Kis magyar iskolatörténeti kalandozás.
Az ógörög nyelv tanítását, amit a történész kutatók esetében erősen hiányol az új emberierőforrás-miniszter, Kásler Miklós, több mint egy évszázada kezdte el „kivezetni” az állami gimnáziumok tanrendjéből a magyar Országgyűlés. Azok a diákok, akik annak idején úgy érezték, hogy túl sok nekik a kötelező latin és német mellett még az ógörög is, felhagyhattak az utóbbi biflázásával, ha helyette az 1880. évi XXX. törvény előírásainak megfelelően úgynevezett görögpótló tantárgyat vettek fel. Ez akár szabadkézi és mértani rajz is lehetett. A tanulók dönthettek azonban úgy is, hogy magyar fordításban ismerkednek inkább a görög klasszikusokkal. A jogszabály kimondta ugyanakkor, hogy bölcsészettudományi és hittudományi szakokra nem vehetők fel azok, akik nem érettségiztek le görög nyelvből és irodalomból. (E korlátozást csaknem fél évszázaddal később a középiskolákról szóló 1924. évi XI. törvény eltörölte.) A hazai oktatástörténetben egészen a legutóbbi évtizedekig mindig akadt legalább egy olyan idegen nyelv – lett légyen az a latin, az ógörög, a német vagy később az orosz –, amit a tanulóifjúság magolni volt köteles, akár akarta, akár nem.
A kötelező középiskolai nyelvoktatás történetéhez hasonlóan kicsit kanyargós úton jutott el a hazai nevelésügy az 5 érdemjeggyel operáló jelenlegi osztályozási szisztémához is. A 68 esztendeje bevezetett értékelési rendszerről köztudott, hogy szinte pontosan a fordítottja a Rákosi-korszak kezdetéig – 1876 és 1948 között – érvényben volt négyjegyű osztályozási gyakorlatnak, ahol az 1-es volt a jeles és a 4-es az elégtelen. Az előbbi, illetve az utóbbi minősítési szisztéma között az illetékesek rövid ideig – 1948-tól 1950-ig – kísérleteztek egyébként hétfokozatú értékelési rendszer meghonosításával is az általános iskoláktól kezdve egészen az egyetemekig. E kétéves periódusban a 7-es számított a legjobb, az 1-es a leggyengébb kalkulusnak. Mindezzel nincs vége az iskolai értékelési módszerek szövevényes történetének: 1863 és 1876 között hatféle érdemjeggyel honorálhatták a tanárok minden egyes tantárgy esetében a diákok produkcióját az egykori népiskolákban, illetve a középiskolákban. Ezt megelőzően viszont még csak hittanból és magyar nyelvtanból (ez utóbbiból például 1819-től kezdve) kaptak külön osztályzatot a gimnazisták, míg a XVIII. században egyetlen érdemjeggyel értékelték a növendékek összteljesítményét.
A szeptemberi iskolai tanévnyitóknak viszont hovatovább másfél évszázados múltjuk van már itthon. Az 1876-os középiskolai rendtartás bevezetése óta a tanév szeptember elején kezdődik és június közepéig-végéig tart. Hasonló tempírozással csaknem egy évszázaddal korábban már a kalapos király is próbálkozott, két hónappal előbbre hozva az addig hagyományosnak mondható november eleji tanévkezdeteket. Az 1786-ban kiadott császári rendelet azonban csak az uralkodó haláláig, 1790-ig maradt érvényben. Az utód, II. Lipót késlekedés nélkül visszahozta a régi iskolai menetrendet, így az oktatás még közel egy évszázadon át csak az év utolsó előtti hónapjában vette kezdetét a különféle hazai tanodákban.
A kiemelt kép a fortepan.hu-ról származik, Vértes Károly felvétele.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.
