Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A kiszivárgott dokumentumok szerint a „racionalizáció” 16 intézményt érintene. A helyi szereplőkkel nem egyeztettek, cserébe már jövőre jöhet az átalakítás.
A szlovák középiskolai oktatási „racionalizációs” projekt keretében magyar és kétnyelvű oktatási intézményeket zárnának be, illetve vonnának össze – írja az általa megszerzett dokumentumokra hivatkozva a Napunk, amely utóbb azzal egészítette ki a cikkét, hogy az alacsony gyereklétszám miatt szorgalmazott összevonások a szlovák iskolahálózatot is érintik.
A szlovákiai magyar portál információi szerint 16, részben vagy teljesen magyar oktatási nyelvű intézményt érint a szűkítés. A dokumentumokat több szakemberrel véleményeztette a kormányzat, ám a helyi döntéshozókkal nem egyeztetett Pozsony.
A kiszivárgott javaslatcsomag a megyék által benyújtott optimalizációs terveket is tartalmazza, amiben az egyes javaslatokban megindokolják az iskolák megszüntetését, illetve összevonását. A Napunk szerint van olyan déli járás, ahol a megyéhez tartozó kilenc középiskola közül hatot összevonna a fenntartó.
A tervezett reform érintheti
magyar és két tannyelvű gimnáziumokat és szakközépiskolákat.
Annak ellenére, hogy az egyeztetés nem kezdődött el a helyi szervezetekkel és képviselőkkel, a Napunk szerint már a következő, 2025/2026-os tanév összevont, új szerkezeti egységben működő középiskolákkal kezdődhet.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.