Bernstein szenvedélye a magyarokat is elsőre megbolondította

A Carnegie Hallból közvetítette a rádió 1943. november 14-én a New York-i Filharmonikusok hangversenyét. Bruno Walter karmester hirtelen megbetegedett, és egy 25 éves, ismeretlen fiatalember ugrott be a helyére. Leonard Bernstein ekkor egy csapásra Amerika kedvence lett, akiért ezután versengtek a nagy amerikai zenekarok.

Magyarországon viszont semmit nem mondott a neve első budapesti fellépésekor, 1948-ban; a jegyek fele sem kelt el. De mivel a rádióban élőben közvetítették a koncertet, és a zenerajongók a szünetben megrohanták a Zeneakadémiát, a második rész már telt házzal ment, majd a hangverseny után a vállukon vitték a karmestert a szállodájába. Mindkét eset rácáfol azokra a véleményekre, hogy Bernstein látványkarmesterként hódította meg a világot. Kétségtelen, hogy teljes testével, hatalmas energiával, szenvedélyes mimikával vezényelt. A rádiók előtt azonban ezt nem érzékelhették, ám a hangszórókon átjött az előadás eredetisége és határtalan szuggesztivitása.

Bernsteint – aki ukrajnai zsidó bevándorlók családjában, egy massachusettsi kisvárosban, 1918 augusztusában született – most ismét világszerte ünneplik. Tavaly, 99. születésnapjától kezdődően két éven át tartó rendezvénysorozattal emlékeznek rá centenáriuma apropóján. Budapest február elején, a Müpa Bernstein-maratonjával kapcsolódott be az emlékezésbe.

Leonard Bernstein 1989-ben. Vibráló jelenség

AFP / Leemage / MArcello Mencarini

A zenei, filozófiai és nyelvészeti tanulmányait a Harvard Egyetemen kitüntetéssel elvégző Bernstein magával ragadó egyénisége a próbákon érvényesült, amelyeken kellemes és termékeny légkört teremtett, táncolt, tréfált, vég nélkül és lebilincselően magyarázott. A művek történetét, nagyságuk mibenlétét úgy adta elő, hogy a zenekart érzelmileg a műhöz láncolta – és persze önmagához. Karmesteri nagysága pedagógiai erejéből és szellemi nyitottságából fakadt. Kíváncsisága kielégíthetetlen volt, érdeklődése ezerfelé terjedt, mindenben elmélyült, ami megragadta. Szenvedélyesen foglalkoztatta a történelem, a filozófia, a politika, a világvallások, a nyelvészet, a biológia, Shakespeare, a reneszánsz, az orosz irodalom. Egy időben Noam Chomsky generatív grammatikájának tanulmányozásába is belevetette magát.

Hasonló nyitottsággal és tudásszomjjal közeledett a zeneművekhez is. Szorosan kapcsolódott a dzsesszhez, amit a XX. század amerikai zeneszerzői el sem kerülhettek. Tőle származik az a megállapítás, hogy „a dzsessz az amerikai zenei stílus legnagyobb közös osztója”. Bernstein dzsesszzongoristának is elsőrangú volt, mondják, akik hallották őt baráti körben dzsesszt játszani, improvizálni. Rajongott Jimi Hendrixért, és a mágikus gitáros egyik koncertje kapcsán azt mondta: „Úgy tűnik, a popzene az egyetlen terület, ahol a szégyent nem ismerő életörömöt, az invenció boldogságát és a friss levegő fuvallatát át lehet érezni.”

Naprakész volt a könnyűzene, a slágerek világában. Amint átvette a New York-i Filharmonikusok irányítását, elindította velük a Hangverseny fiataloknak sorozatot, és a CBS televíziós társaságot is meggyőzte, hogy ezt nekik közvetíteniük kell. Közvetítették is, 1957 és 1972 között másfél évtizeden át. A sorozatnak világszerte, Magyarországon is frenetikus hatása lett. Bernstein olyan tömegeket nyűgözött le a képernyőn keresztül, akik addig idegenkedtek a klasszikus zenétől. A zenei jelenségek közérthető és szemléletes magyarázatához alkalmazott példatárában mindig ott voltak az aktuális slágerek.

„Zenéje, ahol gyengébb, ott tipikus karmesterzene: eklektikus, könnyű, olcsó ihletettségű. Ahol viszont a legjobb, ott vibráló ritmikájú, invenciózus, ellenállhatatlan lendületű, gyakran óriási drámai erejű” – így jellemezte a komponista Bernsteint legjelentősebb amerikai zeneszerző kortársa, Aaron Copland. A zeneszerző Bernstein világhíre a West Side Story berobbanása és különösen a tíz Oscar-díjat nyert film bemutatása után a karmesterét is fölülmúlta. Ez nem csoda, hiszen szerzeményei szélesebb közönséghez jutottak el, mint komolyzenei koncertjei és lemezfelvételei. A musical leghíresebb dalait, a Mariát, a Tonightot, az Americát, a Somewhere-t sokkal többen tudják eldúdolni, mint ahányan bármikor is jegyet vettek egy komolyzenei hangversenyre. A világ színpadait meghódító musicaleknél kevésbé ismertek legjelentősebb művei, az Elia Kazan (és Marlon Brando) korszakos filmjéhez, A rakpartonhoz készült filmzenéből sűrített szvit, annak zseniális kürtszóló-variációi, a Kaddish-szimfónia és a bibliai és profán szövegeket összefűző, a hitet és kételyt ütköztető Mise.

Belépőjegy az 1943-as Carnegie Hall koncertre. A nagy beugrás

leonardbernstein.com

Súlyos nemzetbiztonsági kockázatnak ítélte a készülő Misét J. Edgar Hoover, a nagy hatalmú FBI-főnök, és 1971-ben vizsgálatot indított a művel kapcsolatban. Figyelmeztette John Mitchell igazságügyi minisztert, hogy a Mise a kormánnyal szemben ellenséges, háborúellenes üzenetet tartalmaz. Úgy is volt. A Mise a vietnami háború elleni tiltakozások éveinek reprezentatív alkotása. Bernsteint az FBI három évtizeden át szoros megfigyelés alatt tartotta. Nyolcszáz oldalnyi aktájának egy része a nyolcvanas években került nyilvánosságra.

Az FBI-t a kezdetektől 1972-ben bekövetkezett haláláig irányító Hoover megszállottan próbálta bizonyítani, hogy Bernstein titokban kommunista párttag. A legkevésbé sem volt az, volt viszont emberjogi, polgárjogi és háborúellenes mozgalmak elkötelezett támogatója chilei származású feleségével együtt, akit egy háborúellenes tüntetésen le is tartóztattak. Felicia Montealegre Bernsteint közelről érintette Pinochet tábornok rémuralma. Számos barátja, ismerőse, kollégája lett a diktatúra áldozata. Felicia halála után Bernstein alapítványt hozott létre az emlékére, amely az Amnesty International részeként tevékenykedett, és a szervezet legnehezebb körülmények között működő szekcióját tartotta életben.

A másodszor, egyben utoljára 1985-ös budapesti fellépésén a Kaddisht vezénylő Bernsteint a meleg polgárjogi mozgalom kibontakozása közvetlenül érintette. Korábbi, félig titkos kapcsolatai után a hetvenes években coming outolt, összeköltözött élete legnagyobb férfi szerelmével, Tom Cothrannel. Közeli barátja, Shirley Rhoades Perle szerint Bernstein szexuálisan a férfiakhoz, emocionálisan a nőkhöz vonzódott.

Közéleti szereplésének legvitatottabb pillanata az volt, amikor 1970. január 14-én feleségével a 13 szobás luxuslakásába összehívta jómódú ismerőseit, hogy adományokat gyűjtsön a feketék radikális és legkevésbé sem erőszakmentes mozgalma, a Fekete Párducok robbantások és gyilkosságok tervezésének gyanújával letartóztatott és már hosszabb ideje vizsgálati fogságban tartott 21 aktivistája és családjaik számára. Ekkor nagyszabású levél- és sajtóhadjárat indult Bernsteinék ellen, amelyet, mint később kiderült, jelentős részben az FBI gerjesztett. A vád egyébként összeomlott, a bíróság mindenkit felmentett.

A Chicago és Környéke című magyar emigránslap 1979-ben beszámolt egy I Love New York címmel rendezett manhattani partiról, amelyen „Bernstein nemcsak egész éjszaka táncolt, hanem színjátékkal is szórakoztatta a megjelenteket: eljárt egy spanyol táncot, eljátszotta egy bikaviador szerepét és azután – a bika szerepét is. A Maestro haja ugyanolyan zilált volt, mint mindig, ha vezényelt.” Ahogy az élete is. Naponta elszívott négy-öt csomag cigarettát, esténként benyakalt egy üveg whiskyt. 72 éves korában a tüdőrák elvitte.

RÉVÉSZ SÁNDOR