szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerdán, a nyári átigazolási időszak utolsó napján a Juventus labdarúgócsapata szerződtette a holland világbajnoki ezüstérmes Eljero Eliát.

Az olasz együttes 9 millió euróért vásárolta meg a 24 éves támadót a német Hamburger SV-től, mely további egy milliót kap majd a torinóiaktól, ha Elia jól teljesít. A fiatal futballista négy évre kötelezte el magát a Serie A-ban legutóbb csalódást keltően szerepelt Juventushoz, melynél hosszú idő után ő lesz az első "klasszikus" balszélső. 

"A pályafutásom szempontjából fontos, hogy előre tudjak lépni, s bízom benne, hogy a Juventusnál ez így is lesz" - nyilatkozta Elia a klub honlapján megjelent szerdai közlemény szerint. 

A Zebrák legutóbbi hetedik helyükkel nem vívták ki a nemzetközi szereplés jogát, így az új szezonban csak a bajnokságra és az Olasz Kupára kell majd koncentrálniuk. A május óta a klub korábbi legendája, Antonio Conte irányította Juventus a mostani szezontól új, saját stadionban játssza majd hazai mérkőzéseit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!