Magyar patrióták találták ki a homoszexualitást
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
A rendszerváltás legfontosabb lapjai közül – a Beszélő és a Holmi, a Magyar Lettre Internationale megszűnése után – most leáll a 2000 is. (Összehasonlításul: a még a Magyar Népköztársaság és a Magyar Szocialista Munkáspárt által régen alapított folyóiratok – a Kortárs, a Valóság, a Jelenkor, a Tiszatáj, az Alföld, a Mozgó Világ – még megjelennek; közülük azok, amelyeket már a jobboldal működtet, biztos és ragyogó jövő elé néznek, habár olvasóik nem nagyon vannak.)
Akármi is a véleménye valakinek a rendszerváltásról és ezekről a szerintem kitűnő folyóiratokról, annyit megállapíthat: az, ami a magaskultúrában (beleértve a művészetek mellett a filozófiát, a bölcsészet- és társadalomtudományt) 1989 óta újdonság volt, intézményesen megszűnőben van.
Persze intellektuálisan is. Mi sem árulkodik erről jobban, mint az elhunyt magyar polgári demokrácia legnagyobb ihletője, Bibó István szellemi hatásának teljes eltűnése, és egyáltalán: a polgári demokratikus társadalomelméleti és politikai gondolkodás – udvariasan szólva – válsága. E sorok írója már nem tartozik ehhöz a hagyományhoz, de efelől még látja, hogy ez: probléma.
A 2000 azért végezte be pályafutását, mert az NKA – a támogatásokat juttató állami hatóság – megtagadta tőle a szokás szerint járó csekély pénzösszeget. A kulturális és szellemtudományi folyóiratok piaci-üzleti alapon nem működtethetők, a Soros Alapítvány fokozatos távozásával (kivonulásával? menekülésével?) pedig a magánmecenatúra, a nemzeti műveltség szerencsétlenségére, fölszámolódni látszik. Az oligarchák maguknak építkeznek, nem a magyar népnek – s mire az ivadékaik majd kikupálódnak, késő lesz.
Maradna az állam.
Ha lenne állam.
Mert ez valami más.
Az internet nem megoldás mindenre. Sok mindenre, de nem mindenre.
A modern magyar kultúra mindig folyóiratok köré szerveződött. Ez ma sincs másként. Tehát…
A 2000 – amelyben én nem szoktam volt közölni, személyes, önző, szerzői érdekem nem fűződik fönnállásához, de mint szorgalmas olvasóé, igen – szerkesztői egyéniségét kifejező, eredetien furcsa lap volt, mindig meglepett valamivel, szövegkiválasztását gyakran nem értettem, de legtöbbször élveztem. Hozzátartozott az életünkhöz – a magyar értelmiség életéhez – , amely most evvel még kilátástalanabb, még nyomorúságosabb lett.
Így élünk ebben a rendszerben, a szellemi létminimum alatt.
A folyóirat megszűnésekkel foglalkozik az eheti HVG Veszélyeztetett példányok című írása is.
