Volvo Autó Hungária

A Volvo megalakulása óta az embert helyezi középpontjába, a márka számára a világ és a benne lévő emberek a legfontosabbak. Hogy jobban láthassunk. Hogy kevesebb zajt halljunk. Hogy könnyebben lélegezhessünk. Hogy a kezünkben legyen az irányítás. Hogy legyen terünk. És hogy a gondolatainknak is legyen tere.

Volvo Autó Hungária
Ez az, amit minden autóvezetőnek tudnia kellene
 

Ez az, amit minden autóvezetőnek tudnia kellene

Az autó akkor tudja jól szolgálni az embert, ha a kocsit kezelő jól ismeri a járművét. Ettől persze még nem lesz biztonságos az utazás, a sofőrnek tisztában kell lennie önmaga korlátaival is, és jól fel kell tudni mérnie a vezetési körülményeket: ekkor tudja kihasználni a kocsiban rejlő lehetőségeket.

Volvo Volvo




Ezeket mindenképpen érdemes megbeszélni magunkkal, mielőtt elektromos autóba ülünk át
 

Ezeket mindenképpen érdemes megbeszélni magunkkal, mielőtt elektromos autóba ülünk át

A tisztán elektromos vagy részben elektromos hajtásláncú autók ma már egyre szélesebb kör számára elérhetőek, így érdemes áttekinteni, hogy miben más egy ilyen modern járművet vezetni és használni, mint a hagyományos, belső égésű motorral szerelt változatokat. Lássuk, mire érdemes figyelni! Egy biztos: nem kell újratanulni a vezetést és nem kell rettegni a hatótávparától sem.

Volvo Volvo

 

"Így jöttek a sivatagok, a 200 mérföldek vagy épp az Antarktisz" – az extrémitás körüli biztonság

Mekkora utat kell bejárni a szó szoros és átvitt értelmében is az első kilométerektől a leghosszabb és legextrémebb távokig? Mikor érzi azt egy sportoló, hogy váltania kell azért, hogy folytatni tudja? Hogy készül fel valaki egy olyan versenyre, ahol a 90 fokos aszfalton vagy épp sarkvidéki körülmények között kell több száz kilométert lefutnia? Lubics Szilvia ultrafutóval beszélgettünk.

Volvo Volvo

 

"A saját szabadságunk eléréséhez reális vágyakat kell meghatároznunk"

Podcastunkban Dr. Belső Nóra pszichiáterrel, a HVG Könyvek egyik szerzőjével arról beszélgettünk, mit tehetünk azért, akár egyénileg, akár egy támogató közösség részeként, hogy a szabadság, a boldogság, az elégedettség és a biztonság alapvető érzések és megélések legyenek a mindennapjainkban.

Volvo Volvo

„Mindig hagyták, hogy az legyek, aki szeretnék lenni”
 

„Mindig hagyták, hogy az legyek, aki szeretnék lenni”

A műsorvezetőt és rendezőt már több mint húsz éve láthatjuk a képernyőn, és ez idő alatt megtanulta kezelni az életformájával járó nehézségeket. De hol érzi magát a legnagyobb biztonságban, és hogyan adja át a szüleitől hozott értékeket a gyerekeinek? Egyáltalán mennyire érzi magát otthon egy színpadon, és hogyan éli meg a rendezéssel járó stresszt? Till Attilával beszélgettünk.

Volvo Volvo

„A legfontosabb az, hogy egy sportoló érezze, bíznak benne”
 

„A legfontosabb az, hogy egy sportoló érezze, bíznak benne”

Évtizedes sportolói és edzői karrier áll mögötte, az ő vezetésével sikert sikerre halmozott a vízilabda válogatott. De vajon mi a titka? Mi az, ami a legfontosabb egy edző számára? És mi az, ami abban segít, hogy a játékosok a legjobbat hozzák ki magukból? Hogyan támogat és motivál az, ha a sportoló biztonságban érzi magát? Kemény Dénessel beszélgettünk.

Volvo Volvo

Ha ezeket betartja, felére csökkentheti ökológiai lábnyomát
 

Ha ezeket betartja, felére csökkentheti ökológiai lábnyomát

Aki figyelemmel követi a híreket, annak bizonyára nem újdonság, mennyire kritikus állapotban van bolygónk az emberi felelőtlenségnek köszönhetően. A sarkvidéki jégtakaró egyre vékonyodik, az óceánok vízszintje emelkedik, a klímaváltozás miatt pedig egyre gyakoribbak a rendkívüli erejű viharok, mint például az USA keleti partján pusztító Florence hurrikán.

Volvo Volvo