Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Lapzárta és a Newsroom biztosan véget ér a Kreatív információi szerint.
A költségcsökkentés jegyében a csoportos létszámleépítés mellett műsorokat is megszüntetnek a Hír TV-ben. A megszorításoknak biztosan áldozatul esik a Lapzárta és a Newsroom című hírháttér-műsor, míg a Főszerkesztők Klubját és a Csörtét más formában folytatják – értesült a Kreatív.
A lap szerint a konszolidációt követően Kálmán Olga Egyenesenje és Csintalan Sándor betelefonálós műsora több adásidőt kap majd.
Ahogy korábban megírtuk, a csatorna 10 százalékos leépítést jelentett be, két ütemben 30-40 alkalmazottjától válhat meg. Emellett visszavágják a külsős beszállítók – így a vágók, szerkesztők – körét is. Az már kedden kiderült, hogy megváltak D. Bányász Gergő belpolitikai főszerkesztőtől és Szöllősi Györgyi műsorvezetőtől.
A Hír TV sorsa akkor vált bizonytalanná, amikor a választás utáni kedden a Simicska Lajos médiabirodalmához tartozó három médiumról döntést hozott a menedzsment: a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió azonnal megszűnt, a Heti Választ pedig eladásra kínálják. Akkor a televíziós csatorna egyik munkatársa azt mondta lapunknak: lassú agóniára számít a munkahelyén.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.