HVG: Kiábrándítja vagy felcsigázza a rajongóit a tévésorozata? A Tóth János-féle cifra káromkodások a mindennapokban is röpködnek maga körül?
Mucsi Zoltán: Ez is csak egy szerep, mint ahogy az életünkben minden: jól-rosszul játszunk apukát, barátot, férjet. A hétköznapokban szelíd, megértő ember vagyok. A kislányom ki is akadt Tóth Jánoson, mondogatja, hogy nem ilyen hülye szerencsétlennek tart. De a testvéreivel együtt csak a neten látja, mert nincs tévénk. Addig, ha hazaértem előadás után, elkezdtem szörfölni a csatornák között, aztán hajnali fél háromkor a sercegésre ébredtem. Tizenöt éve eldöntöttük a feleségemmel, hogy nem kell ez nekünk. A gyerekek vitáztak, hogy más bezzeg nézheti, nekik miért nem szabad; azóta olvasunk, társasjátékozunk, meccset nézni elmegyek valahová. Színházban a fiúk szinte minden előadásomat látták, a tizenhárom éves Veronika egyet-kettőt, a többi neki még nem való.
Cenzúrázza a trágár szövegrészeket, amikor a szerepet tanulja?
Ó, azokat nem kell tanulnom! Van bennem egy kis szekrény, ha szükséges, kinyitom, és dől belőle a káromkodás.
Mucsi Zoltán. Hullámzó hangulat
Fazekas István
Gyerekként eljutott színházba alföldi szülővárosából?
Nyolcadikig kétszer voltam színházban Szolnokon. Aztán felkerültem Budapestre, szakmunkásképzőbe. Már a harmadik nap kiderült, hogy nem leszek géplakatos, de becsülettel végigcsináltam. A szüleim különben nagyon kiborultak volna, elvégre én akartam a fővárosba jönni. Persze azért, hogy közelebb legyek a Ferencvároshoz. Folyton meccsre, koncertre és színházba jártam. Azt hittem akkoriban, hogy az LGT nemcsak Presser nélkül, hanem az én távollétemben sem kezd el játszani. Színházban legalább négyszázszor voltam a három év alatt. De akkor még eszembe se jutott, hogy színész legyek. Később, Szolnokon szerveztek be a Kőtövis amatőr együttesbe. Látszott, hogy ez a dolog közel áll a szívemhez, biztatást is kaptam. A Szigligeti Színházban lettem segédszínész, ami a statiszta úri neve. Egy év múlva, 1980-ban kaptam az első szöveget: A La Mancha lovagja tevehajcsárjaként kimondhattam Dulcinea nevét.
A pályáján összehozta a sors olyan kollégákkal, akik háromszor is kirostálták a színművészeti felvételijén?
Nyilván, de ezt másként látom most, hogy úgy tűnik, színész maradok életem végéig, mint ha kettétört volna a pályám. Nem vagyok biztos benne, hogy ha én ülök a zsűriben, beválogattam volna Mucsit annak alapján, amit mutatott.
Meddig volt segédszínész?
Még mindig az vagyok. Ahhoz, hogy a színész 3 besoroláshoz vezessen a szamárlétra, vizsgázni kellett. A sikertelen felvételik után járultam a bizottság elé, és ott is azt mondták, jöjjek majd vissza, mert ez penetránsan sikerült. Akkor megfogadtam, hogy soha többet semmiféle vizsgára nem megyek el. Pár év múlva Horvai tanár úr rendezett Szolnokon, tudakolta, milyen beosztásban vagyok. Valahogy az ő közbenjárásával intéződött el, hogy színész 1 lettem, de erről semmilyen papírom nincs. Ha volt is, elveszett.
Ennyire kompromisszumkész? Elsüllyesztették a Bárka Színházat, ahol alapító tag volt, kiéheztetik az alternatív formációkat, maga Pintér Béla oldalán játszik, ugyanakkor sorozata fut az MTVA-tag Duna Televízióban.
A Bárka kivéreztetése máig bánt. Mikor kapott előtte-utána egy ismeretlenségből jött társulat egy egész épületet? A Józsefvárosi Önkormányzatban a kilencvenes évek végén ezt fontosnak tartották, mi pedig hittünk benne, hogy kiváló színházat fogunk csinálni. Ha Kocsis Mátéék később rossznak tartották a teljesítményünket, oda kellett volna adniuk az épületet egy másik, tehetségesebbnek vélt gárdának. A bezárás a lehető legszarabb lépés volt, mert megszűnt egy színház, és ez egy szívemtől távoli társulat esetében is fájó. Az elsorvasztás pedig durván zajlott.
Fazekas István
Gyakran politizál?
Ahogy mindenki: naponta, mert kivétel nélkül mindannyiunk életére hat a politika. Tud olyat lépni, hogy odavágja a napomat, de igyekszem elmulasztani a rossz hangulatomat. Nem tudok más megnyugtatót kitalálni, mint hogy nem működik a kibuc, de a kommunizmus sem. Nem az elvvel volt baj, csak az ember nem érett még meg rá. A hatalom megszerzése és megtartása felülír mindent, és onnantól a jó szándék, a nemes elv is torzul. Minden szakmának vannak ártalmai. A pénz meg a hatalom a jellemmel babrál ki, felszínre hozza az egyén valós énjét. Az illető megrészegül a szabadságtól, hogy nem mások mondják meg, hol a határ, hanem maga dönt róla. Ha tévedett, felmenti magát, különben megbolondulna vagy öngyilkos lenne. A környezetében lévők pedig nem merik figyelmeztetni, mert félnek, hogy kikerülnek a bűvös körből.
Nem kérték még fel, hogy kormányhirdetésben szerepeljen, vagy ellenzéki színpadra álljon ki a közkedveltsége miatt?
Dehogynem, és vagy húsz éve egyszer majdnem elcsábultam. Akkor úgy gondoltam, a szívem szerint való lenne a dolog, és még pénzt is hozna. De végül nem vállaltam – szerencsére, mert nálunk, ha nyilvánosan leteszem valami mellé a voksomat, amint változik az általános pártpreferencia, a büdös lábúak közé sorolnak.
Melyiket érzi az igazinak: a kőszínházat, az alternatívot, a fekete humort vagy a komoly kortárs szerepet?
A jó színházat, ami bármelyik műfajban és formációban létrejöhet. Az alternatívok most a többiekhez képest is nehéz helyzetben vannak. Hülyeség, hogy a színháznak nem kell politizálnia. A korra kell reagálnia. Attól nem ellenség vagy rosszakaró, hogy meglátja az emberi nyomort, a szenvedést, vagy jelzi, ha a társadalomban valami elkezd beteg lenni. Viszont egyik hatalom sem szereti a kritikát, csak nyilván más és más a tűrésküszöb. Kivételes az olyan vezetőgarnitúra, amelyik elfogadja a bírálatot, vagy esetleg el is gondolkodik az igazságán.
Milyen sporttal tartja karban a fizikumát?
Látja: emelgetem a kávéscsészét, elnyomom a cigarettacsikket.
Mivel lepi meg magát a 60. születésnapjára?
Dolgos héttel. Előadásaim lesznek, aztán kezdjük felvenni Tóth János újabb 52 epizódját. Előre leptem meg magam, mert 22 éve nem volt ilyen hosszú, a családdal, kedvesemmel töltött nyaram. Féltem tőle, hogy szakítás lesz a vége, mert megszerették, hogy nem látnak. De úgy tűnik, megtartanak még egy ideig.
Kiborult, amikor azt írták magáról, hogy „rovásírásarca” van?
A pocsék fotó miatt dühöngök, ami az illetőhöz került, mert én olyannak látom magam, mint a fiatalkori Alain Delon. Talán egy kicsit karcosabb az arcom.
MÁTRAHÁZI ZSUZSA
