Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A HVG hetilapban és a hvg.hu-n az elmúlt évben megjelent legjobb cikkek szerzői vehették át a Juhász Gábor-emlékdíjat, egyúttal emlékeztünk a díj névadójára, a HVG szakmai eszményét 33 éven át megtestesítő, fiatalon elment kollégánkra.
Negyedik alkalommal adtuk át a 2018-ban elhunyt kollégánk, Juhász Gábor emlékére alapított díjat, amellyel a HVG hetilapban, illetve a hvg.hu-n megjelent legjobb cikkeket ismerjük el. A háromtagú zsűri döntése értelmében idén Dobszay János és Kovács Bálint kapta az elismerést.
Dobszay János a Három P: politika, pénz, püspökség című cikkében a miniszterséget egyházi karrierre cserélő Balog Zoltán pályáját mutatta be.
Három P: politika, pénz, püspökség
Balog Zoltánt a politikai pályája szinte predesztinálta arra, hogy Orbán Viktor országában ő legyen a kormányfő felekezetének első embere.
Kovács Bálint az Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit című cikkében arra vállalkozott, hogy Máté Péter fotós segítségével összeállítsa a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásában részt vevő hallgatók arcképcsarnokát.
Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit
A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád?
A Juhász család által a HVG kiadó közreműködésével alapított díjat 2020-ban Balla István és Riba István, 2019-ben Gergely Márton és Gergely Zsófia, 2018-ban Joó Hajnalka és Szabó Yvette vehette át.
(Kapcsolt képünkön Szauer Péter, a HVG Kiadó Zrt. vezérigazgatója, Dobszay János vezető szerkesztő, Jakus Ibolya tartalomfejlesztési vezető, Szikra Zsuzsa, a díj alapítója és Kovács Bálint újságíró)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.