Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka februárban Berlinben. A filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion beválasztotta a magyar színésznőt a "Shooting Stars" programba.
A legifjabb "filmcsillagokat" immár 21. alkalommal mutatja be a "Shooting Stars" program a nemzetközi filmszakmának a 68. Berlinale keretében. A tíz ifjú tehetséget az egyes országok filmes promócióra szakosodott szervezetei – köztük a Filmalap nemzetközi igazgatósága – által benevezett jelöltekből választotta ki az európai filmszakma prominens személyiségeiből álló "Shooting Stars" zsűri.
A debreceni születésű Tenki Réka 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, először a Katona József Színház, majd a Nemzeti, 2016 óta pedig az Örkény Színház társulatának tagja. Már 2009-ben elnyerte a POSZT-on a "Legjobb 30 év alatti színésznő" díját, a Színikritikusok a "Legígéretesebb pályakezdő" díjával jutalmazták, amit a Junior Príma-díj és számos további rangos szakmai elismerés követett.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.