A magyar filmgyártás történetében először tűnik fel mesterséges intelligencia által kreált szereplő a Ha már jobbra húztál – Tízéjszakás kaland címmel készült új magyar független filmben. Csonka András ugyanis nem hús-vér szerepben, hanem AI-generált alakban jelenik meg benne mint „Tinder-szellem” és mindenkiről mindent tudó alakváltó bennfentes.
A Ha már jobbra húztált a Zuhanórepülést is jegyző Novák Erik rendezte, forgatókönyvét Arthur Schnitzler Körbe-körbe című komédiája alapján Kalmár Péter írta. A főbb szerepekben Thuróczy Szabolcs, Péterfy Bori, Fekete Ernő, Danis Lídia, Nyári Dia és Mészöly Anna láthatók.
Repült Gripennel, hatástalanított háborús robbanótestet, rajtaütött a NAV-val, és megszámolni is nehéz, hány barlangba és kútba ereszkedett le új sorozata kedvéért Thuróczy Szabolcs. A Tiltott zónák kulisszatitkai mellett szóba került az is, mennyire köti le a színházi energiáit a Bödőcs Tibor könyvéből készített Meg se kínáltak, hogy miért játszik kevesebbet Pintér Bélánál, és az is, miért unja, amikor a közéletről kérdezik. Interjú.
Az alkotók szerint a film a 2020-as évek magyar társadalmi és társas állapotairól szól, részben megtörtént, szórakoztató és drámai eseményeket dolgoz fel, és tíz Tinder-randi történetét meséli el:
„Ebben az éjszakában játszódó görbe tükrünkben mutatjuk be a mélymagyar, homofób, rasszista szentfazekat; a preklimaxos aranykalitkába zárt bel-budai feleséget; de röhöghetünk a tehetségtelen spiri-vegán-jógi alter zenészen, az önérzetében megbántott dubajozó topmodellen, a bipoláris drogdealeren, a sugarbabynek készülő indológus bölcsészlányon és a műmacsó kidobóemberen; de az is kiderül, hogy miért pont egy borsodi cigány prosti és egy könyvesbolti eladó lány lettek filmünk legszerethetőbb karakterei. Végül egy rejtélyes NER-báró is megjelenik a körben” – írják közleményükben az alkotók.
A címbéli „jobbra húzás” is kétértelmű: a gesztus nemcsak a Tinder-applikációra, hanem az elmúlt évtized közállapotaira is utal – árulták el a Ha már jobbra húztál készítői, akik függetlenként, piaci alapon valósították meg a „nem kifejezetten NER-kompatibilis” filmet.
A film premierje a 45. Magyar Filmszemlén, 2026. február 3-án lesz a Corvin Moziban – ezt követően pedig Valentin-naptól vetítik majd a hazai mozik.
Most először történt olyan a rendszerváltás óta, hogy a független filmek sikeresebbek voltak, mint az államilag támogatottak, aminek lehetne örülni is, de nem érdemes. Vélemény.