Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hét elejére biztossá vált, hogy a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nem lesz ott a 2011-es Dakar-ralin, mert nem sikerült megszerezni az induláshoz szükséges pénzösszeget.
„Minimális létszámmal, nyolcfős csapattal készültünk a Dakarra, de ebben a nehéz gazdasági környezetben képtelenek voltunk összerakni az induláshoz szükséges büdzsét - mondta Szalay Balázs. - Bár rajta vagyunk a nevezési listán, vissza kellett mondanunk az indulást." A versenyző szerint csak a nevezési díj összesen mintegy 100 ezer euró, azaz körülbelül 28 millió forint lett volna, összesen pedig 60 millió forintra rúgtak volna a költségek.
„Ezután még jobban fogunk küzdeni a 2012-es Dakar-indulásért, nem szeretnék még egy versenyt kihagyni. Szerintem már így is nehéz lesz a visszatérés, hiszen amikor lendületben voltunk és minden évben ott álltunk a rajtnál, az első két-három nap akkor is pokoli nehéz volt – fogalmazott Szalay - Bele kell jönni abba, hogy az ember tíz-tizenkét órát vezet naponta, alig alszik és már jön is a következõ, pokoli fárasztó szakasz. ”
Szalay a tervek szerint 2011-ben az először kiírt tereprali világbajnokság néhány viadalán rajthoz áll, amelyek jó felkészülési lehetőséget jelentenek a 2012-es Dakar-ralira.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.