Az egész valahogy úgy kezdődhetett, hogy a Warnernél összedobtak 44 millió dollárt és azt ráhúzták Bill Dubuque új sztorijára. A fickó jegyzi a két évvel ezelőtt meglepően jó számokat produkáló A bírót, és mivel az új forgatókönyve szerethetőnek tűnt a "majdnem autista, de inkább zseni számbűvész, aki másodállásban amúgy igazságosztó" történetével, gondolhatták, hogy nagyot bukni nem lehet majd vele.

Meglepően jól castingoltak. Rendezőnek megvették Gavin O'Connort (akinek keze nyomát leginkább a The Americans tévésorozat 2013-as atmoszférateremtő pilotjából, illetve A zsaruk becsülete (2008) Norton-Farell drámájából ismerhetjük), a titkos szuperharcos főhős minimális mimikára késztető szerepére Ben Afflecket, aki kellőképpen nagy sztár ahhoz, hogy a hátára vegyen egy ilyen produkciót. Mellé, amolyan színészi alakítás ellensúlynak meg J.K. Simmonst (az álmából fleverve is tökéletes nyugdíj előtti hivatalnok drámját hozni képes), John Lithgowt (aki a Káin ébredése (1992), illetve legutóbb a Dexter 4. évadában (2009) produkálta magabiztosan a kétarcú gonoszt), Jon Bernthalt (aki a Wall Street farkasától a Sicarión át a Haragig kiválóan emelte meg játékával a főhősök karakterét). És persze Anna Kendricket, aki 31 évesen még mindig elhiteti velünk hogy létezik a poszt-tinédzseres szűzlány figurája - amit George Clooney oldalán domborított először az Egek urában - éppen nyolc éve.

Warner Bros

Szóval jó volt a szakemberválogatás: a filmet leforgatták - operatőr: Seamus McGarvey (Vágy és Vezeklés (2007), Bosszúállók (2012), Godzilla (2014)-, hibátlanul méretre szabták - vágó: Richard Pearson (Bourne Csapda (2004), A Quantum csendje (2008), Vasember 2 (2010) -, a képek alá dolgozásáról több mint 30 éve ismert Mark Ishammal alázenélték, és az egészet ügyesen be is csomagolták. Elsőre tényleg úgy is tűnik, mintha a végeredmény egy komolyan veendő, különleges akciófilm lenne. Mintha a Jack Reachel (2012) és a John Wick (2014) által új energiával megtöltött "hétköznapi embereknek tűnő igazságosztó gyilkológép" szcénába új figura születne, mert szinte minden meg is van benne ehhez (az álca, a gyerekkori trauma, a csak azért is megmutatom bosszúszomja és persze az is, hogy az FBI sem akadt még a nyomára) ....

Warner Bros

Csak hát a címadó fedőfoglalkozásról süt, hogy csupán alibi. A két óránál is hosszabb filmnek már az elején is zavarja a rendezőt az egész, így ahelyett, hogy legalább a Will Ferell játszotta Felforgatókönyv (2006) mélységben megkarcolná az adóellenőri, számos és számlás világot, beéri azzal, hogy Affleck Steven Segalt idéző arcjátékától kísérten annyit áruljon el a kereső foglalkozásáról, hogy az átlag kisvárosi amerikaiaknak segít csökkenteni az adóját, de ha kell, egyetlen éjszaka betolja magába száz profi feladatadagját is, és bár eközben teleirkálja az iroda üvegfalát is, ebédre pusztán visszafogottan majszolja a szendvicsét az udvaron.

Ennyi erővel lehetne akár takarító is, vagy irodista, sima informatikus, programozó, esetleg a városi újságnál fotós ..., és ezzel el is jutnánk a Matrixig és a Pókemberig, csak hát azok már mind foglaltak. A könyvelővel azonban igazából az a legnagyobb baj, hogy míg A sebezhetetlenben (2000) Bruce Willis figurájában a nappali és az éjjeli énnek vannak közös, "énazonos" összetevői [- és akkor volna itt még néhány hasonszőrű példa Banderas Zorrójától (1998) Costner Mr. Brooksán át (2007) Tom Hardy Piszkos pénzéig (2014) -], Ben Affleck kattant antiszociális Jekyllje és könyörtelen Hydeja közt nincs egyetlen atomnyi valós kontaktus sem. Annak ellenére sincs, hogy villódzó stoboszkóp fényénél, őrjítő metálra vascsővel veri a saját sípcsontját az átváltozáshoz.

Warner Bros

Ettől még ez a film képes kiszakítani és belepréselni a nézőt a székéből/-be, és mesteri pontossággal tudja adagolni az akció-adrenalinbombákat, de még az ezekre ráhúzott szürke hétköznapos (kicsit vicces, akasztófahumoros) jelenetek is működnének. Csak valahogy az egyedi hang, az a bizonyos szikra hiányzik belőle. Így viszont az összhatás olyan, mintha egyszerre vetítenék a filmvászonra a Frankie, a légy (1996) és a Részeges karatemester (1978) jeleneteit.

Kikapcsolódásra ettől még jó ez a mozi is, hisz A könyvelő igazi, egyszer nézhetős alkotás. Reméljük, a mozikban nem húznak le majd még egy bőrt róla (bár az amerikai premier utáni második héten már 34 millió felett jár a jegyárbevétel). Így, ha néhány év múlva majd a tévébe is bekerül, hónapokig bolyonghat a kábelcsatornák műsorstruktúrájában, hogy mindenhol kifacsarják belőle a reklámokhoz szükséges potenciális nézőszámot. Szóval aki most nem megy el  a moziba, az a tévében látja majd ezt a filmet. És leginkább az lesz a véleménye, hogy egyszer megnézni megérte.