A szakvezetői tisztséget 2000 óta betöltő tréner négyszer - legutóbb januárban - hosszabbított szerződést a szövetséggel, ám hétfőn közölte: a mostani Eb-selejtezők után új sorozatba már nem kezd bele. A 61 éves mester három nagy tornán vezette a nemzeti tizenegyet: a 2002-es és az idei világbajnokságon, továbbá a 2004-es Eb-n. Ő az első dán, aki játékosként és kapitányként is száz válogatott mérkőzésig jutott.
Tizenkét év után távozik Morten Olsen
Két év múlva leköszön posztjáról Morten Olsen, a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Bérbe is lehet majd adni az Otthon Start hitellel megvett lakást
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Egyszerű módszerrel csavarták ki az irodát egy végrehajtó kezéből, fellebbezés nincs
Átmeneti fellángolás volt a tavalyi válságkezelés, befagyott a kórházi klímaprogram
Őszre 9,5 millió alá csökkenhet Magyarország népessége
Jakus Ibolya: Fiatal Demokraták Öregsége
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
„Itt mindenkinek elment az esze?” – Orbán Viktor megfejtette a világot a Harcosok Klubjában
„Orbán abszurd nemzete” – a Frankfurter Rundschau riportja az Európa-ellenes európai országról
Témák és vélemények a világlapokból.
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Még a választások előtt is válsághelyzet lesz Magyarországon
Emlékhelyet alakít ki Terézváros a nyilasok áldozatainak
Vádat emeltek a 90 éves szkíta kormányzó ellen, aki hatalomátvételre készült Magyarországon
Mindent kimaxolva 153 millió forintot is be lehet húzni most lakástámogatásokkal, elméletileg
Tiborcz bankjából érkezik a tudás az MNB-botrány központi cégéhez
Szorulnak ki Matolcsyék az MBH Bankból, de titok is van a dologban
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.