szerző:
Balkányi Nóra

Az idén 25 éves Quimby 16 előadót kért fel, hogy dolgozzon át dalokat teljesen szabadon. A például Hiperkarmát, Ivan & The Parazolt, Tudósokat, Blahalouisianát, DJ Bootsie-t és Sickratment felvonultató lemezt Varga Livius és a számok sorrendjét összeállító Gerdesits Ferenc Faszi kommentálta végig. A Tükröm, tükröm május 16-án jelenik meg, de itt már meghallgatható. A Quimby pedig legközelebb Budapesten június 11-én lép fel a Parkban.

 

01. Tudósok – Bordély Boogie

Varga Livius: Mindenki nagy kedvence a korszakokon, elméleteken, egyetemes emberi kultúrán és a legmerészebb elképzeléseinken is átívelő-hatoló-hidaló szerzemény, a Tudósok Bordély Boogie című száma (nevet). A Tudósok talán az elsők között volt, akit felkértünk. Én dobtam be a nevüket, és öt hangos igen volt a válasz. Azt hiszem a Tudósok egyfajta rajongásnak örvend a zenekarban. Mikor leültünk meghallgatni a számot, nem is tudom… döbbenten, mosolyogva, élvezkedve, fülelve reagáltunk. Újra és újra meg kellett hallgatnunk.

Gerdesits Ferenc Faszi: Én szétröhögtem magam. Teljesen megkavarták a dolgot. Az eredeti dalból csak egy motívumot használtak fel, a többi a Tudósok maga.

 

02. Frenk – Bélahúsországban

VL: Hogy mondjam… műfajilag ezt minek neveznéd, Faszi?

GFF: Szerintem úgy csinálta meg, ahogyan egyébként mi is. Ez az ötvenes évek Doo-wop sítlusa…

VL: …na, és ez nagyon jól áll Frenknek. És Frenk is jól áll a dalnak. Az országban nincs még egy ember, aki így tudta volna elkapni a műfajt. Sok-sok kérdőjellel a szemöldökömön ültem le meghallgatni, és teljes elégedettséggel álltam föl. Szép, határozott feldolgozás.

Varga Livius
©

03. Ék – Legyen vörös

GFF: Ha csak a dalszövegeket figyeled a lemezen, sorrendben érdekes történetet adnak ki. Amúgy kicsi blokkokban jönnek egymás után a számok, és kicsi kapcsolódási pontok vannak az egyes dalok között is. Itt volt például Frenk Bélával, aztán most jön az Ék a Legyen vörössel. Szóval Béla legyen vörös, ez is nagyon vicces, de nem erről beszélek. Most a 6/8-ad után jön egy másik, bluesosabb 6/8-ad, a régies stílusból húsz-harminc évvel később egy teljesen fiatal zenekar hozzáállása. Nekem ez az ÉK-feldolgozás az egyik kedvencem a lemezen.

VL: Nagy felfedezés volt számunkra az ÉK. Friss hang, jól nyomják. Az állandóan megújuló, hálistennek igen aktív ifjúság eklatáns példái. A saját számaikat is csak ajánlani tudjuk.

 

04. FM Fusion – Fekete Lamour

GFF: Ez a szórakoztató blokk első száma. A Farkas Mihály Fusion vadonatúj zenekar. Itt készítették a lemezüket a próbatermünk melletti stúdióban, így kapcsolódtak be.

VL: Itt volt Misi (Farkas Mihály; cimbalom – a szerk.), aki együtt játszik a Budapest Bárban Tibivel, de ezer más kapcsolódási pont is van.

GFF. Misi játszott az előző lemezünkön, de az FM-ben benne van Vasti is, aki úgymond a hangmérnökünk és producerünk, családtag (Vastag Gábor; az FM-ben énekes-gitáros, de játszik a Quimby-közeli Marlboro Manben és A kutya vacsorájában is – a szerk.)

VL: Csak hallották, hogy mi ezzel a tribute lemezzel foglalkozunk. Rendkívül zseniális zenészek rendkívül gyorsan hozzányúltak egy számunkhoz és csináltak belőle egy komoly jazz, folk és egyéb fúziós, progresszív valamit. Kérdeztük, hogy srácok, ezt mégis mikor csináltátok? Csak a saját lemezük felvételei közben, szünetben volt rá lehetőségük.

 

05. Rackajam – Haverom a JJ Cale

GFF: Ferenczi Gyuriról sok mindent kell tudni, legfőképp azt, hogy gyűjti a western csizmákat és haverja a JJ Cale (Ferenczi a Rackajam frontembere – a szerk.). Ezen kívül azt is, hogy együtt zenéltem vele az S-Modell zenekarban.

VL: A legendás S-Modellben. Én Faszit úgy ismertem meg, hogy ott dobolt Ferenczi mögött. Mint dunaújvárosi kismuksó elmentem meghallgatni őket, az ember csak nem hagy ki egy S-Modellt. Tódultunk be, megláttam a zenekart: Ferenci Gyuri elöl, Pribil Gyuri mögötte – szegény azóta már elment (Pribil György a Kimnowakban is gitározott, 2013-ban halt meg autóbalesetben – a szerk.). Faszi meg verte hátul, ahogy csak bírta. Letaglózott az egész. A Gyuri amúgy ezt a számot minibeszéd keretében adta át. Elmondta az érzéseit a zenekarral kapcsolatban, azt, hogy példaként állunk előtte. Nem zenében, hanem összetartásban (nevet). Egész megható volt, komolyan mondom, és ez szerintem a számon is hallható. Igazi tribute, nekünk zavarba ejtően megtisztelő.

GFF: A feldolgozásában a szövegből konkrétan annyit hagyott meg, hogy haverom a JJ Cale. A saját stílusát húzta a számra. Ez amúgy majdnem az összes feldolgozóra illik, bármelyikük beemelhetné ezeket a dalokat a saját programjába is.

VL: Igen, és ezt nagyon üdvözöltük. Senki nem akart hasonlítani ránk, igen bátran nyúltak az anyaghoz.

Gerdesits Ferenc
©

06. Hiperkarma – Aranykor

VL: Megleptek ők is. Már előre fentem a fogam, hogy milyen irgalmatlan szövegládát fog nyomni a Robi, micsoda jó punk meg drum and beat, meg nem tudom milyen stílusokban (Bérczesi Róbert a Hiperkarma frontembere – a szerk.). Erre hanyatt löktek. A jó nyelvek szerint a Frenk állva dobolta fel a számot, hogy hiteles legyen a rockabilly. Ezek szerint ez nagyon bennük lehetett, de eddig nem nagyon mutogatták. Én fantasztikusan örültem neki. A legendás Frenki állva dobolt.

 

07. Ian Siegal – Nice Day

08. Ivan & the Parazol – The Silence of the Lamb/Kamikaze bárány

09. Ripoff Raskolnikov – Turning to the Blue

GFF: A Hiperkarma-verzióval ér véget a szórakoztató blokk, most jön az időutazó. Visszamegyünk a hatvanas-hetvenes évek fesztiválvilágába, már nem is magyar az ének. Ha ezeken számokon valaki felismeri a Quimbyt, az már tényleg bennfentes. Ian, az Ivan & The Parazol és a Ripoff közül nekem az Ivánék feldolgozása tetszett legjobban, már nem azért, hogy a magyaroknak szurkoljak. Ezt a bárányt nagyon jól megcsinálták. Ian kamu Rolling Stonest hozott, a Ripoff meg abszolút a saját képére formálta a számot, és nagyon jól.

VL: Ian szerintem ezzel a számmal viccelt és üzent. A Braindogs-ban (ahol Liviusék Tom Waits dalokat játszanak – a szerk.) együtt zenélünk, és ott állandóan megy Keith Richards barózása. Ian meg Tibi mindig őt utánozza. Egymáson röhögnek, ez a lazaság megy a mikrobusztól a színpadig. Most Ian megcsinálta a maga Rolling Stones-át. Ez valahol belső humor, de mindenkinek felismerhető a korai Stones összes stílusjegye. Szerinten Ian egész életében arra készült, hogy egyszer ezt is szabadon engedhesse.

 

10. Romengo – Autó egy szerpentinen

GFF: Azonnal visszarángat minket a jelenkori Magyarországra a Romengo. Valamiért népszerű a cigányzenekarok körében Quimbyt feldolgozni, és ahogy ezt az Autót hallgattam, meg is értem. A kedvenc régebbi Quimby-feldolgozásom a Sehol se talállak Parno Graszt-verziója. Jobban tetszik, mint a miénk. Annak a számnak az a valódi köntöse.

VL: Szerintem elnyúltak egy számért, meghallgatta mindenki, aztán paccs, eljátszották és felvették. Egyszerűen a hangszerelésük és stílusuk alakította a dolgot. Pont ettől természetes és friss.

Blahaluisiana
©

11. Zaporozsec – Szellő

GFF: Legutóbb, mikor a Kutya rendkívül baráti időpontban, délután négykor játszott a Volton 78 fokban, ők még előttünk léptek fel. Eredetileg minél több fiatal zenekart szerettünk volna a lemezre, ezért is jutott eszünkbe, hogy felkérjük őket. Nagyon jól megcsinálták a számot, énekelnek is benne, ami az eredetiből kimaradt. Kicsit triphopos hörgéssel megy, átjön a fiatalság, lendületesek, meg tökösek.

 

12. Blahalouisiana – Viharon túl, szélcsenden innen

VL: Érdekes a választásuk, nem gondoltam, hogy ehhez a dalhoz fognak nyúlni. Ritkán játszott szám, inkább az akusztikus műsorunkban szoktuk előadni, de nincs rajta a nagy népszerűségi listán. A zenekaron belül igen, szeretjük, de nem erről vagyunk híresek. Ez hízelgő dolog, mert vagy foglalkoztak velünk vagy eleve ismerték. Ez igazolja, hogy jó választás volt a Blaha is.

 

13. Babel – Az otthontalanság otthona

GFF: A Babel is az egyik kedvenc, az új zenekarok közül első körben kértük fel őket.

VL: Egy házba járunk, ugyanitt próbálnak a telepen (a Quimby új stúdiója a Fehérvári úton, egy gyártelepen van – a szerk.). Olyan zenei világot képvisel a Babel, amit tőlük szeretek, de mástól nem. Nem is tudom, milyen stílus ez. Sok gitáros.

GFF: Kicsit kemény, de közben ott van benne az utalás a régi dolgokra is.

VL: Közben nem szuper eklektikusak vagy rapszodikusak, össze van gyúrva az egész. Annyira, hogy ők két számunkat is összegyúrták. Nem is tudom, mi ez? Lemez bootleg?

 

14. Zuboly – Amit kergetek

VL: Ők sem fukarkodtak az ötletekkel. Mint a népmesében, mikor a nyuszi átbucskázik a fején és szarvassá változik. Ők ezt többször megcsinálják a hallgatósággal, amihez már-már türelem kell (nevet). Aki ismeri őket, tudja, hogy sosem volt a pályájuk bebetonozott dolog, ismerik a klasszikusokat és saját úton járnak. Na, ez rapszódia lett, nevezhetjük hiphop-rapszódiának is.

GFF: Én először kiakadtam, hogy mi ez az őrület, de aztán ahogy sokat hallgattam, megkedveltem. Nagyon sok ötlet van benne és reflektál a szövegre: az „annyiféleképpen lehet” a vezérmotívum, és ők élnek is a lehetőséggel.

Sickratman
©

15. DJ Bootsie – Unom

GFF: Nekem nagyon bejött, hogy arra van kihegyezve az egész, hogy egy ember hosszasan ordítozik.

VL: Bootsie nekünk ajándékozott néhány zseniális szkreccselést, amit én betöltöttem a gépembe, szóval ő mindig velünk van a színpadon. Mikor meghallgattam az ő feldolgozását is, többen felhívtak, hogy jézusom, ez mi? Túlságosan erősen várta mindenki azt az egyik hangulatát az Unomnak, amit valamikor már mi is játszottunk. Sokat dolgoztuk át, vergődtünk vele, mégis mindig népszerű szám volt. Mikor Bootsie bedobta a saját verzióját, lepetéztem, hogy gyerekek, ez a minimál zseniális, ezt akarom, igen. Tibi aggódott, hogy virnyogás, de mondtam, hogy neked lehet, mert az embernek kellemetlen így hallgatnia magát. Aztán a második verzió neki is tetszett, én meg emeltem a kalapom. Olyan profi dögje van a számnak, ahogyan csak Bootsie tudja nyomni.

 

16. Sickratman – Zéró dal

GFF: Sickratman zseniálisat alkotott a szöveggel. Átírta, de végig az eredetire hajaz.

VL: Új értelmet adott neki, tele van az egész áthallással és üzenettel, rendkívül szórakoztató. Mikor itt voltak a stúdióban, azért imádkoztam, hogy úgy keveredjen ki majd a hang, hogy lehessen érteni. Erről vétek lemaradni. Sickratman torokhangtól kezdve fülbillentésen keresztül alkalmas mindenféle éneklésre, ezért is szeretjük és tiszteljük. És hát egyéb szövegeiért is (nevet). Nagyon komoly kedvenceim vannak Sickratman-ügyben, Faszival rajongónak is elmennénk.

 

A 25 éves Quimbyvel decemberben beszéltünk hosszan, szembesítve őket az elmúlt évekkel. Az új szám, a Forradalom május elején jelent meg.

 

Pörögjön az a zeneipar

A Quimby a Tükröm, tükröm mellé klip-pályázatot is hirdetett. Bárki csinálhat videót egy választott feldolgozás-dalra, a legjobbat zsűri választja ki: Dömötör Endre, a Recorder magazin főszerkesztője, Szénássy Alex, a Laboratory Group reklámügynökség alapítója, a MOME meghívott oktatója, Horváth Viktor reklám- és videoklip rendező és a Quimby zenekar. A videókat június 26-ig várják a [email protected] címre, eredményhirdetés július 1-jén lesz.

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sokkot kapott két kisgyerek, amikor szüleik ki akartak rabolni valakit Pécsen

Sokkot kapott két kisgyerek, amikor szüleik ki akartak rabolni valakit Pécsen

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Korrupció miatt elítélték az ukrán korrupcióellenes iroda igazgatóját

Korrupció miatt elítélték az ukrán korrupcióellenes iroda igazgatóját

Két hónap múlva időközi választás lesz, a Fidesznek még jelöltje sincs

Két hónap múlva időközi választás lesz, a Fidesznek még jelöltje sincs

Nagyon fogynak a jegyek az Aerosmith-koncertre

Nagyon fogynak a jegyek az Aerosmith-koncertre

Orbán levélben gratulált Boris Johnsonnak

Orbán levélben gratulált Boris Johnsonnak