Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szokatlan és sokat mondó, hogy egy ekkora színésznek még nincs szerződése a következő évadra.
„Én még nem írtam alá szerződést a következő évadra semmilyen formában, és amíg ez nem történik meg, addig értelmetlen erről beszélni” – mondta Udvaros Dorottya a Blikk megkeresésére. A lap úgy tudja, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 22 év után otthagyhatja a Nemzeti Színházat, információik szerint nem saját döntéséből, hanem mert Vidnyánszky Attila igazgató nem hosszabbította meg a szerződését.
A lap kérdésére, hogy tárgyalnak-e a hosszabbításról, Udvaros azt mondta: „Amiről tárgyalunk, az nem publikus.”
A Blikknek egy neve elhallgatását kérő színházi vezető azt mondta, szokatlan és sokat mondó, hogy egy ilyen kiemelt művésznek április közepe felé még nincs meg az érvényes szerződése a következő évadra – a hosszabbítással kapcsolatos ajánlatot általában február 28-áig meg kell tenni.
A lap emlékeztet arra, hogy Udvaros Dorottya az utóbbi időben a Nemzeti Színházat érintő és közéleti kérdésekben is megszólalt. Részt vett az SZFE-tüntetéseken, a Nemzetiben történt baleset után pedig helyeselte Vidnyánszky Attila lemondását.
Udvaros Dorottya jelenleg négy színdarabban játszik a Nemzetiben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.