A napfény elűzi az iszonyatot – valahogy így hangzik megannyi horror alapvetése. Erre Ari Aster rendező megpróbálta a feje tetejére állítani mindazt, amit a sötétségben rejtőző rettegésről gondoltunk a nyári napfordulóra időzített, eldugott kis svéd településen játszódó sztorival.

Merthogy nappal is lehet ám nagyon félni.

adsservice.hu

A Fehér éjszakák eredeti címe egyébként Midsommar, ami nyárközépet jelent, és hangulatában közelebb is visz a sztorihoz: a fiktív svéd Hårgában évszázadok óta fennmaradt egy leginkább matriarchálisként jellemezhető szekta. Ez a pogány közösség nem átall a nyári napforduló idején, amikor alig két órára megy le náluk a nap, hagyományos és zsigeri rituálékkal adózni az északi pantheon alakjai előtt, és megünnepelni a föld termékenységét.

A filmbeli fesztivál különleges, csak 90 évente egyszer rendezik meg, ezért a helyi Pelle (Vilhelm Blomgren) meg is hívja rá antropológus haverjait. A négy amerikai fiúhoz indulás előtt csatlakozik egyikük barátnője, Dani (Florence Pugh), aki nemrég vesztette el a családját meglehetősen tragikus körülmények között: bipoláris húga végzett saját magával és a szüleikkel is.

A gyászban fuldokló Dani egyedül marad, mivel a barátja, Christian (Jack Reynor) nem tudja, és nem is akarja igazán támogatni. Sőt valójában már egy éve szakítani akar a Danivel, csak sehogy sem tudja rávenni magát, helyette passzív-agresszív jeleneteket rendez.

adsservice.hu

Ha azt hallod, Ymir, inkább fuss el!

Amikor a kis csapat megérkezik az isten háta mögötti településre – ahogy annak lennie kell – lenyűgözi őket a bukolikus, vadvirágos idill és a derű, ami a helyiekből sugárzik. Az ünnep tiszteletére felvett hófehér ruháknál pedig csak a napfény vakítóbb, amely minden búvóhelyet beragyog.

[A Fehér éjszakák jelmeztervezőjével, Flesch Andreával készült interjúnkat itt olvashatja.]

A Fehér éjszakák kitartóan folk horrornak álcázza magát, és olyan kultikus elődök nyomában menetel, mint például A vesszőből font ember (1973), amelyben egy eldugott skót szigetre tévedt detektívet áldoznak fel a pogány gyökerű termékenységszekta tagjai.

adsservice.hu

Gyomorforgató rituális jelenetekből a Fehér éjszakákban sincs hiány, és sokféle kulturális és vizuális részlet készít fel az elkerülhetetlen borzalmakra. Önmagáért beszél minden kép a falakon, vagy amikor a helyi pap üdvözléskor Ymirt emlegeti – ő az a mitikus óriás, akit az északi istenek megöltek, és a testéből megteremtették a földet.

Ami pedig kifejezetten jó pont, hogy a közösség tagjai soha nem válnak őrjöngő mészárossá.

Sokkal rémisztőbb a vak meggyőződés, a tőlünk teljesen idegen morál, hogy a helyiek arcáról nem hervad le az őszinte hit mosolya és szörnyűséges ártatlansága.

Sőt, a film felmutatja egy szoros közösség jó oldalát is, azt a családot, amely soha nem hagy el. Olyannyira, hogy a Fehér éjszakák legmegrendítőbb és legerősebb jelenete éppen az, amelyben a helyiek egy rendkívül primitív, de hatásos módszerrel osztoznak az együttérzésre szomjazó Dani fájdalmában. 

adsservice.hu

Jók a poénok, csak ártanak a filmnek

Ari Aster már nagy sikerű első filmjében, az Örökségben is a fajsúlyos családi drámából bontotta ki a horrort. A Fehér éjszakáknak pedig határozottan van egy pszichológiailag hiteles, erőteljes traumafeldolgozó vonulata, amelyben egyes események Dani szemszögéből már-már drasztikus sokkterápiaként is működnek.

adsservice.hu

A Fehér éjszakák viszont tovább megy:

valójában ez egy vérbeli szakítós dráma.

Annak is szánták, a rendező több interjúban is elmondta, hogy a forgatókönyvbe tudatosan beledolgozta a saját csúf szakítása tapasztalatait.

Dani és Christian kínlódására, hogy véget vessenek a rég romjaiban vegetáló párkapcsolatuknak, végül a pogány szekta tesz pontot – és ezzel önmagában nem is lenne gond. De a filmet átitatja az okos és gonosz humor is. Aster gondosan helyezte el a bombáit: érdekes volt megfigyelni, ahogy a vetítésen fel-felröhög a közönség, miközben a szereplők éppen átlátszóan aljasan vagy szánalmasan viselkedtek egymással.

adsservice.hu

Horror és komikum egymásra eresztése viszont nem feltétlenül hálás ötlet. Nagy hagyománya van a horrorparódiának, de a Hullajó (1992), a Sikoly-, illetve a Gonosz halott-filmek inkább a célirányos ijesztegetéssel és az undorral dolgoznak, mert ez az, ami a viccek mellett is működni tud. A Fehér éjszakák viszont elsősorban a nyomasztó feszültséget építgeti, és annak nem tesz jót, hogy a nevetés szép lassan, de biztosan felszámolja a félelmet.

Mintha Ari Aster maga sem tudta volna, mit akar Fehér éjszakáktól. Elindította kicsit drámaibb tinifilmként, majd ráerősített egy gyönyörűen kivitelezett horrorral. Végül a fináléjára a humor feloldotta a feszültséget, és így a végső csavar is érdektelenné vált. Még úgy is, hogy a zárókép mosolya nagy eséllyel felzárkózik a filmtörténet legnyugtalanítóbb filmzáró mosolyai közé, gondolunk itt a Psychóra vagy akár az Oldboyra.

via GIPHY

Kár a Fehér éjszakákért, mert miután sok kritikus a valaha volt egyik legerősebb horrorfilmként emlegeti az Örökséget, abban bíztam, nagyon fogok félni. Nem így lett.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: