A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosok versenyében honfitársa, Cyril Despres nyerte meg az idei Dakar-ralit, a világ legnagyobb és legnehezebb tereprali viadalát, amelyet az idén is Dél-Amerikában bonyolítottak le.
Peterhansel tizedik diadalát aratta, ebből négyet négy keréken, míg Despres negyedszer szerezte meg a végső győzelmet. Az egyetlen versenyben maradt magyar, az autós Szalay Balázs a 21. lett összetettben.
"A Dakaron mindig remek érzés beérni a célba. - nyilatkozta honlapján Szalay. - Ahhoz képest, hogy a verseny első hetében alig volt olyan napunk, amikor ne lett volna technikai gondunk, a huszonegyedik helyen értünk célba, ami nem rossz."
A verseny utolsó, vasárnapi mért szakaszán, a Limába vezető úton az amerikai Robby Gordon volt a leggyorsabb az autósok között, míg a motorosoknál a norvég Pal Anders Ullevalseter vitte el a pálmát.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.