szerző:
MTI

A vidéki klubokra jut a legtöbb pénz.

Ötödik alkalommal hirdeti meg a Hangfoglaló Program a könnyűzenei koncerthelyszíneknek szóló pályázatát a klubtámogató alprogram keretében, amelynek során a 210 millió forintot osztanak szét a pályázó klubok között.

A kiírásra a 2018/2019-es évadban könnyűzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő fővárosi, vidéki és határon túli helyszínek jelentkezhetnek.

Az NKA honlapján három altémában érhető el a pályázat: külön keret áll rendelkezésre a fővárosi, a vidéki és a határon túli pályázók számára. A legnagyobb összegre, 145 millió forintra a vidéki klubok jelentkezhetnek, a fővárosi koncerthelyszínek pályázataira 50 millió forintot irányzott elő az NKA, míg a határon túli intézmények számára 15 millió forintot.

A támogatásban részesülő klubok az eddigiekhez hasonlóan idén is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak pályázati forrást, amelyeken élőben hallhatók magyar zenekarok. Az elnyert támogatás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát az adott koncertek promóciójára fordíthatják.

A pályázatok beadására egy hónap áll rendelkezésre, a határidő október 10. éjfél. A pályázatokat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján keresztül várják.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Félegyezség Szolnokon: a Jobbik és a Momentum Lukácsi Katalint támogatja

Félegyezség Szolnokon: a Jobbik és a Momentum Lukácsi Katalint támogatja

Csúfosan leszerepelt Magyarország a jogállamiságot értékelő listán

Csúfosan leszerepelt Magyarország a jogállamiságot értékelő listán

Videó: Épp húzták ki a kifogott halat, amikor megjelent a cápa

Videó: Épp húzták ki a kifogott halat, amikor megjelent a cápa

Budapestre jön zenekarával a Maffiózók színésze

Budapestre jön zenekarával a Maffiózók színésze

Meglepően okos a kéknyelvű gyík már 23 napos korában is

Meglepően okos a kéknyelvű gyík már 23 napos korában is

Lecseréli, nem megújítja az OKJ-t a kormány

Lecseréli, nem megújítja az OKJ-t a kormány