Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A címben idézett vállalást a július 5. és 9. között Vácon zajló VéNégy fesztivál szervezői tették.
A fesztivál ugyan nem idén debütál, azonban a korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozó, zenei programokkal színesített rendezvény idén szintet lép, és az aktuális fesztiválkínálat jolly jokere lehet.
A VéNégy mindazoknak szól, akiknek a legnagyobb fesztiválok talán már túl nagyok, de azért szívesen megnézik legjobb hazai koncertzenekarokat, akik szívesen ejtőznek és fürdőznek árnyas vízpartokon (innen a Római-partos hasonlat), akik vevők a kortárs színházi kultúrára is, szívesen megnéznek nem csak hazai, de lengyel, cseh vagy szlovák társulatokat is, s akik aztán este és éjszaka szívesen táncolnak DJ-k zenéire.
És persze azoknak, akik imádják a Dunakanyart, köztük azoknak a budapestieknek, akik szívesen mozdulnak ki a fővárosból és annak agglomerációjából, de örülnek, ha négy nap zenés-bulizós, kultúrával teli vakációért nem kell messzire utazni.
A rendezvényen négy helyszínen – Északi és Déli Színpad, Színházterem, Nyárfák alatt – jól kitalált és beosztott idősávokban zajlanak a programok, pörgés van, rohanás nincs, a két zenei színpadon például egymást váltva zajlanak a koncertek.
A külföldi színházi fellépők mellett olyan közkedvelt hazai produkciókat láthatunk ebben a négy napban, mint a TÁP Színház vagy a Nylon Group, a két zenei színpad kínálata pedig kifejezetten színes és pazar; a legnagyobb fesztiválok felhozatalával vetekszik, azok dömpingje nélkül. Olyan népszerű hazai együttesek jönnek a VéNégy fesztiválra, mint a Punnany Massif, az Európa Kiadó, a Belga, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a RedRed, a Ricsárdgír, a Supernem, a Jónás Vera Experiment, a 30Y és a Hiperkarma.
Bővebben a programokról itt olvashat.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.