„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kádár Tamás azt mondja, eleve magyar látogatóból megy ki a legtöbb a Szigetre, de persze nyitottak a mindenkori városvezetéssel olyan megállapodásra, ami a látogatóknak előnyös, ilyen lehetne például a K-híd régóta ígért felújítása.
Nyitottak vagyunk a mindenkori városvezetéssel olyan megállapodásra, ami a látogatóinknak előnyös, ilyen lehet például a K-híd – régóta ígért – felújítása
– kommentálta a Sziget szervezőirodájának vezetője, Kádár Tamás Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt bejelentését, aki azt ígérte, ha megválasztják, akkor elintézi, hogy a 30 év alatti budapesti fiatalok számára 30 százalékkal olcsóbb legyen a fesztiválra a napijegy.
Kádár a hvg.hu érdeklődésére elküldött válaszában azt írta, hogy a korai időszakra jellemző civódások, politikai haszonból tett ígéretek, és rossz emlékű fenyegetések és sarcolgatások után ma már helyreállt a Budapest–Sziget-mérleg, és kialakult egy mindkét fél számára kölcsönösen előnyös helyzet. Amely mérlegben persze lehet a téteket növelni, ha mindkét fél jól jár – teszi hozzá.
Mivel Vitézy ígérete bizonyára azoknak szól, akik úgy érzik, hogy a magyar közönség már nem tudja megfizetni a Sziget jegyárait, Kádár leszögezi, hogy nem csak a külföldieké a Sziget (“ma már nem csak a nemzetközi fesztiválturizmus meghatározó célpontja Budapest”), hanem a hazai közönséget is sikerült megtartani, mi több, növelni, a különböző kedvezményekkel (ilyen az elővételes jegy, a diákjegy, a részletfizetési lehetőség). Emiatt idén már a legtöbb elővételes jegy itthon, Budapesten és vidéken kelt el, az arénakoncertek átlagáránál nem drágább napijegyeket pedig hagyományosan a magyar közönség vásárolja, így összlétszámát tekintve a magyar közönség a legnagyobb a nemzetközi mezőnyben – írta Kádár Tamás.
A főszervező azt is elmondta: „Mi minden évben becsülettel befizetjük Budapest kasszájába a ma már több mint 200 millió forintra rúgó bérleti díjat Budapestnek a Hajógyári-szigetért, viszont komoly turisztikai attrakciót kap a főváros, amelynek számszerűsíthetőek a gazdasági hatásai. „Mindemellett igyekszünk jó ‘gazdája’ lenni a Hajógyári-szigetnek, folyamatosan karbantartva és fejlesztve infrastruktúráját, védve természeti értékeit, nyom nélkül és megújulva visszaadva azt a budapestieknek” – tette hozzá.
A Sziget a mai sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idei fesztiválon fellép Kylie Minogue:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.