Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Nincs nagy közös gondolat, ami köré a kortárs dráma szerveződhetne – véli a Kossuth-díjjal kitüntetett Radnóti Zsuzsa, aki örül, hogy az elismerés a háttérszakmájára irányítja a figyelmet.
A dramaturg a HVG-nek adott interjúban azt mondta, nem gondolkodott arról, hogy a Jordán Tamás melletti kiállása miatt kihúzzák a Kossuth-díjasok listájáról a nevét, ahogyan az a legenda szerint férjével, Örkény Istvánnal megesett a korai ötvenes években. Úgy véli, aki teheti, szólaljon meg, aki független, az beszéljen.
„Nyugodt lelkiismerettel vállaltam a véleményemet, mert tudtam, hogy senkit sem veszélyeztetek vele. Bármennyire kritikusan gondolkodom sok mindenről, kizárólag szakmai kérdésekben foglalok állást. Csak akkor szólalok meg nyilvánosan, amikor biztos vagyok abban, hogy minden mondatomat alátámasztja a tapasztalat. Eddig is, és most is színházi igazgatóváltási anomáliák miatt emeltem fel a szavam.”
Az e heti HVG-ben olvasható interjúban Radnóti Zsuzsa többek között beszél arról is, hogy a Kádár-rendszerben szólt-e bele jobban a politika a színházak életébe vagy most, illetve arról, hogy a díjának azért örül, mert az ráirányíthatja a figyelmet a dramaturg szakmára.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.