A jótékonysági szervezet törölte legtöbb idei koncertjét, utoljára idén májusban játszanak Londonban - írja a BBC. A zenekar vezetője szerint a költözés "elkerülhetetlenné vált" a britek tavaly júniusi népszavazása után, ahol az Európai Unió elhagyását támogatók győztek.
A részben EU alapította zenekar fiatal európai muzsikusoknak kínál lehetőséget arra, hogy egy évig tapasztalatokat szerezzenek a barokk együttesben.
A brit zenészek jelen voltak a zenekar 30 éves történetében, bár most egy sem játszik éppen benne. Az együttes közleménye szerint a brit muzsikusok részvételének "minden valószínűséggel" véget vetett a Brexit.