Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az egri termálfürdő területén élő platán megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt – közölte pénteken az MTI-vel a versengés magyarországi szervezője, az Ökotárs Alapítvány.
Az alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství által harmadik éve meghirdetett versenyben több mint 45 ezer szavazatot adtak le az interneten, ebből 14 205 voks jutott a 250 éves egri platánfára, a második helyezett lengyel platánra 13 898. A harmadik helyet egy írországi tölgyfa szerezte meg.
A versenyben csütörtökön este hirdettek eredményt Brüsszelben, és itt lesz a díjátadás is a Brüsszeli Zöld Hét nemzetközi konferencia keretében.
A versengésre hat ország – Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – nevezett be egy-egy legendás történetű vagy szűkebb környezetében közösségteremtő hatású fát, illetve facsoportot.
A nemzetközi versenyt megnyerő platánfáról a szájhagyomány úgy tartja, az egri vár 1552. évi török ostrománál, Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. De a legenda sajnos nem igaz: a fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették. A nevezők nagyon vigyáznak a fürdő területén élő fákra, a kezelési munkákba a fa mérete miatt a tűzoltóság is besegít. A fa 1978 óta védett.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.