szerző:
Sztupa Melitta Boglárka
Tetszett a cikk?

Kedden indul a BIFF – Budapest International Film Festival, amely a 2019-ben megszűnt Titanic Filmfesztivál örökségét kívánja tovább vinni. Azóta nincs Budapesten nemzetközi filmfesztivál, ezért is lehet hiánypótló a filmrajongók számára a most útjára induló kezdeményezés. Október 29-től november 3-ig húsz filmet vetítenek majd a Corvin Moziban, java részüknek ez lesz a magyarországi premierje, tehát hónapokkal a mozikba kerülésük előtt lehet elcsípni azokat a friss alkotásokat, amelyek idén a legnagyobb fesztiválokon arattak sikert. Ajánlunk öt filmet, amelyet a legjobban várunk az első BIFF-en.

A szent füge magja – Irán (2024) – 2024.10.29. kedd 

Ennek a filmnek a rendezőjét hazájában 8 év börtönre, vagyonelkobzásra és korbácsolásra ítélték: azzal vádolták, hogy engedély nélkül forgatott, női szereplői pedig hidzsáb nélkül láthatóak benne. Irán mindent megtett, hogy kizárják Mohammad Rasoulof filmjét a cannes-i versenyprogramból, amely végül a zsűri különdíját nyerte el. A szent füge magja társadalmi dráma és politikai thriller egyben. A személyi szabadság kérdését és a döntések súlyát mérlegeli, amely egy elnyomó rendszerben nehezedik az egyénre, válaszút elé állítva őt. Egy család történetén keresztül kapunk bepillantást a közelmúlt iráni politikai eseményeibe, és míg a családfő a biztonság és jóllét felé törekszik, lányai a rájuk kimért nemi szerepekkel szállnak vitába. 

THE SEED OF THE SACRED FIG – Official Trailer

A Film by Mohammad Rasoulof 2024 – Germany/France/Iran – Drama – 166 min Iman, an investigating judge in the Revolutionary Court in Tehran, grapples with mistrust and paranoia as nationwide political protests intensify and his gun mysteriously disappears. Suspecting the involvement of his wife Najmeh and his daughters Rezvan and Sana, he imposes drastic measures at home, causing tensions to rise.

A brutalista – Egyesült Államok (2024) – 2024.10.30. szerda 

Az idei év egyik fesztiválkedvence lett az a monumentális történelmi dráma, amely egy magyar építészről szól, aki a világháború után, a kiépülő diktatúra elől menekül az Egyesült Államokba, hogy ott tehetsége és szorgalma segítségével elérje az amerikai álmot. Tóth László (Adrien Brody) ugyan fiktív karakter, alakja azonban a mindenkori emigráns-lét nehézségeit jeleníti meg. A brutalista egyik különlegessége, hogy analóg technikával, 70 mm-es filmre vették fel, elkészítése több mint hét éven át tartott. Magyar származású főszereplővel, Magyarországon forgatták, vágója (Jancsó Dávid) és ko-producere (Petrányi Viktória) is magyar, valamint epizódszerepekben hazai színészeket (Vilmányi Bennett, Sztarenki Dóra) is láthatunk benne. 

The Brutalist | Official Trailer HD | A24

SUBSCRIBE: http://bit.ly/A24subscribe From director Brady Corbet, written by Brady Corbet and Mona Fastvold, and starring Adrien Brody, Felicity Jones, Guy Pearce, Joe Alwyn, Raffey Cassidy, Stacy Martin, Emma Laird, with Isaach De Bankolé, and Alessandro Nivola. THE BRUTALIST – In Theaters This December.

The Devil’s Bath – Ausztria (2024) – 2024.10.31. csütörtök 

Ez a nyomasztó atmoszférájú kosztümös dráma-pszichohorror Ausztria nevezése a 2025-ös Oscar-gálára. Egy olyan világban játszódik, amelynek minden mozzanatát áthatják a vallási dogmák, tabuk és népi babonák. A 18. századi Európa egy zárt, vidéki közösségében mintha minden sors előre elrendeltnek és megváltoztathatatlannak tűnne. A legtöbben nem kérdőjelezik meg a dolgok rendjét, de még itt is akadnak olyanok, akik szűknek érzik a fennálló kereteket. A The Devil’s Bath főhőse, Agnes olyan nő, aki meglátja saját ketrecének rácsait, és ennek a felismerésnek tragikus következményei lesznek mind a lelki egészségére, mind az életére nézve. 

The Devil’s Bath – Official Trailer (2024) Anja Plaschg, Maria Hofstatter

Watch the eerie The Devil’s Bath trailer for the haunting psychodrama based on European historical court records, coming to Shudder on June 28, 2024. Directed by Veronika Franz and Severin Fiala, The Devil’s Bath is set in Austria in 1750.

Ragyogj, TV, ragyogj – Egyesült Államok (2024) – 2024.11.01. péntek 

Valóság és fikció neonszínű határai elmosódnak ebben a misztikus atmoszférájú horror-drámában, amely a zseniálisan furcsa filmjeiről ismert A24 stúdió (A boszorkány; A világítótorony; Fehér éjszakák; Egy szent szarvas meggyilkolása) idei legnagyobb durranásának ígérkezik. Két, önmagát kereső kamaszról szól, akik függőjévé válnak egy rejtélyes tv-műsornak, amely mellett hétköznapi életük egyhangúsága csak még feltűnőbbé válik. Magány, meg nem értettség, a Videodrome előtt tisztelgő médiakritika, kísérteties és szatirikus elemek vegyülnek ebben a queer coming of age történetben, amelynek non-bináris rendezőjére, Jane Schoenbrunra olyan kultikus ’90-es évekbeli sorozatok gyakoroltak nagy hatást, mint a Twin Peaks vagy az X-akták

I Saw The TV Glow | Official Trailer HD | A24

SUBSCRIBE: http://bit.ly/A24subscribe From writer/director Jane Schoenbrun and starring Justice Smith and Brigette Lundy-Paine. I SAW THE TV GLOW – Only in Theaters May 3.

Bird – Egyesült Királyság (2024) – 2024.11.02. szombat 

A kortárs brit filmművészet egyik legjellegzetesebb női hangja, Andrea Arnold (Akvárium, American Honey) új filmje ismét az angol munkásosztály helyzete felé fordul, főhőse egy diszfunkcionális családban élő, elhanyagolt tinédzserlány, aki a város zajától elvonulva, a természetben és az állatok közelségében talál vigaszra. Mágikus realizmus és lírai hangvétel egyensúlya jellemzi a Birdöt, amely intim portrét rajzol a határhelyzetben lévő, se nem gyerek, se nem felnőtt szereplőjéről, miközben az elidegenedettségről, intoleranciáról és önmagunk megtalálásáról is mesél. 

Az első BIFF teljes programját ezen az oldalon lehet böngészni. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!