„Itt az unokaöcséd, Marvin, ez az a stílus, amit keresel, hallgasd!” – ezt kiabálja be a telefonba a Marvin Berry-t alakító színész a Vissza a jövőbe című film emlékezetes jelenetében, amikor Michael J Fox éppen az iskolai bál színpadán játssza egyre nagyobb extázisban a Johnny Be Goode-ot az egyre megrökönyödöttebben néző közönségnek és a zenélés közben ugyancsak egyre furcsábban bámuló zenekarnak.

Természetesen ott van a nyakában a piros Gibson gitár, a Lucille (ezt a bizonyos színt azóta is Chuck Berry-vörösnek nevezik) és természetesen a jelenet egy pontján chuck berrys kacsajárásban szeli át a színpadot.

És persze eszünkbe juthat a Kopaszkutya című Szomjas György-film eleje, ahol a művelődési házak reménytelenségébe(n) rock and rollt álmodó Colorado zenekar nyomja ugyanezt a dalt magyarul, finom kelet-európai mellékízt kölcsönözve a rock and roll és lázadás kontextusának.

Chuck Berry ott van az egyetemes modern kultúra tablóképén, ez nem is kérdés. Annak pedig, amit popnak, rocknak, könnyűzenének, vagy éppen rock and rollnak nevezünk, az egyik ikonja ő, aki nélkül nem, vagy másképp történt volna minden, ami azóta ebből a nagy színes, szórakoztató, vicces és veszélyes izéből kikerekedett.

Ő maga a rock and roll-megoldóképlet: rock and roll = rhythm and blues + country and western. Berry a blues felől jött, de a country zenében is otthon volt, nem véletlen, hogy kiadója, a legendás chicagói Chess Records, és annak vezetője, Leonard Chess rá gondolt, amikor tovább akart lépni a rhythm and blues-piacról és szélesíteni akarta cége fókuszát. A fehéreknek fekete volt, a feketének fehér, ő azonban – ahogy maga a rock and roll is - képes volt összehozni a társadalomnak ezt a két, akkoriban még komoly falakkal elválasztott szegmensét.

És ha még azt is hozzátesszük, hogy a ma 90 éves Chuck Berry jövőre Chuck címmel 38 év szünet után új stúdióalbumot készül megjelentetni, akkor szinte bizton állíthatjuk, hogy a rock and roll tényleg majdnem örök és majdnem elpusztíthatatlan.

Az 1926-ban született Berry persze nem csak a Johnny B Goode szerzője, írt ő még örök és elpusztíthatatlan slágereket. Olyanokat, mint a Roll Over Beethoven, a Rock and Roll Music, a Come On, a Sweet Little Sixteen, vagy a Maybellene (egyesek szerint ő az szerző, aki korszakalkotó dalokat írt, de azokat valójában mások vitték sikerre).

Egyébként pedig igazi zűrös rock and roll-pedigrével is rendelkezik: fiatalon, 18 évesen fegyveres rablásért őrizetbe vették, és tíz évet kapott (végül jó magaviseletéért 21 évesen szabadon engedték), 1959-ben pedig azért csukták le, és ítélték el először öt majd 1962-ben, ügye felülvizsgálata után három évre, mert a Mann Act nevű törvényt megszegve államhatáron furikázott át egy 14 éves lánnyal.

Többek közt éppen azt az időszakot is a rács mögött töltötte, amikor azok a fehér angol fiúk, akik oda voltak a zenéjéért, szóval a Beatles és a Stones, kirobbantották a beat-revolúciót.

A többi meg már történelem.