Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Korábban hírt adtunk már arról, hogy a 20 éve megjelent - de máig korszakalkotónak számító - Nevermind című lemez...
Korábban hírt adtunk már arról, hogy a 20 éve megjelent - de máig korszakalkotónak számító - Nevermind című lemez deluxe változata egy hivatalosan eddig még meg nem jelentetett koncerfelvétellel kecsegtet, de úgy látszik, az emlékhenger nem áll meg, újabb és újabb leletek kerülnek elő a Nirvana háza tájáról.
Most például felkerült a netre egy olyan felvétel, amit 1990 április 18-án rögzítettek tőlük a massachusetts-i Man Ray klubban, ahol alig 60-70 embernek játszottak Kurték.
A setlist többnyire a Bleachről tartalmazott dalokat, de felcsendült két track a Nevermindról is, a lemezről a 23. perc tájékán pedig közlik azt is, hogy ez egy rock & roll lemez lesz, és hatalmasat fog durranni. Íme a rövid koncert teljes egészében:
A Nirvana egyébként Budapesten is megfordult, erről a fellépésről azonban még ennyi bizonyíték sem áll rendelkezésre, sőt, nagyon kevesen emlékeznek arra, mi is történt akkor. Néhányan azonban igen - ők a Recorder Blogon idézik fel élményeiket.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.