szerző:
Gócza Anita

Tompa Andrea nyáron megjelent regénye, az Omerta – Hallgatások könyve az 50-es években játszódik Erdélyben, de ez ne tévesszen meg senkit. A széki asszony, a hóstáti leány, a szerzetesnő és a rózsanemesítő férfi monológján keresztül a mai Magyarország dilemmái is feltárulnak.

©

hvg.hu: Mindhárom eddigi könyve a múltban játszódik. A múltban felismerhető jelen helyett nem akar a máról írni?

T. A.: Nem tudnám megmondani, hol kezdődik a múlt, mikor múlik el valóban, és meddig tart a jelen. A múltnak azoknak a darabjait, amelyekkel dolgozom, nagyon is jelen lévőnek gondolom. Meg amúgy is lassú megérkező vagyok. Bár 27 éve élek Magyarországon, amikor az emberről gondolkodom, Erdélyre gondolok. Most még.

hvg.hu: Ennek a lassú megérkezésnek mi lehet az oka?

T. A.: Talán az, hogy az „elmenő” ember beszorul két világ közé, és a senki földjén találja magát. Az elmenetelben – bevallja magának az ember, vagy sem – mindig van fájdalom, veszteségérzet, persze nyereség is. És valószínűleg minél intenzívebben foglalkozunk a saját sorssal, amiből vagyunk, annál nagyobb esély van a megérkezésre, mert így megértjük az utunkat, a választásunkat, rálátásunk lesz a történetünkre. Ha élő lelki kapcsolatban maradunk a múltunkkal, jobban átélhetővé válik az új életünk.

©
Tompa Andrea (1971) író, színikritikus. Kolozsváron született, 1990 óta Budapesten él. Itt tanult irodalmat. Regényei: A hóhér háza (2010, Kalligram), Fejtől s lábtól (2013, Kalligram), Omerta (2017, Jelenkor). Jelenleg a SZINHÁZ folyóirat főszerkesztője, a kolozsvári egyetem színházi szakán adjunktus.

hvg.hu: Az Omerta egyik főszereplőjét valós személyről mintázta. Miért van szüksége beazonosítható figurákra a fikciós történethez?

T. A.: Van is szükségem rájuk, meg nincs is. Arisztotelész a Poétikában írja, hogy a tragédia figurái inkább történelmi szereplők, a komédia figurái kitaláltak. Ősi gyakorlat ez. Egyébként gyakran előfordul, hogy teljesen fikciós szereplőkben is az olvasók felismerni vélnek konkrét embereket. Emlékeztetni szeretném az olvasókat is ezekre a többnyire elfelejtett életekre, amelyeknek a dilemmái számunkra is tanulságosak lehetnek. Ez akkor is igaz, ha az illetőnek, mondjuk egy pártfunkcionáriusnak, vagy ebben a könyvben egy biológusnak az élete nem példaértékű. Nagyon sokan jártak előttünk – a családunktól, őseinktől kezdve a nagyobb közösségen át egészen Jézus Krisztusig és tovább –, belőlük vagyunk, és rajtunk múlik, hogy mit kezdünk azzal a bonyolult csomaggal, amit ránk hagytak. Ezek a történetek itt vannak közöttünk, és néhány már meg is ismétlődött még mielőtt én megírtam volna.

hvg.hu: Az Omerta a kolozsvári Hóstátban játszódik. A városrész története már régebben is foglalkoztatta?

T. A.: Nem eléggé, bár utaltam rá az első könyvemben is. A Hóstát, ez a városi, földdel, zöldségtermesztéssel foglalkozó sajátos magyar közösség már az én gyerekkoromban elkezdett felbomlani. Anyaként azt látom, hogy a gyereket akkor foglalkoztatja valami, ha a szülőt is, ha – mondjuk a Hóstát esetében – magyarázatokat kap arra, hogy miért bontják-rombolják a házakat. De mi erről nem beszéltünk, természetesnek vettük és kész. Nem mindegy, hogy ma a Soros-plakátokról csak annyit mondok, hogy ez egy gazdag bácsi, vagy el tudom magyarázni a gyereknek, miért nem jó, ha egy archoz negatív mondatokat társítunk, és azt kiplakátoljuk sok helyen.

A Hóstátra visszatérve, csak később kezdett összeállni bennem ez a veszteség, és az elmúlt években sokszor eszembe jutott: több magyarországi és romániai esemény reaktiválta ezeket a traumatikus házbontásokat. Romániában például azoknak a falaknak a felhúzása, amelyek a cigánytelepeket elválasztják az ún. „jó” negyedektől. Mindkét esetben egy etnikai csoporttal történt valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

©

hvg.hu: Azért is kell emlékeztetni az embereket ezekre a történetekre, mert nem ismerik fel az ismétlődéseket? A folyamat elején sokáig nem látják, hogy mi felé tartanak?

T. A.: Igen, bizonyára szeretnék emlékeztetni, de nem direktbe. Azt az olvasó is elutasítaná. Mindig az a kérdés, hogy az olvasó csak egy konkrét hóstáti történetet fog megismerni, vagy ezen keresztül felismeri úgymond az általánosat, mindazt, ami vele is megeshet vagy máris körülveszi. Vilmos, a biológus rózsanemesítő esetében viszonylag könnyen azonosítani lehet a sikeressé váló alkotó embert, akit elcsábított a hatalom, és nem tudott ellenállni a kísértésnek.

hvg.hu: Vilmossal kapcsolatban frusztráló volt, hogy bár érzem, rossz irányba tart, de szinte észrevétlen a folyamat, ráadásul annyira érthető minden lépése, hogy nem tudok rá haragudni...

T. A.: Én azt tapasztalom, hogy úgy általában kevés bennünk az ellenállás „az ördöggel” szemben. A csábítás pedig nem úgy történik, hogy az ördög egy este bekopog, és leteszi a szerződést az asztalra, és akkor ott helyben kell meghozni azt az egy nagy döntést, hanem sok kis lépéssel csúszunk mindig lejjebb morálisan. Én pont ezeket a lassú, fokozatos belecsúszásokat szeretném megmutatni, mert szerintem ez az ember lényege. Sok kis narcisztikus, önös érdek, nem-ellenállás után ott vagyunk a fertőben, és nem tudjuk, hogyan kerültünk oda. Ugyanez van akkor is, amikor egy ún. nagy történelmi fordulattal kapcsolatban nem értjük, hogyan történhetett meg, hogyan juthattunk idáig, miért hagytuk. Ha alaposan megnézzük a diktatúrák létrejöttét megelőző 10-15 évet, akkor mindig látjuk a pici lépéseket, amelyek a végéhez vezettek. És számomra mindig ezek a pici lépések az érdekesek.

Túlzottan rózsaszín képet dédelgetünk magunkról, azt hisszük, hogy tudunk nemet mondani, önállóak vagyunk, kiállunk a véleményünkért, de nem, valójában észrevétlenül csúszunk bele a kínos dolgokba.

hvg.hu: Ön egyébként látta, hogy mi volt az első pont, amikor másképp kellett volna Vilmosnak döntenie?

T. A.: Ez nagyon nehéz kérdés. Általában nem azt látjuk, mikor kezdenek elromlani a dolgok, hanem hogy elromlottak. Amikor valakit felfedeznek, az nagyon jó dolog, és ilyenkor kevesen törődnek azzal, hogy mi ennek az ára. Újságcikkek jelennek meg rólam, hívnak az egyetemre, ahol persze nem azt fogom tanítani, amit szeretnék, de ez még belefér, hiszen mégis csak egy egyetemi állást kapok. Felvettek a pártba, pedig ma nagyon megnézik, hogy kit vesznek fel, stb. Mindenre lehet magyarázatot találni, és Vilmost csak a saját alkotásai, a rózsái érdeklik.

hvg.hu: Na, de pont ezeket a virágokat nem tudná létrehozni, ha nem köti meg a kompromisszumait! Vagy lehet, hogy tudná? Hogy éppen ezt kell megértenünk? Hogy akkor is tudnánk értékes dolgokat csinálni, ha nem engednénk az elveinkből...

T. A.: Nem tudom, hogy lehetne-e, viszont engem pont Vilmos figurája vonzott. Úgy érzem, most valahogy ebből kellene tanulni, hogy mit nem szabadna. Az emberi gyarlóságok megmutatása talán segít mindenkinek felismerni, hogy ő hol gyengül el, miben vesz részt, amiben nem kellene. Engem a történet érdekel, és nem az ítélet.

©

Ha magamba nézek, sokkal inkább az elcsábítható, kompromisszumra kész embert látom, mint az aktivistát. Egyébként az életben is sokkal több van a Vilmos-szerű figurákból, mint azokból, akik kemény ellenállásra képesek. Egy gyilkos rendszerben kevesen vannak a hősök, az ilyen „képlékeny emberek” alkotják a többséget.

hvg.hu: A szerzetesnő, Eleonóra Vilmos ellenpontja, a hajlíthatatlan ellenálló...

T. A.: Íróként igazi kihívást jelentett az ő figurája, hogy vajon le lehet-e az olvasó torkán tolni ma egy szerzetest. A választ még most sem tudom biztosan.

hvg.hu: Miért? Annyira koridegen a lénye?

T. A.: Egy mélyen hívő emberrel nagyon elutasítóak ma az emberek úgy általában is. Az a szó, hogy keresztény, „kirabolt” fogalom lett, nehéz jól megtölteni jelentéssel. Egyébként is a radikális hit mindig provokatív volt, ma is az, és az egyházak számára is provokatív a radikális hitű ember, mert egyfolytában arra figyelmezteti az egyházát, hogy nem úgy cselekszik, ahogy azt Jézus elvárja. Egy ilyen ember belső világát próbáltam megrajzolni.

hvg.hu: Jól ismeri ezt a világot?

T. A.: Amit ismerek belőle, az a nagyon erős elköteleződés valami mellett, egyfajta rendíthetetlenség, amit magamtól is elvárok, és aminek hol így, hol úgy tudok megfelelni. De nem esik nehezemre elképzelni a szerzetesi életet sem, az evilágról való lemondást. Azt hiszem, értem a szerzetesi derűt is, ami nélkül nehéz Istent szolgálni.

Másrészt Eleonórára azért is szükségem volt, mert nehezen adok ki a kezemből egy olyan könyvet, amelynek nincs semmilyen fény a végén. Az a szituáció érdekelt, amikor jöhet a csizmatalp, az emberi testtel bármit csinálhat a hatalom, de az ember belül nem törik össze, mert valami védi. Ezt a valamit sokféle módon meg lehet ragadni, én egy mintázatot találtam a magam számára, ez pedig a hit abban, hogy az igazság az ő és Jézus oldalán van.

Eleonóra hat évet tölt börtönben a hitéért, de mondok egy „közelibb” példát: Törökországban bebörtönözték az Amnesty International vezetőjét. Az ő hite az emberi igazságban és jogokban evilágibb, vagy reálisabb talajon áll? Nem hiszem... inkább csak ismerősebb, jelenlévőbb. Amikor valakinek ezt a radikális hitét, ezt a bolondságát megismerjük – és ennek nem feltétlenül kell istenhitnek lennie, lehet bármilyen emberi értékkel kapcsolatos meggyőződés –, mindig azt kérdezzük, miért nem köt kompromisszumot, miért nem nyugszik bele a helyzetbe, miért nem menti magát valahogy. Eszembe jut Gulyás Marci – hogy mai magyar példát mondjak –, ő is egy ilyen figura bizonyos szempontból. De szerencsére mindig vannak kockázatvállaló bolondok – ha nem is sokan –, ők pont azt teszik láthatóvá a jelen világban, ami a baj. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál

Ellopott két Lamborghinit pár tinédzser, aztán egymásnak mentek a piros lámpánál

Visszakerül a Kúriára a lúgos orvos ügye

Visszakerül a Kúriára a lúgos orvos ügye

Bajnokok Ligája: a Liverpool és a PSG is kikapott

Bajnokok Ligája: a Liverpool és a PSG is kikapott

Gyógyszerhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt

Gyógyszerhiány fenyegeti Európát a koronavírus miatt

Az emberek többsége vegetáriánus lenne, ha mindenkinek magának kellene levágnia az állatot

Az emberek többsége vegetáriánus lenne, ha mindenkinek magának kellene levágnia az állatot

Soros György kéri, hogy távolítsák el a Facebook éléről Mark Zuckerberget

Soros György kéri, hogy távolítsák el a Facebook éléről Mark Zuckerberget