Váratlan dologra készül az Orbán-kormány, az utódja százmilliárdokat bukhat a rezsicsökkentés miatt
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Az összművészeti portál 15 éve működik, alapítói között olyan színházi szakemberek vannak, mint Csáki Judit.
Összesen hárommillió forintnyi állami támogatást kapott az idei évre a Revizor kritikai portál. A Revizor évente 6-700 műkritikát és interjút publikál, az összeg a töredéke annak, amiből működni tudnak. A Media1 arról ír, a portál azt kéri olvasóitól, fizessenek elő a Revizorra.
Jászay Tamás főszerkesztő szerint ez az akció az utolsó lehetőségük, ha nem sikerül, akkor pedig záros határidőn belül megszűnnek. Jászay azt írja a közleményben a lap állami támogatása az elmúlt tizenöt évben folyamatosan csökkent, ezért az oldal finanszírozása fenntarthatatlanná vált.
A főszerkesztő arról is írt, mindezek ellenére bizakodva néznek a jövőbe, remélik a hazai kultúrafogyasztók számára világos, mekkora szükség van a kritikus gondolkodás támogatására.
A többek közt színház-, film-, zene-, tánc-, tévé- és könyvkritikákat közlő portált 2008-ban alapította Csáki Judit, Jászay Tamás és László Ferenc. Az alapítás óta eltelt időben több mint háromszáz szerzővel dolgoztak együtt, mostanáig tízezer kritikát és interjút publikált.
Kiürítené a különleges, az oroszoktól szuperdrágán megvett földgázkészletet a kormány.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
Itt vannak az Eurostat friss számai.
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Május vége óta többször is el kellett halasztani az Ax-4 misszió indítását.