Jordán Adél: Pikáns és groteszk, hogy Máté Gáboréknak udvarolok a színpadon

Nem kímélt egyetlen megidézett szereplőt sem Pintér Béla az Ascher Tamás Háromszéken című új darabjában, és jó adag iróniával mutatta be a sznob művészszínházi életet is. Hogyan viselték ezt a Katona színészei? 

A darab nemcsak a művészszínházakkal, de az egész szakmával szemben sem volt elnéző. A próbákon Béla folyamatosan hozta az újabb és újabb szövegrészeket, és sokszor meglepődtünk, amikor azzal szembesültünk, hogy miket fogunk majd eljátszani. Fikció a darab, de ő mindenkinek a szájába adott olyan vallomásokat, amelyektől meg kellett nyílnunk, ki kellett mondanunk magunkról, netán mások mondtak ki rólunk bizonyos dolgokat. Szerencsére a mi színházunk van annyira laza és önkritikus, hogy eszünkben sem volt ezt kikérni magunknak, sőt örülünk, ha tükröt tudunk tartani magunknak és másoknak. Béla ügyesen játszik azzal, hogy a kellemetlen szövegrészeket bőségesen átitatja humorral és iróniával. Ha pedig valami igazán felkavaró, azt sem átallja a néző arcába tolni. 

A darabban naiv erdélyi színésznőt alakít, aki feltétlen odaadással csodálja a budapesti Kaposa Színházból érkező művészeket. A szerep az elmúlt időszakban nyilvánosságra hozott zaklatási ügyekre is reflektál?

Azért az én szerepem elég nyomulós. Tordán Léda mindkét darabbeli rendező esetében akarja, hogy megtörténjen, ami megtörténik. De árnyaltan ott van a háttérben a zaklatás. Érdekes, hogy mostanában egyre több előadásban érezzük felbukkanni ezt a témát, a régiekben is, amelyekben ilyesfajta utalás korábban fel sem merült. A Hóhérokban például 15 éves kislányt játszom, és Tasnádi Bence kérdezgeti tőlem, hogy be szokott-e menni a homok a bugyimba, én meg nem értem a célzást. A színészetnek velejárója, hogy ha valami történik velünk, azt beleépítjük a szerepeinkbe, nem is feltétlenül szándékosan. És éppen ettől lesz friss és eleven egy-egy alakítás.

Jordán Adél az Emilia Galotti című darab díszletében. Árnyalt megközelítés

Fazekas István

A Pintér-darab díszletei a kaposvári teátrum dicsőséges éveit idézik, ahol a szülei, Lázár Kati és Jordán Tamás társulati tagok voltak. Mennyire ismerős az a világ a gyerekkorából?

Pont olyan volt a díszlet, mintha a gyerekszobámban ébredtem volna! Khell Zsolt díszlettervező az igazi Csiky Gergely színházas plakátokat is használta, úgy éreztem, hirtelen hazakerültem. A szerepem pedig olyan, mintha lenne egy erdélyi alteregóm, aki hasonlít rám, de picit mindenben más: naivabb, rácsodálkozóbb, kicsit szerencsétlen a tájszólásával, de nagyon szeretnivaló. Még soha nem részesültem ekkora kegyben, mint most, és nem is hiszem, hogy bárki más érezte már magát úgy színészként, ahogyan most én: találkoztam gyerekkorom hús-vér szereplőivel a színpadon, és én is köztük lehettem – felnőttként. Olyan embereket hódítok meg a szerepemben, akik ott voltak körülöttem négyéves koromban. Születésemtől kezdve ismerem Máté Gábort, aki a főiskolán az osztályfőnököm is volt. Pikáns és groteszk, hogy most neki meg Aschernek udvarolok a Katona színpadán.

Ráadásul Aschert a férje, Keresztes Tamás játssza.

Méghozzá annyira élethűen, hogy időnként, amikor az előadás közben hátranézek, még mindig egy pillanatra elgondolkodom, hogy most Ascher vagy Tomi áll takarásban. Olyan erős a hasonlóság, hogy úgy érzem, mintha tényleg Ascherrel játszanék.

Korábban kimondottan kérte a színház vezetését, hogy ne szerepeljen a férjével egy darabban. Most mégis úgy alakult, hogy a nemrég bemutatott Háztűznézőben is majdnem egy párt alkotnak. Nem okoz ez gondot?

Ez most így jött ki, fel sem merült, hogy másként legyen, mindkét szerepben olyan jól érezzük magunkat. Egyszer volt igazán rossz élményem a közös játék miatt, amikor a Woyzeckben brutális és veszekedős jeleneteim voltak vele. De akkor jöttem vissza szülésből, nem voltam igazán felkészülve efféle szerepre. 

Pintér Béla előző katonás rendezésében, a Bajnokban a polgármester feleségének a szeretőjét alakította. Sokat írt arról a sajtó, hogy valós személyekről mintázták a szereplőket. Mennyire zavaróak az efféle felhangok?

Őszintén sajnálom, ami a Bajnokkal történt. Annyira szívbe markoló és emberi a története, olyan fájdalmakról szól, amelyeket bármelyikünk érezhet. Szerintem rosszat tett az előadásnak, hogy a pletyka, a vélt egyezés valós személyekkel, már a nyilvános főpróba előtt megjelent a sajtóban. Ilyen felhívásra jó reakció volt a színház és Béla részéről, hogy megszületett az Ascher Tamás Háromszéken. Akiknek most a darabbal kapcsolatban hiányérzetük van, pont azért reagálnak így, mert a botrány miatt mindenféle elvárásaik keletkeztek. Érdekes látni, hogy a Bajnokra egyre több olyan néző jön, aki nem is tudott a pletykáról, és nagyon szépen működik így is az előadás. A mostani darabban is jobban lehet a lány történetére figyelni, ha nem éppen azon agyal a néző, hogy voltak-e Máté Gáborék Erdélyben, tényleg volt-e közös nőjük Ascherrel. 

Mennyire kritikusak színész szülei az alakításaival?

Apukám nem látja bennem a színésznőt, nem tudja értelmezni, hogy jó vagy rossz vagyok. Anyukám elfogult, majdnem mindig azt mondja, hogy én vagyok a legjobb, ami szintén nem lehet igaz. Ha ő játszik, nem szereti tudni, hogy ott ülök-e a nézőtéren, csak utólag lehet neki elmondani. Nekem ezzel nincs bajom, sőt néha ki is szoktam kukkantani az előadás előtt, hogy ott vannak-e. De anyukám általában nem szól, ha jön, aztán a nyolcadik percben nevet egyet, és rögtön tudom, hogy ott van. Mondtam is neki, hagyjuk abba ezt a játékot, rosszabb, ha a színpad közepén, egy mondat után tudatosul bennem, hogy néz.

Az új Pintér-darabban Keresztes Tamás Ascher Tamás, Jordán Adél az erdélyi naiva szerepében. Közös játék

Kiss-Kuntler Árpád

Néhány éve az utcán inzultálták, rasszista megjegyzéseket tettek önre. Azóta nem érte effajta atrocitás?

Az az eset akkor nagyon váratlanul ért és megrendített. Azóta nem történt hasonló, pedig sajnos pont ebbe az irányba tart a világ. Nagyon szeretem az idei két bemutatómban, az Ascherben és a Háztűznézőben, hogy kimondhatok olyan mondatokat, amelyek bátorságot adnak. Az Ascher Tamás Háromszéken-ben például azt mondják nekem, klasszikus szépség vagyok, görögösen egyedi, amire nekem az a válaszom: inkább fogalmazzunk úgy, hogy közel-keleti. 

Többször nyilatkozta, hogy csak a színházban érzi otthon magát, máshol elveszett. Enyhült már ez az érzés?

Sajnos még mindig ufó vagyok a színházon kívül, és ezt már nagyon unom. Máshol unatkozom és magányosnak érzem magam. Azzal javulhat talán a helyzet, hogy vonzódom a természethez, a mozgással, például úszással vagy lovaglással kicsit tudok nyitni. Jógázom és meditálok is, de az is zárt világba visz. Nekem eddig minden a színházról szólt, picit sajnálom, hogy nem volt más utam, és most sincs. Azt szoktam mondani, hogy az utca túloldalára átmegyek ugyan, de az is ugyanaz az utca, és jó lenne már kijutni a főtérre.

Gyerekkorának nagy részét színházban töltötte. Hétéves fiukat, Andort is sokszor beviszik a Katonába próbák, előadások alatt?

Szerencsére ő önzőbb, tudja, hogy ott nem róla szól minden, ezért kevesebb időt tölt bent. De például az új iskolájában, amikor rokonokról és barátokról volt szó, kijelentette, hogy ő csak színészeket ismer. Olyan volt, mintha magamat hallottam volna ennyi idős koromban. És amikor megkérdezik, hogy mi akar lenni, rávágja: színész. Ilyenkor igyekszünk neki elmagyarázni, hogy más lehetőségek is vannak, és ez a szakma nagyon szép, de eléggé kiszolgáltatott. Szegényke nem tehet róla, hogy hová keveredett! Nagyon szeretném neki megmutatni, hogy milyen a világ, de ehhez még nekem is meg kell ismernem.

A cikk a HVG 2018/7. számában jelent meg.