
Így érettségiztek ti
A magyarral és a matematikával elkezdődött az érettségi, amely a történelemmel és a nyelvekkel folytatódik majd. A magyar érettségi idei feladatait a diákok és a tanárok nehéznek ítélték, azt mondták, büszke lehet magára, aki jelest szerez. A keddi matematika feladatsor is nehezebb volt, mint amilyenre többen számítottak. Fotósunk körbenézett az izguló vizsgázók között.

Középszintű matematika érettségi a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskolában. A diákoknak ma egy ritka nehéz feladattal is meg kellett birkózniuk.
Túry Gergely

Kabalájával érkezett a magyar nyelv és irodalom érettségire a budapesti Szent László Gimnázium egyik diákja.
Túry Gergely

A két matematika feladatsor közül az elsőben logikai feladat és paraméteres egyenlet is szerepelt, amely egyáltalán nem szokványos.
Túry Gergely

Hivatalosan meg kéne tudniuk oldani a diákoknak a nehéz matekpéldát, mondta nekünk egy a szaktanár, ám azt valószínűsíti, mivel váratlanul szerepelt a feladatsorban, sokan elfelejthették, hogyan kell megoldani.
Túry Gergely

Toll, póttoll, pót-póttoll, pót-pót-póttoll, pót-pót-pót-póttoll, csoki, szőlőcukor - készülődés a magyar érettségire a budapesti Szent László Gimnáziumban
Túry Gergely

A matekvizsga hosszabb, második részében síkgeometria, egyenletrendszer és valószínűség-számítás is helyet kapott. Ez ugyan könnyebbnek számított, de egyik nyilatkozó tanárunk szerint így sem valószínű, hogy 100 százalékosra meg tudják írni a diákok.
Túry Gergely

Feladatlapok kiosztása a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskolában
Túry Gergely

A magyar szövegértési feladat A modern magyar irodalom története című Grendel Lajos-szöveg volt, amelyhez tizenkét feladat tartozott, ezek tények, adatok visszakeresésére, a könyv címzettjeire, a szerzői gondolatmenet megértésére vonatkoztak és a bevezető stílusára kérdeztek rá.
Túry Gergely

Preparált függvénytábla a matekérettségin
Túry Gergely

Ez már az emelt szintű matekérettségi a Keleti Károlyban
Túry Gergely

Utolsó megbeszélés a magyar érettségi előtt a budapesti Szent László Gimnáziumban
Túry Gergely

Az Eduline-nak nyilatkozó diákok körében megoszlottak a vélemények a matematikaérettségivel kapcsolatban. Volt, aki a szaktanári véleménnyel szemben azt mondta, hogy számára a feladatsor első része volt a könnyebb, a második a nehezebb.
Túry Gergely

Rövid pihenő az emeltszintű matekérettsési közben a Keleti Károly Szakközépiskolában.
Túry Gergely

Túry Gergely

Túry Gergely

Túry Gergely