Kero összecsapott Verebes Istvánnal

Verebes Istvánnal néhány napja közölt egy hosszú interjút a fuhu.hu abból az alkalomból, hogy a színész-rendezőnek új könyve jelent meg Tólig címmel. Az interjúban sok mindenről szó esett, az egyik legérdekesebb motívum azonban az volt, amit Verebes a színházon belüli emberi viszonyokról mondott. Legalábbis ezt tartotta fontosnak egy hosszú kommentárra Kerényi Miklós Gábor, részben azért, mert maga is meg lett szólítva az interjúban.

Verebes egyenesen azt állítja az interjúban, hogy a színészekkel úgy bánnak, „mint az állatokkal”, és „ahogy a Kerényi bánt és bánnak mások a színészekkel, az intő példa, és erről hallgat mindenki”. Verebes elismeri, hogy ő maga kétszer ordított, de „nem indulatból, hanem szántszándékkal, mert olyan szemtelen volt egyszer egy hangmester és egyszer egy színész”. Majd megemlíti, hogy vele csak egyszer ordítoztak, mégpedig Kerényi Miklós Gábor, „de őt a második mondatnál leállítottam. Nem is velem ordítozott, hanem a táncosokkal A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak című musical próbáján. Meg is írom. Elkezdett üvöltözni, mondtam, hogy amíg én a színpadon vagyok, ezen a hangon nem beszélhet. De megint üvöltött, mondtam, ne üvöltsél, mert odamegyek és úgy pofon váglak, hogy kirepül a fogsorod. Erre azt mondta, hogy akkor szünet. Velem soha többé nem kiabált. Olyan volt velem, mintha az édesapja lettem volna.

Csak addig van nagy pofájuk, amíg valaki azt nem mondja, hogy na most már elég.”

Kerényi Miklós Gábor nem hagyta szó nélkül ezt a pár mondatot, és nyílt levelet írt Verebesnek a Facebookon. Ebben jelezte, hogy elszomorítja az a pár mondat, amelyet Verebes vele kapcsolatban nyilatkozott, mert „mind ez idáig úgy gondoltam, felhőtlen kapcsolatot ápolunk, és nem értem, hogy ha ez nem teljesen így volt, miért nem beszélted meg velem soha”. Később egy költői kérdéssel felmenti magát: „Kérdezem: aki ismer, el tudja képzelni, hogy ebben a feszült helyzetben 2001-ben, amikor az egész színház létéről volt szó, visszafogottan vezettem volna a további próbákat, miközben a darabnak stílust és erőt kellett adni?”

A levél érdekessége, hogy miközben Kerényi a saját viselkedését védi, nem győzi dicsérni Verebest, és amilyen konfrontatív hangnemben indul a levél, olyan békülékenyen zárul:

„Kedves Pista! Ezt az előadást, ami az egyik legfontosabb alapköve lett az Operettszínház 17 éves sikersorozatának, most itt újra hadd köszönjem meg Neked! Oroszlánrészed volt benne.”