Michael Kiwanuka lemondta a szigetes koncertjét

Nem csak a Kneecap hagyja ki az idei Sziget Fesztivált.

  • HVG HVG
Michael Kiwanuka lemondta a szigetes koncertjét

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondta a nyári fellépéseit és októberre tervezett amerikai turnéját Michael Kiwanuka, aki így a Szigeten sem lép fel – jelentette be a zenész hétfőn az Instagram-oldalán.

A Telex emlékeztetett, hogy a soulzenész nem először mondja le a szigetes koncertjét, ráadásul 2013-ban és 2014-ben is egészségügyi okokra hivatkozott.

A Sziget Fesztivált augusztus 6. és 11. között rendezik az Óbudai-szigeten, amelyet már szombaton lezártak az előkészítési munkálatok miatt.

Kiwanukán túl A$AP Rocky is lemondta fellépését még július elején, illetve az ír Kneecapet sem hallhatják majd a fesztiválon, ugyanis a kormány múlt csütörtöki bejelentése szerint antiszemita gyűlöletbeszédre hivatkozva kitiltják a máshol is botrányt kavaró együttes tagjait Magyarországról, ezzel ellehetetlenítve a koncertjüket. A palesztinok mellett kiálló trió ezt az elhallgattatásukra tett jogtalan kísérletnek nevezte, a Sziget szervezői pedig attól tartanak, hogy a kitiltás negatívan befolyásolja Magyarország megítélését.

Sükösd Miklós: A döntés szabadságától az Orbán-rezsim hentesbárdjáig – ki felel a Hamászt és a Hezbollahot éltető Kneecap meghívásáért Budapestre?

Az Orbán-rezsim kitiltotta a szélsőséges Kneecap északír együttest Magyarországról. Ezzel az állami önkényuralom döntött arról, amiről a civil társadalomnak és egy felelős magáncégnek kellett volna. A Sziget Fesztivált szervező Sziget Zrt. két hibát követett el. Az első, hogy meghívta a Kneecapet. A hibát a meghívónak kellett volna kijavítania.