szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az olasz Virtus Bologna évi ötmillió eurós fizetést ajánl Kobe Bryantnek, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers szupersztárjának.

Vajon átjön végre Európába?
©

A tengerentúlon a tulajdonosok és a játékosok közti bérvita miatt jelen pillanatban az úgynevezett lockout van életben, azaz elképzelhető, hogy a szezon is elmarad, így a legjobbakat szeretnék megszerezni az európai élklubok.

A Bologna sajtóértesülések szerint többféle szerződéstervezetet adott az ötszörös NBA-bajnok Bryantnek: a 33 éves játékos választhat, hogy adott esetben egy évre, vagy egy, esetleg két hónapra kötelezi el magát. Sőt, akár egyetlen mérkőzésre szóló szerződést is aláírhat, ebben az esetben 550 ezer eurót (162 millió forint) kapna.

Bryant gyermekkorának egy részét Olaszországban töltötte, ugyanis édesapja itt játszott, így beszél olaszul is.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az SZFE új rektorhelyettese és új tanára is állami támogatást kap filmezésre

Az SZFE új rektorhelyettese és új tanára is állami támogatást kap filmezésre

Fülöp herceg jó néhány saját festményt is hátrahagyott az utókorra

Fülöp herceg jó néhány saját festményt is hátrahagyott az utókorra

Hiába a világjárvány, a fociklubok értéke folyamatosan nő

Hiába a világjárvány, a fociklubok értéke folyamatosan nő