Deák Bill Gyula: Nem azért kaptam a támogatást, mert fideszes vagyok

A bluesénekes fia azt mondta, hogy nem tagjai egyik pártnak sem, nem léptek fel pártrendezvényen, függetlenek, és „középen állnak”.

  • HVG

„Nem azért kaptam, mert fideszes vagyok. Ezt azért kaptam, mert Deák Bill Gyula vagyok. Egy művészember. Egy ikon. És a magyar blues királya” – mondta Deák Bill Gyula a Telexnek az NKA-pályázaton nyert százmillió forintról.

A tavalyi év végén a Nemzeti Kulturális Alapnál 17 milliárd forint támogatás folyósításáról született döntés, ám ezeket csak a választások után hozták nyilvánosságra. Ebből derül ki, hogy a támogatottak között bőven akadnak olyan művészek, akik a választási kampány idején igen hangosan korteskedtek a Fidesz mellett. A teljesség igénye nélkül olyan előadókra kell itt gondolni, mint Tóth Gabi, Dopeman, Kis Grófo, Gáspár Győző és Pataky Attila, bár igaz, hogy mellettük számos vidéki önkormányzat, kulturális és sportegyesület is részesült a támogatásokból.

Deák Bill fia, Deák Tamás azt mondta a Telexnek, hogy a turnészervezésre kapott pénzt már meg is kapták, hangsúlyozták, hogy szabályosan jártak el, befizették a 10 ezer forintos pályázati díjat, és dokumentációjuk van a pályázatról. A pályázatot a Bill és Fia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. adta be turné megrendezésére.

Az énekes fia azt is elmondta, hogy nem tagjai egyik pártnak sem, nem léptek fel pártrendezvényen, függetlenek és „középen állnak”. Apja „bluespárti”, és egyedül a „bluespárt tagja”. Nem propaganda miatt kapták meg a pénzösszeget, apja a 16 év alatt egyszer sem találkozott Orbán Viktorral, és most pályáztak először.

A pénzt a húszállomásos Rossz Vér Turnéra fogják felhasználni. Deák Bill azt mondta a Facebook-videójában, ez a pénz nem az ő személyes fizetése, és nem ajándékba kapta. „Ez a keret teszi lehetővé, hogy a produkció eljusson majdnem 20 településre. Ebből fizetjük a technika és a bérleti díjakat, a személyi költségeket,– rengeteg háttérmunkás megélhetése és munkája van ebben a turnéban” – mondta.

„Én nem politizálok, nem is értek hozzá. Én énekelek. Nekem mindenki egyforma, aki ott áll a színpad előtt, bárhová is szavaz. Azt akarom, hogy a zene összehozzon minket, ne pedig elválasszon” – írta a Facebookon.

https://hvg.hu/kultura/20260428_nka-feljelentes-hanko-balazs-fuggetlen-eloado-muveszeti-szovetseg

Nyitóképünkön Deák Bill Gyula látható, fotó: MTI/Purger Tamás.

Hozzászólások