Nagy Ervin a szeptemberi VOX-nak adott interjút, amiben elmesélte, hogy egy vadonatúj sorozatot forgat: „a Tanáron dolgozom. Kovács Dani csinálja, aki a Válótársak első részét is rendezte. Szuper jól kijövünk, remek szakember – tud haladni, de művészi intenciói is vannak. A színészek között ott van Elek Feri és Ötvös András, Anger Zsolt pedig az igazgatót játssza, és a forgatókönyv is rohadt jó, fekszünk a röhögéstől.”
Az RTL új sorozatáról eddig semmit nem lehetett tudni, de nem csoda, ha a Válótársak és A mi kis falunk sikerén felbuzdulva új produkción dolgoznak az alkotók. A projekt a német Der Lehrer című sorozatra épül, amiben egy tanár igyekszik megszelídíteni igencsak problémás osztályát.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.