón, ahogy két kamion frontálisan ütközik Kecskemétnél

Jóformán rájuk zuhant a gleccser, de túlélték

Jóformán rájuk zuhant a gleccser, de túlélték