És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A rendőrök állították elő Oszter Sándor színészt kedden délután, miután autójával nekiment az egyik budai bevásárlóközpont épületének, majd annak garázsában is egy oszlopnak.
Oszter Sándor színész kedden képtelen volt bevenni egy kanyart az autójával és nekiment a MOM Park falának, majd a mélygarázsban az egyik oszlopnak is – írja a Bors. Miután a színész eljutott a bevásárlóközpont garázsába, állítólag meghúzta saját kocsija oldalát, és majdnem kicsapta az ott található sorompót is.
A lap úgy tudja, Oszter később a garázson keresztül cigarettával a kezében sétált be az épületbe, ahol az őrök szólították fel, hogy ne dohányozzon a bevásárlóközpontban, majd viselkedése miatt végül rendőrt hívtak. A szemtanúk szerint elképzelhető, hogy a színész ittas volt.
Személyi sérülés nem történt, a rendőrségi bejelentés csak anyagi káros közlekedési balesetről szólt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a Borsnak megerősítette, hogy a mélygarázsba kiérkező rendőrök kettős vér- és vizeletvételre előállították a színészt a Gyorskocsi utcába, a fogdaszolgálati orvosi szolgálatnál, és a biztonsági kamera felvételeit is elkérte a rendőrség.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.