A sztárdizájner, aki filmrendezőnek sem akármilyen

Nem vádolható az 55 éves autodidakta filmrendező, az ultrasikeres divatkreátor Tom Ford azzal, hogy második filmje, az Éjszakai ragadozók saját kollekciójának termékkatalógusa lenne. A végefőcímen egy sor luxusmárka tűnik fel, sehol egy pompás Ford szmoking, egy dögös estélyi, egy merész ívű szemüvegkeret a Mojave-sivatagban bukdácsoló vagy a Los Angeles-i felső tízezer partiján grasszáló szereplőkön. Viszont a film minden pillanata olyan határozott, provokatív és izgató, mint amikor Ford leborotváltatta modelljei valamennyi szőrzetét, beleértve a szeméremszőrzetüket is. „Nem volt benne semmi erotikus, csak a kiszolgáltatottságot akartam hangsúlyozni. Számomra a szobor az ideális emberi test” – így védekezett Ford az egyszerre kíváncsi és álszent sajtó előtt.

Azt még a véletlen hozta, hogy Ford pályáját egy rövid amerikai kitérő után a Guccinál indíthatta el, az azonban már a saját ügyességén és a tehetségén múlt, hogy hová jutott. Torkig volt az amerikai stílussal, ezért Európába vágyott. Ford 1990-ben került a csődbe zuhant Guccihoz, ahol előbb a női kollekciókat tervezte, majd miután dögös, a szabad préda értelmezésére tág teret biztosító, a szexualitást hangsúlyozó ruháival visszahozta a köztudatba a márkát, 1994-ben a cég kreatív igazgatója lett. Sikeréhez hozzájárult, hogy tökéletes volt az összhang közte és Domenico De Sole vezérigazgató között, aki felszámolta a pénzügyi káoszt, de semmiben nem gátolta az ambiciózus amerikai tervezőt.

„A divat, az élet és a film utánozza egymást” – vallja Ford, aki egy személyben volt az Éjszakai ragadozók producere, rendezője és forgatókönyvírója. Mindhárom világában virágzik az irónia, a rosszindulat, az aljasság, és a csillogást mindháromban füsttel akarják eltakarni. Az Amy Adams és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült, feszült hangulatú Éjszakai ragadozók Ford második filmje. Az elsőt hét éve forgatta, és a Colin Firth és Julianne Moore főszereplésével bemutatott, a partnerének elvesztése miatt mély válságba kerülő meleg férfi kálváriáját elmesélő Egy egyedülálló embert elismerő közönség- és kritikai figyelem övezte.

Jelenet az Egyedülálló ember című filmből

Második filmje a rendező szerint inkább tanulságos mese arról, miként fogadhatjuk el, miként dolgozhatjuk fel a döntéseinket, és azok milyen következményekkel járhatnak. Egy olyan kultúrában, ahol minden eldobhatóvá válik, beleértve a kapcsolatokat is, a film inkább a szerelemről vagy annak hiányáról szól, mintsem a képeken látható brutalitásról. Bizonyosan nem kell a világ legjobban öltözött, legmegnyerőbb embereinek listáján szerepelni ahhoz, hogy valaki olyan letaglózó helyzetekbe kerüljön, mint az Éjszakai ragadozók hősei. A film egyik főszereplője a sikeres galériatulajdonos, akinek a volt férje elküldi az első regényét, és az asszony borzongva éli át a könyvben olvasható utazást, ahol őket és a lányukat egy banda leszorítja az útról, a két nőt elrabolják, a férfi pedig megpróbálja felkutatni a gyilkos bűnözőket.

Ford egy másik dizájner szupersztárral, a hat éve öngyilkosságot elkövetett Alexander McQueennel ellentétben nem művésznek, hanem üzleti tervezőnek tartja magát. Pedig már első mozifilmjének aprólékosan kidolgozott érzelmi környezete is erős művészi ambíciókról tanúskodik. Még inkább igaz ez az Éjszakai ragadozók nagy igényű kompozícióira, a hitchcocki thrillerek, beállítások felfrissítésére, a filmben futó párhuzamos történet vérfagyasztó építkezésére. „Az Éjszakai ragadozók szereplői olyan világban élnek, amelyet egészen közelről ismerek. Texasban és Új-Mexikóban nőttem fel, ezért a történetnek ezt a részét könnyebben írtam meg. A női főszereplő kiváltságos Los Angeles-i környezetét pedig talán a kelleténél is jobban ismerem” – mondja a most éppen a kaliforniai városban élő rendező. Ford ezzel nyilván azokra az időkre céloz, amikor 100 millió dolláros bánatpénzzel, mégis összetörten, mélyen csalódva és megannyi függőségtől gyötörten tért haza Európából.

A Guccinál napi 18 órát dolgozott, egy napja, egyetlen perce sem hasonlított egy normális ember életéhez – majd pedig 2004-ben mindennek hirtelen vége szakadt. A Gucci új tulajdonosa, az apjával luxusbirodalmat építő Francois-Henri Pinault ugyanis beleszólást követelt Ford dolgaiba, ezért elváltak útjaik. Hiába volt hosszú ideje stabil párkapcsolatban házastársával, a magazinszerkesztő Richard Buckley-val, pszichológusokra és kemény munkára volt szüksége ahhoz, hogy tíz éve elindíthassa ma már mintegy egymilliárd dolláros évi forgalmú, a saját nevét viselő divatmárkáját. A világ több mint húsz városában jelen lévő, férfi- és női kollekciót, napszemüveget, parfümöt és más kozmetikumokat forgalmazó cég kuncsaftjai között számos a világsztár. Az elkötelezett demokrata szavazó Ford egyik kreációját Michelle Obama is viselte, és az ő 5000 dolláros öltönyében pompázott a 2008-as James Bond-film, A Quantum csendjében Daniel Craig.

A szinte minden alkalomra fekete öltönyt és fehér inget öltő Ford saját alapítású produkciós vállalatával, a Fade to Blackkel nem a Hollywood-ízlést visszaigazoló filmversenyben akar részt venni. A cég egy 1984-es Metallica-dal címéről kapta a nevét, amelyben a legendás nehézfiúk arról énekelnek, hogy a fekete a legfakóbb szín, meg arról, hogy az üresség feltölt. Bár a dal inkább a lemondásról szól, Ford ezekből a sorokból is a reményt olvasta ki, amikor lemondott az italról, a drogokról és a botoxról, majd elhatározta: a filmvászonra nem eldobható termékeket gyárt. Meg sem próbálja elmagyarázni, hogy a nagy amerikai festő, Edward Hopper Automat című festményét idéző záróképnek semmi értelme az Instragramon. A magába roskadt, az étteremben partnerére hiába váró Amy Adamst mutató lezárás megkomponálása a 23 forgatási napból egyet vett el, mire Fordnak sikerült megtalálnia az álmok fekete hátterében azt a mérgező zöld színt, ami egyszerre fejezi ki az irigységet, a magányt, az elveszettséget és a büntetést.

TÁLAS ANDREA