„Bizonyos értelemben meg akartak venni, mert azt mondták, hogy ha a közös megegyezést aláírom, akkor megkapom azt az összeget, amit akkor kapnék, ha kirúgnának. Ezért bizonytalan vagyok. Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, hogy az az utolsó napom” – mondta Vidnyánszky Attila a Négyszemközt Andor Évával című podcastben.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint a korábbi színpadi baleset idején tapasztalt feszültség után mára ismét szeretetteljes a közeg az intézményben, szerinte a kollégái közül sokan szorítanak neki, hogy végigcsinálja a mandátumát.
A színházban jelenleg átvilágítás zajlik, erről azt mondta Vidnyánszky, hogy többször is kereste a Kulturális és Innovációs Minisztériumot mint fenntartót, ám egyetlen megkeresésére sem kapott választ. Úgy véli, azért kerülik a párbeszédet, mert a színház gazdálkodása és működése konkrét tényeken, megdönthetetlen érveken alapul.
„Fél éve keresik a fogást rajtam. Fél éve. Én tudom, hogy tisztességesen dolgoztunk, én tudom, hogy egy forintot nem raktunk se jobbra, se balra. Mindent belepakoltunk. Én tudom, hogy mit hoztunk létre az elmúlt 16 évben” – mondta. Azt is hozzátette, a miniszternek érdemes lenne személyesen is megismernie a Nemzeti Színház belső működését, mert egy keresztény és konzervatív értékrendet valló kormánynak büszkének kellene lennie egy olyan intézményre, mint amilyen a mostani Nemzeti.
Arról is beszélt, hogy ismét színpadra állítják Dosztojevszkij Ördögök című művét. Úgy fogalmazott, a regény világa nem történelmi távlat, hanem a megélt jelen és ez az új valóság már létrejött, és az ördögök kifejezetten otthonosan mozognak benne.
A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila úgy véli, a színháznak „tisztességes, méltó” költségvetése van, hiszen „első a színházak között”, és nagyon zavarja, hogy nem válaszol neki Tarr Zoltán kulturális miniszter.