Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
2002 után ismét magyar díjazottat választott ki a Svéd Akadémia. A nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író évek óta komoly esélyesnek számított a fogadóirodáknál.
Az idei irodalmi Nobel-díjas író új kötetét a Magvető adja ki. A kiadó azt írja, A magyar nemzet biztonsága egy különleges barátság regénye, egy búcsúzás bejelentésének története, az élet eredete megoldhatatlan csapdájának könyve.
„Minden pillangó lepke, de nem minden lepke pillangó. Mindez és emellett sok más lényeges tudnivaló a lepkék életéről, haláláról kiderül Krasznahorkai László november 11-én megjelenő új könyvéből” – olvasható a kiadó hétfői ajánlójában. A regényről hamarosan kritikát is olvashatnak a HVG-n.
Az új regény egyik főhőse már gyerekkorában eldönti, hogy egész életében a lepkéket fogja keresni és kutatni. A történetben kibontakozik, miért lesz fontos a regény másik főszereplőjének, egy kilétét hamar felfedő idős embernek, hogy megismerhesse a lepkék avatott tudósát, és kifaggassa a lepkéken kívül arról is, mi a legfontosabb kérdés az életben, továbbá kiderül az is, miképp kerül közel egymáshoz a két főszereplő, és miképp válnak egymás számára nélkülözhetetlenné.
2002 után ismét magyar díjazottat választott ki a Svéd Akadémia. A nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író évek óta komoly esélyesnek számított a fogadóirodáknál.
A magyar nemzet biztonsága egy különleges barátság regénye, egy búcsúzás bejelentésének története, az élet eredete megoldhatatlan csapdájának könyve.
Krasznahorkai László új regényét a szerző távollétében, instrukcióit követve mutatja be a Magvető Kiadó csütörtökön 17 órakor a Magvető Caféban.
Az eseményen Szegő János, a könyv szerkesztője Oborny Beáta ökológussal, evolúcióbiológus kutatóval és Szilágyi András fizikus-evolúcióbiológussal beszélget a könyvről, amelyből Máté Gábor olvas fel részletet.
A kiadó tájékoztatása szerint az új regény megjelenésének időpontjában kerül a boltokba az irodalmi Nobel-díj alkalmából készült notesz és jegyzetfüzet, november második felétől pedig újra kaphatók lesznek a Krasznahorkai-életmű kötetei.
„Kizárólag arra a szövegre emlékszem, ami éppen a fejemben van. A hétköznapi memóriám borzalmas” – mondta el munkamódszeréről az író, akit régóta tartottak az irodalmi Nobel-díj esélyesének, és akit csütörtökön a Svéd Akadémia díjazott az elismeréssel. A cikk a 2012. október 6-i HVG-ben jelent meg nyomtatásban.
Az író december 10-én veszi át az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban; az ünnepi beszéd várhatóan december közepén jelenik meg könyv alakban.
A Svéd Akadémia október 9-én jelentette be Stockholmban, hogy a 71 éves Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét.
Krasznahorkai László fontosabb művei: Sátántangó (1985); Az ellenállás melankóliája (1989); Háború és háború (1999); Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó (2003); Seiobo járt odalent (2008); Báró Wenckheim hazatér (2016); Aprómunka egy palotáért – Bejárás mások őrületébe (2018), Herscht 07769 (2021).