Az edzői tehetség, a sok hatodik-hetedik érzék a jelek szerint valamelyest örökölhető. Olyat láttunk már, hogy apa és fia a pályán egyaránt sokra viszi (Szívós família), olyat is, hogy sikeres játékosból lesz jó edző (Gerendás, Horkai stb.) és olyat is, hogy valaki nem túl extra játékos pályafutás után válik párját ritkító trénerré (Kemény dr.). Az azért ritkább, hogy apa és fia is fogalommá válik a maga területén. Fiú az apjáról - Kemény Fecsó bá 80 éves.
hvg.hu: Mennyire vagy az apád fia?
Kemény Dénes: Ahogy az egész életem alakult, az mind a Fecsó miatt volt. Mert amikor én 3 éves voltam, elváltak a szüleim, így olyan élethelyzetbe kerültünk, amikor teljes mértékben egymásra voltunk utalva. És ez a helyzet a további kapcsolatunkat döntő mértékben befolyásolta. Abban, hogy én válogatott vízilabdázó lettem, abban, hogy állatorvos lettem, ő mindben benne volt. Minimum tanácsadás, ötletadás vagy konzultációs szinten. És vízilabdázóként, edzőként és állatorvosként is egy csomó olyan dolgot állapítottam meg magamról és a világról, amik mind-mind kellettek azokhoz az eredményekhez, amiket a válogatott elért az elmúlt 15 évben. És mindebben benne van az “előző” életem, az a negyvenvalahány év. Ami viszont abból az élethelyzetből indult, hogy Fecsóval magunkra maradtunk.
hvg.hu: Magadról például mit állapítottál meg?
KD: Hogy képes vagyok arra - ha máshogy nem, hát kényszer hatására -, hogy kétszer annyit produkáljak, mint amennyit magamról gondolok. Legyen az egy vízilabdaedzés vagy egy egyetemi vizsga. Anno azt gondoltam, az érettséginél nehezebb dolog nincsen. Aztán az Állatorvosin vizsgánként volt egy érettségim, öt év alatt hatvan. És két-három hét alatt kellett megtanulni 800 oldalt, viszonylag pontosan, hiszen ez egy olyan szakma, ahol nem lehet tévedni. Itt nincs olyan, hogy csúnya lett a vakolat. Itt olyan van, hogy meggyógyult-e az állat vagy kimúlt. Tehát nagy a tét. És ezeket a szituációkat a velem egykorúak közül sokan nem élték át, mert a szüleik hagyták őket sodródni a saját életpályájukon. Engem Fecsó rárakott a sínre. És nem úgy, ahogy manapság szokás, hogy a gyerek érettségire kap egy lakást és egy luxuskocsit. Hanem hogy olyan igényeket támasztott felém a napi életben, amihez olyan produkció kellett, hogy mindannak, ami bennem volt, legyen esélye kijönni. És ami ki is jött.
hvg.hu: Szigorú volt?
KD: Maximalista volt. Ha osztályintőt kaptunk, mert szünetben zajongtunk, ő azt kérdezte, miért nem úgy adták az osztályintőt, hogy mindenki kapott, kivéve a Dénest? Nem nagyon fogadott el kifogásokat. Bármilyen jól játszottam egy meccsen, másnap, amikor beszélgettünk róla - noha nem ő volt az edzőm -, biztos, hogy fölhívta a figyelmemet azokra a dolgokra, amiket nem csináltam jól. Azokra pedig, amiket jól csináltam, úgy hívta föl a figyelmemet, hogy az is kritikát hordozott magában. Hogy mindig így kell csinálni. Tehát ha valamit jól csináltam, azt a végén már majdnem szégyelltem, mert azt mondta, miért nem csinálod mindig így? Tehát még abból se tudtam jól kijönni. De az is nyilvánvaló, hogy ez a hozzáállása hosszú távon eredményt produkált.
hvg.hu: Kaptál pofont?
KD: Kaptam pofont az arcomra életemben, de tőle soha. Olyan volt, hogy elverte a fenekemet, de arra nagyon vigyázott, hogy soha ne alázzon meg.
hvg.hu: És fontos mondatokat?
KD: Bármit csinálsz az életben, azt vagy profi módon csináld vagy sehogy. Az se baj, ha takarító leszel. Nekem ez a legfontosabb mondata. Mert amikor én éjjel háromnegyed 1-kor még videózok - és nem ez az Eb az első ilyen világverseny, amikor ez így van -, az ebből fakad. Hogy most sem engedem meg magamnak, hogy ne legyen bennem elegendő alázat. És az már az én bajom, hogy másnap reggel tök fáradtan érkezem negyed 9-re az edzésre. De ahogy az olasz mondja: "Akartad a biciklit, pedálozni kell."
hvg.hu: Van, amit edzőként átvettél tőle? Amiben rá támaszkodtál?
KD: Köztünk a legintenzívebb vízilabdával kapcsolatos eszmecsere abban az időszakban zajlott, amikor én Olaszországban edzősködtem, ő pedig Budapesten. Tapasztalati ajánlásokat tettünk egymásnak a felkészülést vagy a taktikát illetően és sok mindent átvettünk egymástól. De azt követően, hogy én a magyar válogatott szövetségi kapitánya lettem, és sokkal nagyobb lett a tét, mint volt a Comó-i kispadon, ő elzárkózott a tanácsadástól. Nagyon jól tudta, hogy ez annyira nehéz dolog, hogy nekem, saját magamnak kell megoldanom. Legfeljebb válaszokat adott, ha kérdeztem. Nagyon jó edző volt, ez nem kérdés, az eredményei mutatják. És biztos, hogy az első évek eredményeit megkönnyítette, hogy nagy bizalommal kérdezhettem tőle a játékosokról, ha az én tapasztalatom nem volt elég. De ma már sokkal kevesebbet beszélgetünk vízilabdáról, mert azok a korosztályok, amiket ő edzett, már vagy befejezték vagy olyan régóta vannak a kezem alatt, hogy nem kell már róluk kérdeznem. Talán Varga Dani volt Fecsó utolsó játékosa ebből a válogatottból. De az öccse, Dumi már nem. Vagyis vele kapcsolatban sem tudom már neki föltenni a kérdést, hogy “Te, nálad ez hogy volt, mert én ezt látom?” És Dumi már 7 éve jár a válogatottba. De ez nem azt jelenti, hogy a 15 év alatt megnyert 3 olimpiai arannyal oda jutottam volna, hogy senkinek sem kellenek a válaszai.
hvg.hu: Abban, ahogy a három fiadat neveled, van bármi abból, ahogy Fecsó bácsi nevelt téged?
KD: Azokkal a pedagógiai tapasztalataimmal próbálom elérni a gyerekeimnél azt, amit fontosnak tartok, amik szerintem nálam hatékonyak voltak. Nem akarok rájuk telepedni, finoman terelgetem őket, hogy abba az irányba menjenek, amit én szeretnék. Akár azt is hagyom, hogy negatív élményekbe is belefussanak. De miután nagyon nem egyformák, a feladatom sem egyforma. Mindenesetre nem tacepaózok ki nekik kulcsszavakat a szobájukba, mint ahogy nálam volt, kiemelve a követendőt vagy azt, ami hiányzik, és amire tőlem allergiásak lennének, de a nagypapájuktól egyébként megkaptak.
| Aki rálépett Faragó kezére |
80 éves a magyar vízilabda újkori felvirágozásának egyik első számú letéteményese. Páratlan felfedező, aki a diadalok után sem kért több szeletet az elismerésből, mint előtte bármikor. Kemény Ferenc – ahogyan minden létező ismerőse hívja: Fecsó bá – az edzői tálentum örökíthetőségének is bizonyítéka. Fia, Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány.
Lassan tizenöt éve, hogy a magyar férfi vízilabda válogatott ismét birtokba vette azt a szerepet, amit több régi nagy pólógeneráció is birtokolt: a mindig, mindenhol győzelemre ítélt, örök favorit szerepét. Az atlantai olimpia negyedik helye után az 1976 óta meg nem törő átokról és a „ki tudja, mikor lesz újra nagy a magyar póló?” kérdésről volt divat beszélni. Épp a montreali diadal idején született az a pár korszakos tehetség, akik ekkor átvették a stafétát.
Az 1997-es sevillai Európa-bajnokságon már egy új generáció és egy új szövetségi kapitány szerezte meg a világversenyen évtizedek óta várt aranyérmet. Csak a szakmai berkekben járatos mindentudók emlegették előtte is, hogy készülődik egy csodálatos korosztály, amelyet az ifjúsági versenyeken éveken át senki nem tudott legyőzni. A Kásás, Biros, Molnár, Kiss Gergely nevével fémjelzett zseniális generációt ma Kemény Dénes nevével emlegetik együtt világszerte. A 75-76-77-es születésű pólósok első sikeredzője azonban nem ő, hanem édesapja volt.
Kemény Ferenc azon kevesek egyike, aki a csodacsapat berobbanása és aztán sokadik nagy sikere után sem lépett elő a reflektorfénybe. A nagy dumásként ismert, szókimondó és ma is energikus Fecsó bának minden világklasszisról van személyes sztorija, saját fiaiként szereti őket, de sosem akart több lenni utánpótlás edzőnél.
Kásásról már gyerekkorában tudta, hogy világsztár lesz, akinek a „járulékos szerepekkel” is meg kell majd birkóznia (népszerűség, lányok, hódolat). De a világklasszisok felnevelése nem Kásásékkal kezdődött – az addig utolsó magyar pólókirály, Faragó Tamás is az öregnél kezdte. A BVSC ifijeként ki akart mászni a medencéből első felnőtt meccsén a szünetben, mert ütötték-vágták. Kemény rálépett a kezére és nem engedte, az ifjú titán visszament és lőtt három gólt.
Ez a sztori egy a sok százból, Fecsó bának minden tanítványáról van saját története. Magáról azt mesélte, a családi körülmények tanították meg kitartásra és elszántságra, a vesztes oldalról indulva harcolni a győzelemért. Kemény időket élt meg a háborúban kisgyerekként, családi tragédiákkal, de mindez csak megerősítette. Az uszoda pedig szocializálta és tovább nevelte. Aláhúzva minden legendáját a korabeli pólós környezet sajátosságainak: kötelező volt tanulni, ha valaki nem akarta, hogy kinézzék onnan. Őt Laky Károly „vonszolta be” a Műegyetemre, később villamosmérnökként dolgozott a MÁV-nál – és közben minden szabad percét az uszodában töltötte. Fiát, Dénest is vitte magával, azt mondja, őt is az uszoda nevelte.
Azt is mondja, közte és fia között az IQ a legnagyobb különbség, Dénes zseninek született. Lehet benne valami, az öregnek ugyanis van érzéke a zsenikhez. A 75-76-77-es korosztályt ő rakta össze egy olyan válogatottá, amiben tempózott pár korszakos tehetség. Soha nem kaptak ki: az évek alatt, amíg együtt játszott az a csapat, egy döntetlenjük volt. Ma sokan közülük háromszoros olimpiai bajnokok.
A 80 esztendős Kemény Ferencnél biztosan nem sokan szurkolnak buzgóbban Kemény Dénes negyedik olimpiai aranyáért, pláne, hogy az egykori „Fecsó-csapatból” is lenne köztük négyszeres olimpiai bajnok játékos. De közben Fecsó bá már az utódokat figyeli, legalább ilyen buzgalommal. Hátha akad megint egy Faragó, akinek rá kell lépni a kezére. |
Simon Andrea
Tovább aprítja az egykori akadémiai kutatóhálózatot a kormányzat. Meglehet, hogy a humán tudományokkal foglalkozó intézetek megszűnnek, ha azokat végül valóban az ELTE-hez csatolják.
Egy év alatt jelentősen romlott Orbán Viktor kormányfői alkalmasságának megítélése, Magyar Péter viszont tömegeket tudott meggyőzni arról, hogy kompetens vezetője lehetne az országnak.
A dollárral szemben kétéves csúcsot is döntöttünk.
Egymilliós ruhát és nyolcmilliós táskát vélt felfedezni.
