A nagy futballtornákat, a vébéket és az Eb-ket azért szeretjük igazán, mert nem kizárólag egy x meccsből álló tornát, hanem egy komplett kultúrával rendelkező gigaeseményt kapunk velük. Ehhez a kultúrához pedig mindig hozzátartozik a hivatalos dal vagy dalok is.

A hamarosan kezdődő francia Európa-bajnokságra az MLSZ is készített egy 11 dalból álló válogatáslemezt Bon Voyage címmel (ezzel később külön is fogunk foglalkozni), de persze már megvan a torna hivatalos himnusza, amelyen jobb, ha gyorsan túl is esünk.

Ezzel a választással, bevalljuk, nem igazán tudunk mit kezdeni. Gyakorlatilag semmiben nem különbözik David Guetta akármelyik másik EDM-slágerétől. Zeneileg semmiképp nem hoz újat, de még szövegi változásról sem beszélhetünk igazán, hiszen egy hétköznapi pumpálós partihimnusz is legalább olyan magasztos üzeneteket közvetít, mint egy ultrapozitív focisláger.

Cserébe viszont összeszedtük az elmúlt évtizedek legemlékezetesebb vb- és Eb-himnuszait, amelyek közt találtunk teljesen vállalható darabokat, igazi elfeledett gyöngyszemeket és méltán a zenetörténet szemétdombjára került szerzeményeket is.

1986. Az őszinte karibi

Bár nemrég a kétezres évek eurodance-császára, a Vengaboys sikeresen meggyalázta az egyik legalapvetőbb karibi partihimnuszt, azért mégiscsak a montserrati Arrow (Alphonsus Celestine Edmund Cassell – micsoda név!) önfeledt strandslágere a mérvadó.

A mexikói vébéhez választott, kegyetlenül fülbemászó dalban tényleg minden a helyén van. Az aljasul dörmögő basszus, a lábbizsergető ritmusszekció, az örömünnepet zúgó fúvósok és a hétperces szám végére bekúszó, az utolsó döfést is megadó gitárszóló tökéletesen támasztja alá az ollé-ollézós dal síkegyszerű üzenetét, miszerint: "Party people all around me, feeling hot hot hot".

1996. Ezt a számot miért nem magyarok írták?

Ez az a dal, ami teljesen ellentmond mindenféle sztereotípiának, ami eszünkbe jut a focihimnuszokról. Az 1996-os angliai Eb-re készülő szám szövege nem hurráoptimista, és nem is a nemzetek közti békéről vagy egyéb közhelyekről szól, nincs ollézás a refrénben, és valljuk be, az is meglepő, hogy ez a szöveg egyáltalán szól valamiről. Egy olyan érzésről, amit amúgy kár, hogy nem egy magyar dalszerző fogalmazott meg. Mert a Three Lions valójában az angolok harmincéves szenvedésére fókuszál, arra, hogy az 1966-os világbajnokság óta minden egyes nagy tornán elvéreztek, néha egészen szívszaggató módon.

A britpop-hullámot ügyesen meglovagoló Lightning Seeds két komikussal, David Baddiellel és Frank Skinnerrel szövetkezett a dalra, ezért is lett a végeredmény olyan fanyar, brit humorú, de közben nagyon is átélhető. Hiszen hányszor nyitunk be úgy a haverokkal a kocsmába, hogy na majd most biztos sikerül, és hányszor távozunk onnan összetört szívvel. De ez nem baj, mert legközelebb is ugyanúgy reménykedve ülünk le a nagy meccs elé. Ráadásul a klip is mókás, a kispályán eljátszott nagy gólokkal, na meg a kölyökképű Fowlerrel és McManamannel.

Amúgy persze, hogy nem az angolok nyertek ezen a tornán sem, mint ahogy a harminc helyett nyugodtan lehet ma már ötvenévnyi szenvedést emlegetni a szövegben.

1998. A latin őrület

„Tú í jó, állé-állé-állé, gó gó gó, állé-állé-álléééé”. Semmi nem jellemzi jobban a korszellemet, mint hogy mindenféle irónia nélkül el lehetett kezdeni egy dalt karneváli síp- és kongaszólóval. Ricky a csúcson volt ’98-ban, a Grammy-díjnál már csak a Bravo-poszter volt nagyobb elismerés, és még a Livin’ la Vida Loca előtt vagyunk egy évvel.

Talán egyik vb-dalból sem lett akkora sláger, mint Ricky parádéjából, de a hozzá tartozó epilepsziaveszélyes klip is ikonikussá vált: a trapézgatyában, izompólóban szüntelenül feszítő énekes olyan bulit csap a koncertfelvételen, mintha nem lenne holnap. Az meg már szinte természetes, hogy ehhez a dalhoz is közünk van: a La Copa de la Vida egyik szerzője a nemrég magyar állampolgárságot kapott Desmond Child.

1998. A multikulti

Az 1998-as vébének nemcsak a horvátok menetelését, az ifjú Michael Owen tündöklését vagy Ricky Martin már említett megaslágerét köszönhetjük. Nincs az a fanatikus szurkoló, akinek az első taktusok harmonikaszólójáról ne ugrana be azonnal Dario G halhatatlan futballhimnusza, a Carnival de Paris! A franciaországi torna óta minden jelentős világeseményen elhangzik ez a szám, és valljuk be, nem érdemtelenül.

A brit trió szerzeménye sem tagadhatja, hogy az átkos multikulti jegyében fogant. Simán megfér egymás mellett a japán szólam és a karibi ritmusok, hogy az oroszos dallamokról már ne is beszéljünk. Külön meg kell emlékeznünk a skót dudás kiállásról: 2016-ban melyik dörzsölt zenegyáros vállalna be egy ilyen húzást? Na ugye! A merész dudaszóló örök gyógyír lehet a skótoknak, ha válogatottjuk lemarad az aktuális világversenyről.

1998. Amikor a Marseillaise lesz a klubsláger

1998-at írunk, alig 3 év telt el azóta, hogy a Scooter a sarkadi művházban vendégeskedett, már hódít a FIFA-játék, amelynek zenéje egy egész generáció zenei ízlését határozza meg (naná, hogy Song 2!), a hangulat optimista, még sehol sincs 2001 és az azt követő paranoia. Minden adott volt, hogy egy dance-es szám legyen a francia vébé himnusza, de végül érthető okokból Ricky Martin aratta le a babérokat. Azért a La Copa de la Vida árnyékában mégis elkészült az a klasszikus, amire méltán írja valaki kommentben: „sajnálom azokat, akik nem hallották még”.

Jean Michel Jarre és az Apollo 440 tökéletes párosítás volt. Jarre, a legenda és az épp nagyon frissnek ható klubkedvenc banda, az Apollo 440 össze is hozta egy számban a Marsellaise-t egy kis szurkolói ollézással és egy fülbemászó szintifutammal. A Rendez-vous ’98 alatt pedig új értelmet nyertek a meccs végi összefoglalók, amikor mondjuk épp Bergkamp tekerte be az argentinoknak, vagy amikor Sunday Oliseh bombázta a Tricolore labdát a spanyolok kapujába.

2002. A megmagyarázhatatlan

Vangélisz Papathanaszíu, vagyis Vangelis a New Age, az ezotéria jegyében sámánkodik a klasszikus és az elektronikus zene határán már több mint 50 éve, de a filmzenéiről (Tűzszekerek, Szárnyas fejvadász, 1492: A Paradicsom meghódítása) is ismert őszszakállú mester egyik mélypontjára érkezett a 2002-es foci-vb hivatalos himnuszával.

A nemes egyszerűséggel csak Anthem címre keresztelt mű trance-futamait bármelyik korabeli hazai duó megirigyelte volna (Erős vs. Spigiboy? Náksi vs. Brunner? Peat Jr. & Fernando? Áh), de annyi szent, hogy a könnyen felejthető, hallás alapján valószínűleg percek-órák alatt összedobott dalocska nem méltó a görög szintetizátorlovag életművéhez.

2004. A szexi Eb-himnusz

2004-re már rég szerelembe esett mindenki Nelly Furtadóval, az adidas superstaros, aranytorkú lánnyal, aki ekkor még nem rontott el végleg mindent azzal, hogy összeállt a tucat R&B-számok mesterével, Timbalanddel. Furtadónál nem is lehetett volna jobb választás a portugáliai Eb-re, hiszen a Força pont a kanadai előadó portugál gyökereinek felfedezéséről szólt.

A tiszteletbeli magyarként emlegetett Béla Fleck bendzsójátékával megtámogatott dalba még mai füllel sem nagyon lehet belekötni. Mindent egyesít magában, amiért egy focihimnuszért lelkesedni lehet: tangóharmonikás intró, egyszerű, együtt üvölthető refrén, dúdolható verzék, és egy katartikus, portugál nyelvű kiállás. Na és persze Nelly, a fociért lelkesedő női popsztár. Kell ennél több?

2010. A kínos magyarosítás

Nem elég, hogy a magyar válogatott a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról is lemaradt, az MTV valamiért úgy gondolta, hogy a Nálunk van a labda című opusszal tovább bünteti a futballszerető magyarokat. Az alkotás – mert nem túlzás annak nevezni – az aktuális vébé hivatalos dala, a Wavin’ Flag magyar verziója volt. Már az eredeti szám is istenes volt (úgy értem, pocsék), de a közszolgálati tévé kommentátorai és műsorvezetői által felénekelt focihimnusz minden képzeletet alulmúlt.

Hibába erőlködtek a hangmérnökök, Gundel Takács Gábor szólójától így öt év távlatában is leizzad az ember. A hamis éneket még DJ Dominique virtuóz szkrecselése sem tudta feledtetni. Ehhez már csak annyit tennénk hozzá: “A foci egy mámor, légy te is bátor, rúgd el a labdát bármilyen távol már, ez neked is jár, hisz te vagy a sztár”.

2010. Spirituális R&B-vel a világbékéért

R. Kelly tényleg elhitte, hogy tud repülni, ezért felvette kedvenc sál-napszemüveg kombóját, fogott egy gospelkórust, és egészen Dél-Afrikáig suhant, hogy hülyét csináljon magából. A 2010-es vébé zenei felhozatala baromi erős volt – de mit nekünk Wavin’ Flag, és Shakira is rázhatja csak magát a Waka Wakára, ha itt van egy hivatalos vb-himnusz, amiben elhangzik az a sor, hogy „nyisd ki a szemed a globális felmelegedésre!”.

De várjunk, most akkor az kiderül belőle, hogy mi a Győzelem Jele? Hát persze, R. Kelly nagy megfejtő:

• ha látod a szivárvány színeit
• ha érzed az arcodon a napot
• ha látod a fényt az alagút végén
• ha érzed a nemzetek szellemét
• ha érzed, ahogy szállnak a szárnyaid
• ha látod már a célvonalat
• ha felemeled a hangodat, felállsz, ó igen, felállsz és énekled, hogy „óó-óóóó-óóóó-óó”

Ez a Győzelem Jele.

2014. A jellegtelen rádiósláger

A kubai–amerikai rapper Pitbull és Jennifer Lopez 2014-es hivatalos vébédala vérprofi iparosmunka eredménye. Nem más, mint egy termék: centire kimért ollézásokkal, fülbemászó fütyüléssel és latinos(nak szánt) rapbetétekkel. Nem csoda, hogy Pitbullék száma több országban is azonnal number one sláger lett – annak ellenére, hogy egyes kritikusok szerint a szám nem adta vissza eléggé a brazil életérzést.

Később egyébként emiatt készült egy felbrazilosított verzió is, amit némi bloco afro stílusú dobolással dobtak fel. Ettől még a négy évvel ezelőtti világbajnokság nem JLo és Pitbull duettje, hanem totógyilkos német–brazil 7:1 miatt marad emlékezetes.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!