Egy ügető mindent elbír, egy lónak akármilyen nevet adhatsz, lehet Rigó, Nick Cave vagy Jean Valjean, de amikor először megmutatták nekem a Hungalórum megálmodójának, az először a Szomszédok Julcsi-lovagjaként feltűnő, samponreklámból kilépett Pintér Tibor Edda-musicalelőadását, arra gondoltam: nincs reménytelenebb, züllöttebb és felelőtlenebb ember annál, mint aki a Nemzeti Lovas Színházat látogatja. Ez lehet az a hely, ahol a lovak szégyellik magukat az emberek helyett.

Ezért amikor felkértek, hogy kritikát írjak a Nemzeti Lovas Színház Hófehérke-musicaljéről – a világirodalomban rendre a Sátán tesz efféle ajánlatokat, mint a szerkesztőm –, A Sakál napja bérgyilkosának mondása jutott eszembe: olyan meló ez, amit életében csak egyszer vállalhat el az ember, utána vissza kell vonulni. És a gázsi jó eséllyel rá is megy a poszttraumatikus stressz-szindróma terápiájára.

hvg.hu

Két Budapest TV-n edződött, kulturális metamfetaminfüggő cimborám is elkísért, akik már csak kiégetten legyintenek, ha valaki a Charly – Majom a családban című német sorozatot emlegeti nekik, de most kéjesen borzongani kezdtek, amint meghallották, hogy lovak és pónik hátán ülve adják elő a Hófehérkét.

Idegesen kattintgattunk hát a jegyfoglaló rendszerben, csakhogy az első sorban ülve áldozhassuk fel magunkat a kultúra vágóhídján, a luxusautóval érkező öltönyös menedzserek mellett, ott, ahol legjobban érezni a szarszagot. Sajnos csak legfelül kaptunk helyet, de legalább középre, mivel még nem tudtuk, ez az a darab, ahol a sor szélére célszerű jegyet venni, amiben hasonlít Az úr katonái című jezsuita drámához. A vizitkártyával a kezünkben kezdhettünk is szorítani, hogy tényleg törpék üljenek a beígért pónikon, és ne csak maszkírozott gyerekek.

A Kincsem parkba megérkezve már annyira fel voltunk ajzva, hogy az ügető büféjében menten kikértünk három sört. Nos, a szünetben már hatot kellett. Adtak még forralt bort és töményt is a családapáknak, bár ehhez az estéhez az éter lett volna a legmegfelelőbb.

Ami igazán meglepett, hogy bár a Havasi Symphonic RAM Colosseumban rendezett világrekord-kísérleteinek törzsközönségét jelentő, legendásan jó ízlésű NER-elitre számítottunk, és már arról fantáziáltunk, hogyan pacsizunk majd Habony Árpáddal a sajtópáholyban, a nézőtér alsóközéposztály-beli gyerekekkel volt tele, és egy részükről lerítt, ez a karácsonyi ajándékuk.

hvg.hu

Innen nézve pedig érthető, miért itták le magukat egyes apukák, egy négyfős család szórakozása 25 ezer forintba kerülhetett, úgyhogy rettenetesen nyomasztó szociotrip ez. És már nemcsak attól félhettünk, hogy a túltenyésztéstől köztudottan idegbeteg pónik átharapják a mi torkunk is, hanem hogy mikor tüsszentenek ránk influenzás kisiskolások.

A Nemzeti Lovas Színház mesemusicalje biztos jobb ajándék a gyerekeknek, mintha pizsamát kapnának, de tuti, hogy a fejlődésüket is csak annyira szolgálja, mintha az 5500 forintos jegyárból húsz tubus Technokolt vennénk.

Ráadásul legnagyobb csalódásunkra az istállószagtól penetráns, de fűtött sátorban tényleg műszakállas gyerekek és bukott stratégiai igazgatók játszották a törpéket, akiknek a lába is a homokba lógott a pónikról. Ezek közül talán nem is mindegyik felelt volna meg a Nemzetközi Pónikongresszus ajánlásainak. Például a szamár tuti úgy bukott volna meg a doppingvizsgálatukon, mint mostanában az orosz olimpikonok, de hát a Nemzeti Lovas Színháznak saját törvényei vannak.

Bertolt Brecht óta nem volt annyira autonóm alkotója a művészvilágnak, mint Pintér Tibor. Árad belőle az a magabiztosság, hogy őt nem a Magyar Narancs színikritikusai nevezték ki nagy művésznek, hanem ő saját magát. Ki lehet röhögni a minden ép ésszel felfoghatatlan kentauros plakátja miatt, vagy éppen találgatni, vajon egy ágyban alszik-e a lovával, de nem lehet nem elismerni, hogy keresztülverte a vízióját, és a vidék után most meghódítja a fővárost is. Hiába a Hófehér és a hét törpe nyomorúságos jelenetei, a kitárt karú áriák közben leeső kartonkoronák, a döccenő rímek – „Mindjárt itt lesz a leány szíve, / és én leszek a világ szépe!” –, a lóról lecsúszások és a pónis száguldás közben elhagyott kiskocsik ellenére valami perfekcionista profizmus jellemzi. Simán kinézem belőle, hogy irgalmatlanul leüvölti azt, aki csak egy percet is késik a próbáról.

hvg.hu

Baleset se volt az előadáson, az ügyvédeim, Morgó és Szundi szerint azért, mert a lovak be lehettek ketaminozva. Arra viszont nekik se volt válaszuk, mi lehet a dramaturgiai funkciója azoknak a stilizált spermiumokra emlékeztető, tetőtől talpig fehérbe öltöztetett emberkéknek, akik újra és újra feltűntek, és egy művészkedő kortárs AIDS-drámából kerülhettek a Kincsem parkba.

A Hófehérke-történet elvileg nem sok meglepetést tartogatna, de hát Pintér Tibor úgy értelmezte át a mesét a kreatív zsenijével, és gyúrta a saját képére, mint Polanski a Macbethet. Lefogadom, hogy neki is van otthon egy varázstükre, mert a Herceg szerepét magára osztó lovas Orson Welles annyira jó véleménnyel van a hasizmáról, hogy az ürömi elágazás rosszlányainak kinéző, rózsaszín hajú hölgyeket is beemelt a darabba, csakhogy a „Mutasd meg a hasizmodat a tükrös néninek!”-felszólításra feszíthesse azt az anyukáknak, és kérdezgesse a közönséget: „Gyerekek, jól nézek ki?”. Te vagy a legszebb a vidéken!

A „Hófehérke, az átlag nőnél okosabb voltál” sor itt is felért egy pofonnal, de nincs ezen mit meglepődni, hiszen tudjuk, hogy a magyar hagyományőrző játékokon miként szoktak bánni az asszonyokkal.

Azért még ennek ismeretében is sokkolni tudott a musical befejezése: a banyává változott mostohát hozzákötötték Pintér Tibor lovához, amely kirohant vele a színpadról, a homokon húzva Papadimitru Athinát. Talán csak azokban a John Wayne–westernekben láttam ilyet, amelyekben csípőből lelövik a genderszakértőket, és annyira megdöbbentő volt, hogy kivételesen még a gyerekek is elfelejtettek kacagni, mert ettől a vietkongok is pánikoltak volna. Ki evett a tányérkámból? És mit tettek az italomba?

De még hátra van a valkűrök lovaglása, amelyre a „Szőke herceghez fehér ló kell!”-utasítással adta meg a jelet a Herceg. És bár a pónis kisemberek és a gólyalábas démonok közti, a Honfoglalásba illő mókás csatajelenettel Pintér Tibor kipörgette a lovasszínházas műfajt, ahelyett, hogy az egész Kárpát-medence meghódítására indulna a „magyar kultúrfölény” jegyében, majd végigkalandozná az EU-t, úgy tűnik, a Kincsem park után az Új Színházat nézte ki magának.

hvg.hu

A Nemzeti Lovas Színház ugyanis a magyar Jud Süsst is megcsinálta a Hófehérke-musical keretében. Mert az eredeti Grimm-mesében nem a Der Stürmer antiszemita karikatúráiból és a Hegedűs a háztetőn Tevjéjéből összegyúrt pajeszos bányatulajdonos dolgoztatta a törpéket, aki néha dalra fakad egy klezmerre, hogy „jöhet a pénzeső”, „itt van a pénzeső”, „nem adok senkinek, minden az enyém lesz”, miután megérdemli, hogy egy Magyar Fórumból hajtogatott csákóval süvegeljék meg az előadást.

Csak arra nem emlékszem, mikor kértek arra engedélyt, hogy ezt a színházat a nemzetről nevezzék el. Talán erről is ki kellett volna írni egy népszavazást.