#szekta

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?
 

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

A Franke házaspár a csúcson havonta 35 millió forintnak megfelelő összeget keresett azzal, hogy megosztotta hat gyerekük mindennapjait az interneten – beleértve a legkínosabb pillanatokat is, hiszen ezek hozták a legtöbb kattintást. A történet vége azonban 30 év börtön lett, amit gyermekbántalmazás miatt szabtak ki. Az ügyről idén dokumentumsorozatot mutattak be.



Mintha találkoztatok volna már egy másik életben
 

Mintha találkoztatok volna már egy másik életben

Mi lenne, ha azt mondanám, létezik az igazi? Lehet, hogy egyedül vagy, lehet, hogy fásult kapcsolatban élsz, de a lelked mélyén még hiszel abban, hogy rád is vár valahol valaki. Vele már az első találkozásnál úgy érzed, mintha villám csapott volna beléd. Ha a végsőkön túl is kitartasz, akkor elérheted, ami keveseknek sikerül: újra egyesülhetsz a lelked másik felével, az ikerlángoddal.

HVG Extra Pszichológia HVG Extra Pszichológia



Csak jó keresztények akartak lenni, de agymosott zombivá változtatta őket a szörnyeteg prédikátor
 

Csak jó keresztények akartak lenni, de agymosott zombivá változtatta őket a szörnyeteg prédikátor

A tanítványai egyszerre voltak agymosottak és tettestársak, akik zombiként teljesítették minden parancsát, senki nem kérdőjelezett meg semmit – mondta az apjáról, az egyházalapító TB Joshuáról a lánya, egyike azoknak, akik megkongatták a vészharangot a nigériai prédikátor egyházában évtizedeken át zajló visszaélések miatt. A csodatevőként világhírűvé lett férfi szektájából a BBC ásott elő horrortörténeteket egy két évig tartó nyomozás során. TB Joshua 2021-ben meghalt, az általa elkövetett szörnyűségek azonban tovább élnek az áldozataiban.

hvg.hu hvg.hu



Titokban felvette a gyilkosát a két lány, mégis mindmáig történnek újabb és újabb fordulatok az ügyben
 

Titokban felvette a gyilkosát a két lány, mégis mindmáig történnek újabb és újabb fordulatok az ügyben

Egy videofelvétel és egy hangfelvétel is van a gyilkosról, aki minden bizonnyal a helyi kisváros lakója. Mégsem ismeri fel senki öt éven át a tettest, aki két tinédzser lányt ölt meg az amerikai Delphi mellett. A rendőrség kiad egy fantomképet, majd egy teljesen másikat. Sorban neveznek meg újabb és újabb gyanús férfiakat, köztük egy pedofil ragadozóét, aztán meglepetésre letartóztatnak egy halkszavú helyi gyógyszertári dolgozót. És az ügynek itt még mindig nincs vége: most egy pogány szektára mutogatnak az ügyvédek.

Rovó Attila Rovó Attila

„A szektánkban azt tanították, olyan nincs, hogy egy férfi és nő együtt járnak
 

„A szektánkban azt tanították, olyan nincs, hogy egy férfi és nő együtt járnak"

„Nem ismerek olyan kollégát, aki csak a tanári fizetéséből él” – mondja Kiss Judit Ágnes író, költő, aki ugyanakkor nem a fizetések miatt mondott fel júniusban tanári állásából. Új regénye, az Egy nőalak szürke kontúrja egy gyerek szexuális bántalmazásáról, családon belüli erőszakról és egy elnyomó szektáról szól; mindezeken kívül az ország elhagyásáról is beszélgettünk vele. Interjú.



Először az agyukba férkőzött be, aztán a testükbe – Lawrence Ray szektájának felkavaró története
 

Először az agyukba férkőzött be, aztán a testükbe – Lawrence Ray szektájának felkavaró története

Hihetetlennek tűnik, de a dokumentumfilmeseknek mégis sikerül megmutatniuk, mennyire könnyű egy manipulátor karmai közé kerülni. Lawrence Ray egy évtizeden át láncolta magához fiatalok egy csoportját. Az ígérte nekik, hogy „megjavítja őket”, de közben a személyiségüket és a valóságukat is széttörte. Az Ellopott fiatalság: Egy szekta karmaiban című dokumentumfilm egyik legijesztőbb üzenete nem is az, hogy mit tud tenni az áldozataival egy szörnyeteg, hanem hogy ez szinte bárkivel megtörténhet.






Rocksztárnak készült, végül szektás gyilkosságok tették világhírűvé Charles Mansont
 

Rocksztárnak készült, végül szektás gyilkosságok tették világhírűvé Charles Mansont

A börtönben tanult meg gitározni, és elhatározta, hogy nagyobb sztár lesz, mint a Beatles. Los Angelesben felépítette hírhedt hippiszektáját, majd mikor rádöbbent, hogy egyik producer ismerőse sem fogja támogatni zenész terveit, borzalmas bosszút állt. Ötven éve törtek rá a Manson család tagjai az állapotos Sharon Tate színésznőre és barátaira.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Van, aki csak tüzet gyújt, más embert is rak a máglyára nyár közepén
 

Van, aki csak tüzet gyújt, más embert is rak a máglyára nyár közepén

A svéd nyárközépi napfényben taszít rettegésbe a legújabb szektás horrorfilm. A Fehér éjszakák zömében Magyarországon forgott, a rendezője pedig az az Ari Aster, akit a műfajt megújító ifjú titánként emlegetnek. A svéd bukolikus idill kellően nyomasztó, ám Aster adott egy pofont a horrornak, amikor gonosz és okos humorral kasztrálta a Fehér éjszakák jól felépített feszültségét.

Sándor Anna Sándor Anna