Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A brit gitárpop-zenekar, az Arctic Monkeys is fellép a 2018-as Szigeten.
A bejelentések első köre után a Sziget ma néhány perce hozta nyilvánosságra: az elmúlt évek egyik legsikeresebb együttese, a négytagú sheffieldi gitárpop-zenekar is ott lesz a Sziget Fesztiválon.
Először és eddig utoljára 3 éve jártak Magyarországon – akkor Sopronban, a VOLT Fesztiválon léptek fel.
Abból a mindenféléből, amit róluk írtunk az elmúlt években, itt válogathat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.