(...)"A nyeregből szeles, de tiszta időben kezdtük meg az ereszkedést. A rögzített köteleken felfelé és lefelé is többen mozogtak: sherpa mászók és kereskedelmi expedíciók ügyfelei vegyesen - olvasható Klien Dávid beszámolója a tragédia napjáról az expeditions.hu oldalon, az expedíció hivatalos honlapján. - Jó tempóban, egymástól 10-50 méterre ereszkedtünk. (A rögzített kötél használatának lényege, hogy a hegymászók nem egymással vannak összekötve, hanem a hegymászó egy csúszó karabiner segítségével a rögzített kötél mentén halad.)"

"Dél körül lehetett, amikor egy kis dőlésszögű lejtőn harántoltunk át. Emlékeim szerint Konyi 15-20 méterrel volt mögöttem. A lejtő felett, amit kereszteztünk, egy függőleges jégfal meredezett. Menetirány szerint balkézre pedig egy szintén függőleges jégletörés. Miközben a lejtőt kereszteztük, fejem felett robbanásszerű (reccsenő, roppanó) hangot hallottam. Amikor felnéztem, láttam, hogy a jégfal megroppan, és hatalmas tömbökben leválik. Várható volt, hogy a lejtőre, a kötélpályára és ránk zuhan. Első gondolatom azt volt, hogy felmérjem a távolságot Konyi és köztem. Azt hiszem, összenéztünk. Úgy ítéltem meg, hogy eléggé mögöttem van ahhoz, hogy őt ne találja el a jégomlás, azt viszont láttam, hogy a lezúduló és tovagördülő, sodródó tömbök engem eltalálnak. Futni kezdtem lefelé, és közben azon gondolkoztam, hogy ki kell akasztanom a karabineremet, ha tovább akarok futni. (Szemtanúk utólagos beszámolója szerint csak pár futólépést tudtam tenni, mielőtt elsodort volna a jégár.)"

"Amikor éreztem, hogy a jégár nekem ütközik és elsodor, többször próbálkoztam, hogy a hasamra fordulva lekushadjak és megállítsam sodródásomat. Természetesen eredménytelenül. Több rántást is éreztem, feltételezem, ezek a fix kötelet rögzítő horgonyok kiszakadásakor értek. Hamarosan azt éreztem, hogy valami peremen sodródom-zuhanok át, majd egy erőteljes rántást követően a beülőmön lógva a levegőben találtam magam. (...) Három lehetőség kínálkozott a menekülésre: felmászom, leereszkedem, vagy kihúznak. (...) Nem volt időérzékem. Nem merült fel bennem, hogy az omlás megismétlődhet, folytatódhat. Többször hiányoltam, miért nem érkezik már Konyi fentről, hogy segítsen. (Egyszer-kétszer talán kiáltottam is érte.) Amíg az oldalt és lejjebb látható mászókat láttam, addig egyszer próbáltam jelezni nekik, hogy rövid lesz a kötelem."

(...)"Semmit nem értettem: hol van Konyi? Miért nem ő építette ezt a pontot? Miért nem ő vezényelte le ezt a mentést? (Magam előtt láttam aggódó arcát, amint rögzít, csomóz, húz: amint elemében van.) A sherpa hegymászók csak rázták a fejüket és az omlásról magyaráztak. Láttam, hogy az omlás felett is jócskán rekedtek mászók, de Konyi nem volt köztük. Végül – valószínűleg sokadszorra – megértettem, felfogtam, amint valaki azt magyarázza, hogy Konyit nem elsodorta a jégomlás, mint engem, hanem rá közvetlenül ráomlottak a tömbök és bizonyosan halott."

(...)"Jamie elmondta (amit utólag több szemtanú is megerősített), hogy az omlás pillanatában Konyi nem – mint ahogy én hittem – hatótávolságon kívül, feljebb tartózkodott, hanem közvetlenül a leomló jégtömbök alatt állt, amik aztán rázuhantak, láthatóan összezúzták."(...)

"Jelenleg az Everest Alaptáborában vagyok. A kínai kormányt és a Kínai – Tibeti Hegymászó Szövetséget képviselő összekötő tiszt segítségével a hivatalos ügyeket intézzük, miközben egy lapos kőtáblára rávéstem barátomnak és mászó-társamnak, Várkonyi Lászlónak a nevét és elhelyeztem azt a többi – sajnos nem kevés – kőtábla között, amik egy kopár, köves domb tetejéről nézik a Csomolungmát, amíg a világ, világ. 2010. április 26-án egy jégomlásban életét vesztette Várkonyi László, a magyar palack nélküli hegymászás magassági rekordere, férj és családapa, mászó-társam, barátom. Béke vele!"

A teljes beszámolót letölthetik az expeditions.hu oldalról.