szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az autósoknál a korábban két és négy keréken is többszörös győztes francia Stéphane Peterhansel, a motorosoknál pedig honfitársa, Cyril Despres volt a leggyorsabb a Dakar-rali csütörtöki 11. szakaszán, Peruban.

Az autósok mezőnyéből - magyar idő szerint - 21:30 órakor még csak 11-en értek célba, a viadal hivatalos honlapja alapján Nani Roma közel négy perccel volt lassabb az összetettben is vezető Peterhanselnél, a harmadik időt pedig a portugál Ricardo Leal dos Santos autózta. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős nem volt a 11 célba érkező között.

A motorosoknál - akiknek hosszabb szelektív szakaszt kellett teljesíteniük csütörtökön - a spanyol Gerard Farres Guell lett a második az összetettben is élen álló Despres mögött, a harmadik helyen pedig a címvédő, spanyol Marc Coma végzett. Pénteken az Arequipa és Nasca közötti szakasz vár a mezőnyre.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
"Nem hiszem el, 20 éves vagyok!" – kisebb sokkot kapott a Rengeteg színésze, mikor kiderült, hogy megnyerte az Ezüst Medvét

"Nem hiszem el, 20 éves vagyok!" – kisebb sokkot kapott a Rengeteg színésze, mikor kiderült, hogy megnyerte az Ezüst Medvét

„Ha a kerékpárszervizek bezárnának, abból botrány lenne”

„Ha a kerékpárszervizek bezárnának, abból botrány lenne”

Egy nap után kiderült az oltási rendszer hibabejelentő telefonszáma

Egy nap után kiderült az oltási rendszer hibabejelentő telefonszáma