„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Haumann Péter mellett Lukács Sándor és Nagy Viktor kapta meg idén a Tolnay Klári Művészeti-díjat.
A művészeti díj adományozásáról 2014-ben, a legendás színésznő születésének 100. évfordulóján döntöttek. A gerlét, Tolnay Klári legkedvesebb madarát ábrázoló díjat a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület ítéli oda, és a Nógrád megyei Mohorán lévő Tolnay Klári Emlékházban adják át.
A művészeti díj mellett kiosztják a Tolnay Klári Kulturális-díjat is, idén az egyesületet segítő munkájáért Csík János Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese, valamint Nagy Albert, Szügyben élő vállalkozó vehette át.
A Tolnay Klári-díjat 2015-ben Vándor Éva és Reviczky Gábor, a következő évben Kubik Anna és Venczel Vera, 2017-ben Béres Ilona, Bencze Ilona és Dunai Tamás kapta, majd Császár Angela, Zsurzs Kati és Szilágyi Tibor vehette át. 2019-ben Nagy Anna, Szegedi Erika és Cserhalmi György színművész, valamint Rátkai Erzsébet jelmeztervező, a múlt évben Tóth Enikő, Blaskó Péter és Szersén Gyula kapta meg a Tolnay Klári-díjat.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.