szerző:
Simon Andrea
Tetszett a cikk?

Kilencévesen olimpiai bajnok akart lenni, mára túlteljesítette a tervet. A háromszoros aranyérmes Kiss Gergely a vízilabda egyik legnagyobb alakja lett, mindegyik olimpiai fináléjában gólokat lőtt. Peking után többekkel együtt ideiglenesen visszamondta a válogatottságot. Most újra a régi alázattal dolgozik - Londonban is megy a bal.

hvg.hu: Mi akartál lenni kiskorodban?

Kiss Gergely: 9-10 évesen mondtam anyukámnak, hogy “dr. Kiss Gergely jogász és olimpiai bajnok vízilabdázó szeretnék lenni”. De nem emiatt a gól vagy amiatt az aranyérem miatt kezdtem, nekem nincsenek olyan élményeim, mint mondjuk Varga Dénesnek, aki 10 éves volt, mikor Kásás 3 góljával Európa-bajnokok lettünk. A magyar vízilabda legrosszabb időszaka pont az én gyerekkoromra esett: 1988 és 1996 között nem nyertünk olimpián érmet. Azért kezdtem vízilabdázni, mert a másod unokatestvérem a BVSC-be járt előkészítőbe, így jött, hogy “próbálja meg a Gergő is, hátha lesz belőle valami”. Nagyon jó közösségbe kerültem, és az a sátortetős uszoda amolyan bázis is volt, ahol sok-sok úszóval és vízilabdázóval lehetett találkozni, fiúkkal és lányokkal is, ahol vagy 5 műanyag óra szakadt le a kezemről, miközben rablópandúroztunk a téli félhomályban, és ahova le lehetett menni edzés előtt egy órával, mert fölfestett, hálóval ellátott lábtenisz-pályája volt.

©

hvg.hu: Amúgy anyukád mit szólt?

K. G.: Megkönnyezte és mindenben támogatott. Neki köszönhetem, hogy ilyen alapos vagyok: Hogy bármit csinálok, azt megpróbálom a tudásomhoz mérten a legjobban csinálni. Mert ha kisiskolás koromban rossz volt a leckém vagy csúnyán írtam, akkor azt a lapot kitépte és újraíratta velem az egészet, hogy az másnap ötös legyen. Újraírtam, aztán mentem még két órát edzeni az uszodába. Ahol a 3,5-ös tanulmányi átlag volt a minimális elvárás, be kellett vinnünk az edzőnknek az ellenőrzőnket, és ha rosszabbul álltál, addig nem mehettél edzésre, amíg nem javítottál. Az egész csapat 3,5 fölött volt, mert ciki volt nem lemenni. És büntetés is volt.: lemaradok a bajnoki meccsről, a másik akkor ellép tőlem a góllövő listán, vagy több gólpasszt ad vagy ő lesz a kezdő és nem én. És kimaradok egy buliból, egy közös élményből. Rengeteget köszönhetek az utánpótlásedzőimnek, akik 18-20 éves koromig foglalkoztak velem, és azoknak az idősebb játékosoknak is a Tungsramban, akik közé 15 évesen bekerültem.

hvg.hu: Például mit?

K. G.: Hogy türelmesek és elfogadóak voltak velem. Elsős gimnazista voltam a felnőttek között, az osztálytársaim délutánonként még az utolsó játékautóikat vették le a polcról, én meg szőrös bácsikkal edzettem, hétvégenként pedig 120 kg-os emberek próbálták mindenféle testrészemet lecsavarni. Igyekeztem hamar beépülni, megállni a helyemet, és amikor hibáztam és esetleg leszidtak, akkor is azt éreztem, szeretnék, ha megtanulnám. Nem az volt a céljuk, hogy leromboljanak és eltüntessenek, inkább megmutatták a trükköket, és elmondták például, hogy fejet a víz alá tenni nem nagyon érdemes, mert ott bármi történhet vele. Tehát a színészkedő, bujkáló játékosok, akik a víz alatt próbálnak előnyre szert tenni, sokszor rosszul járnak, mert 1-1 jobbhoroggal vagy kemény térdekkel találkozhatnak. Vagy megmutatták, milyen az, amikor a védő kiteszi a két kezét a vízből és ártatlan arccal mutatja, nem is nyúl hozzám, ezért nem is érti, miért agonizálok ilyen furcsán? Persze, tényleg kint volt a két keze, de közben átkulcsolta a lábával a derekamat és húzott lefelé combból, erőből. Nagyon sokat segítettek a vízben, a parton pedig én vittem a labdát, és ha szülinapom volt, akkor a süteményt.

hvg.hu: Avatás még volt akkoriban?

K. G.: Amikor egészen kicsiként bekerültem a gyerekcsapatba az eggyel nagyobbak közé, egy kassai túrán egy francia szöveget kellett fordítanom. Nyilván nem tudtam 9 évesen franciául. Mondták, nem baj, ha fejjel lefelé vagy a vonatban és úgy mondod, az is fordítás. Vagy később, egy vidéki tornán innom kellett egy kis bort meccs után. Mondták, nem baj, hogy nem szeretem, mert most meg fogom szeretni, és ha már bemelegedtem belülről, húzzam föl a mackómat és ússzak pár hosszt a medencében. Talán a mi korosztályunk volt az első, amelyik nem részesült a korábbi megalázós dolgokból.

©

hvg.hu: Az a nagy generáció hogy jött össze? És milyen volt benne lenni?

K. G.: Az egyik legfontosabb és legszerencsésebb dolog az volt, hogy tényleg nagyon szerettük a vízilabdát, gyerekkorunk óta jól játszottunk együtt klubban is és a válogatottban is. És sosem volt ciki jól dolgozni vagy eminensnek lenni, mert verseny volt. Ha azt mondta az edző, ússzunk 1 perc 10-et 100 méteren és a többiek nulla hetet úsztak, én megpróbáltam nulla hatot úszni. Így hajtottuk egymást. És ezt a komplettséget, ami abban a ’76-os korosztályban benne volt, talán azóta sem lehetett tapasztalni sem Magyarországon, sem külföldön. Volt valami velünk született, ritka és nem rajtunk múló dolog. Amit kaptunk és amivel becsülettel éltünk. Az egész gyerekkorunkat és fiatalságunkat annak szenteltük, hogy még jobb vízilabdázók legyünk. Kinek többet kellett ehhez dolgoznia, kinek pedig születésétől fogva megírták odafönt, hogy vízilabdázó lesz. De mindannyian köptünk epét edzés végén a fáradtságtól.

hvg.hu: Mi volt ebben Fecsó bácsi, az utápótlás kapitány szerepe?

K. G.: Ő az uszodában élt, nagyon szerette nézni a tehetségeket, és kihalászni közülük a legjobbakat. Akik az utánpótlásban is eredményesek és majd a felnőtt válogatottban is komoly eredményeket produkálnak. Nézte, ki ügyes, ki nem, kivel kell beszélni, mert kicsit meg van pimpósodva a feje és nem annyira koncentrál a vízilabdára, pedig nagyon tehetséges, míg a másik nagyon szorgalmas, de nem annyira ügyes. Utánpótlás szövetségi kapitányként ő ezeket összefogta és terelgett minket a megfelelő irányba: a felnőtt válogatottság volt a fontos cél.

Addig is voltak jó játékosok, de az olimpiai siker nem jött. Mi pedig itt voltunk és velünk kétkapuzott a felnőtt válogatott, 20 kilóval könnyebbek és 6-8 évvel fiatalabbak voltunk, és döntetlent játszottunk. Mert ez mindig bennünk volt, hogy nem számít, ki az ellenfél, ha űrlényekkel játszunk, azokat is megpróbáljuk megverni. Legfeljebb nem sikerül.

©

hvg.hu: Tehetséges voltál, vagy balkezesként eleve jobb helyzetből indultál a többieknél?

K. G.: Is-is. Szorgalmas, balkezes és magas voltam, ami az alapoknál nagyon jól jött. De nem én voltam a legtehetségesebb és a legügyesebb, inkább az erős középmezőnyhöz tartoztam az utánpótlás-válogatottakban. De a fejem, a gondolkodásmódom segített abban, hogy a vízilabdában érvényesüljek. A tanulható részek nekem könnyen és jól mentek: például a taktika. Mert a vízilabda nem csak abból áll, hogy tudunk úszni és dobáljuk a labdát, hisz miközben a vállamat nyomják le a víz alá és alig kapok levegőt, figyelnem kell, mikor jön felém a labda, kinek adom azt tovább, mi a következő, betartandó taktikai elem, hogy szereti a csapattársam kapni a labdát, és ha arra fordul és még kacsint is hozzá, akkor már tudom, hogy mindjárt passzolhatok. Ezeket a finomságokat kell megtanulni, mert ezek teszik a vízilabdázót vízilabdázóvá. Aki tényleg játssza, érti és érzi. Amire egy másik országbeli nem is mer gondolni, mert az edzője fiatal korában kiverte belőle, hogy nem ez a dolgod, fiam, hanem hogy a sablont megcsináld!

hvg.hu: Féltékenyek sosem voltatok egymásra?

K. G.: Mély irigység nem volt, legfeljebb szakmai féltékenység 1-2 napig. Hogy neki most jobb, mert kapott egy különdíjat vagy egy nagyon jó szerződést, vagy bajnok lett, én meg nem. Aztán belegondoltunk, hogy ez a sporttal jár, nem lehetünk mindenben egyformák, viszont az érem színe, amikor egy csapatban vagyunk, pont ugyanolyan. De mondjuk olyanra, hogy valakit kikiáltottak szépfiúnak vagy a lányok kedvencének és kereste a bulvársajtó, nem irigykedtünk, inkább örültünk, hogy nem mi szerepelünk ott és nem nekünk kell nap mint nap butábbnál butább kérdésekre válaszolnunk.

hvg.hu: Belefért, ha a másikon azt éreztétek, nem úgy áll hozzá?

K. G.: Olyan volt, hogy rászóltunk egymásra, figyelj, ez így nem jó, mi van veled? Szakításban vagy a barátnőddel, elment a kedved, fáj valamid, mi a baj? Mindenkinek volt ilyen nehéz periódusa, de együtt mindent meg tudtunk oldani - sokszor magánemberként is egymástól kértünk segítséget. És persze, időnként jó volt a privát körünkbe visszahúzódni, de ha 2-3 hónapig nem beszéltünk, ugyanott, ugyanazokkal a párbeszédekkel és gondolatmenettel folytattuk. Ez van ma is.

©

hvg.hu: Az első felnőtt válogatottság milyen volt?

K. G.: Azután, hogy ’93-ban megnyertük az ifi-Eb-t, Horkai György szövetségi kapitány Kásás Tomit és engem behívott a felnőtt keretbe. Kölykök voltunk még, olyan érzés volt, hogy: Úristen, holnap utazom az űrbe! Elmondta, hogy kereten kívüli meghívott vagyok, biztosan nem megyek a ‘94-es vb-re, de próbáljam meg magam rendes taggá beküzdeni, nem csak az edzésekre, hanem a meccsekre is. Ez volt szeptemberben és februárban jöttek a görögök hivatalos edzőmérkőzést játszani és Horkai berakott minket a Tomival. 16 éves és 5 hónapos voltam. Komjádi, teltház. Akkorákat nyeltem meccs előtt, hogy kiittam a fél medencét. Kaptunk pár percet és nekem minden mozzanata olyan volt, hogy jaj, jól csinálom, jól úszom, kapok levegőt, nem fogok megfulladni? De még helyzetünk és lövésünk is volt. És annyira izgulós, mint amikor a legszigorúbb tanár előtt kell vizsgázni: egy nap tanulásból kell kihozni a legtöbbet és tudod, hogy a tanárod az első hibádra ugrik és kicsavarja a lelkedet. És kb. ilyen érzés volt az is, amikor ’97 tavaszán már az én vállamon is nagy felelősség volt, komolyan számított rám a csapat is és Kemény Dénes is. Nem voltam még 20 éves.

hvg.hu: Abban, ami az elmúlt 15 évben történt veletek, Kemény Dénesnek mi a szerepe?

K. G.: Amikor “megkaptuk egymást”, ő nagyon jól tudta, hogy ez a korosztály egy csiszolatlan vagy félig-meddig csiszolt gyémánt, tehát nekünk az alapokat, hogy hogy fogjuk meg a labdát, nem kell megtanítani. De a válogatottban szükséges játékot az ő elképzelései alapján kellett megtanulnunk. Türelmes volt velünk és elfogadó, mi meg mindig nagyon kihajtottuk magunkat. Amikor egy keményebb úszás után 180-200-as pulzust mértünk, ő is tudta, mindent megtettünk, hogy mindenki boldog legyen. Sokszor előfordult, hogy ő vett vissza a munkából, mert látta, hogy elérte a célját. Volt benne egy hatalmas újítási vágy, ami minket is feltöltött.

hvg.hu: Mondanál példát az újításra?

K. G.: ‘97-ben az Európa-bajnokságon, amikor 21-22 éves srácok voltunk hetven százalékban a csapatban és meccs után azt hittük, hogy Dénes majd tart egy fejtágítót, órákig elemzünk mindent és megmondja, mi van. Ehelyett késő este leültünk a szálloda kertjében a műanyag napozóágyakra és mondta, tegye fel a kezét, aki sört kér. Először azt hittük, ez valami beugratós kérdés és a kapitány tesztel minket, de mondta, komolyan kérdezi, meccs után kell a vitamin és az a sörben is benne van. Páran föltettük a kezünket. Addig ez nem volt jellemző. Az igen, hogy karácsonykor koccintunk az edzővel vagy a szilveszteri focinál pezsgőzünk. De egy Eb-n? Mérkőzés utáni fejtágítás helyett? És akkor sör közben mondott 3-4 mondatot: látta, hogy kihajtottuk magunkat, majd holnap elemezzük a meccset hidegebb fejjel, most kicsit lazuljunk. Lehet, ez csak egy kis hülye példa, de sok ilyen volt nap mint nap és ezek mind  hozzájárultak ahhoz, hogy ki tudjuk hozni azt a hatalmas potenciált, ami bennünk volt egyénileg és csapatként is.

©

hvg.hu: Hogyhogy nem fáradt el ez az egész? És akkor sem voltak kérdőjelek, amikor két olimpia között nem nyertetek "semmit"?

K. G.: Most is megvannak a maga újdonságai, csak azokat már nem tudja nekem úgy előadni, mint a 19 éves csapattársaimnak. Nyilván ő is belefáradt bizonyos dolgokba, mert ha 62-szer elmondott valamit, akkor hatvanharmadszor már ő sem érzi a saját hangját olyan hatásosnak. És akkor mást próbál mondani. Lehet, azok a dolgok már kikoptak és arra van szükség, amit most csinál. De azt csak pár év múlva fogom tudni megmondani. És nyilván mindannyiunkban voltak kérdőjelek, hiszen 15 év alatt se testvérek, se barátok, se házastársak nem tudnak nem bizonytalankodni egy-egy időszakban. Volt, hogy le kellett ülnünk, akár az ő vadászházában erről beszélni, vagy idősebb játékosok ott maradtunk az uszodában, hol az ő kezdeményezésére, hol a miénkre. Mert a közös eredmények, az eltelt évek, a sok munka, szenvedés és öröm után úgy gondoltuk, beszélnünk kell, mert magunkat és egymást szivatjuk meg, ha kérdőjel vagy probléma marad bennünk. Egy kicsit főnök-beosztott viszonyban vagyunk, de annál mégis lazább.

hvg.hu: Melyik olimpia mit adott neked?

K. G: A sydneyi volt a generációnk első olimpiája - közülünk csak Fodor Rajmi és Kásás Tomi volt Atlantában -, a beteljesedés, amiért dolgoztunk, amiért 6 éves korunktól nap mint nap lementünk az uszodába, azt 23-25 évesen elértük. Az egész olimpia egy hirig volt, hiszen két vereségünk volt a csoportban, nagy meccsen győztük le a szerbeket az elődöntőben, és az oroszok elleni döntő utolsó két negyedéig nem voltunk annyira biztosak abban, hogy meglehet. Aztán a vége nagyon sima lett és parádés játékkal, 7 góllal nyertünk.

©

Athén az azzal kapcsolatos kétségek legyőzése volt, hogy meg lehet-e ezt ismételni? Hagyjuk-e magunkat lelkileg, hagynak-e minket az ellenfelek, a játékvezetők, a nemzetközi szövetség, hisz-e bennünk a közönség, hiszünk-e mi magunkban eléggé? Az egy igazi gladiátormunka volt. Mind a hét meccsünket megnyertük, a szerbeket és a bronzérmes oroszokat kétszer is legyőztük. Az volt a férfi munka számomra. És önigazolás is egyben: nem véletlenül jött össze, megérdemeltük, 14 hónap alatt 4 aranyat nyertünk, ezért is eljöttünk és el is vettük. Fantasztikus csapat voltunk, meg merem kockáztatni, hogy abból, amit én láttam a vízilabdázás alatt, a világ legjobb csapata voltunk emberileg, közösségileg, tudásban, tehetségben, beletett munkában és elszántságban.

©

A harmadiknál egy még nagyobb kérdőjel volt, hogy meg tudunk-e újulni úgy, hogy a sydneyi csapatból már csak páran maradtunk és az athéniból négy ember cserélődött le? Fölmérik-e az újak a feladat fontosságát? Ami nem kétség volt, csak kérdés, mert tudtuk, hogy az újak is nagyon jó játékosok, és mi is jók vagyunk. Újabb kérdés: de mi még elég jók vagyunk-e és ők már elég jók-e? Tehát együtt van-e ez a kettő? Válasz: igen. 2005-től, sok-sok év ezüst- és bronzérmei után, amikor két vb-döntőt buktunk el úgy, hogy esélyesek voltunk és vezettünk is. És aztán Pekingben meg tudtuk csinálni. Nehezen indultunk, de amikor az elődöntőben 6-3-ról elkezdtünk feljönni Montenegro ellen, igazából megnyertük az olimpiát. Aztán a döntőben 4 góllal nyertünk az amerikaiak ellen. Nagyon jól játszottak az újak, nagyon sokat tettek hozzá ahhoz az aranyéremhez. És akkor úgy gondoltam, ott lesz vége a pályafutásomnak.

hvg.hu: Mi mindent mérlegeltél?

K. G.: Például, hogy két gyereknek vagyok az apja, és a kislányaimtól elvettem és adtam is sok mindent ez alatt az idő alatt, és most itt a lehetőség, hogy nyugodtan azt mondjam 31 évesen, 300 válogatott mérkőzéssel, három olimpiai és hét másik arannyal, ez így teljesen kerek, mindenkinek köszönöm, aki segített. És én most balra el a színfalak mögött. Aztán Benedek Tibi és Molnár Tamás mondta le véglegesen, Biros Petivel mi nagyon hezitáltunk. Végül azt gondoltuk, az a legjobb megoldás, ha két évig pihentetjük ezt a kérdést, csak a klubban játszunk, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Aztán Kemény Dénessel beszélgettünk egy nagyot és arra jutottunk, hogy a 2009-es vb-re megyünk, de a 2010-es Eb-n adunk lehetőséget a fiataloknak és kicsit mi is átgondoljuk a következő két évet, hogy ha szükség van ránk és olyan a formánk, vállaljuk-e tovább. Egy évet hagytam csak ki, most pedig a kapitány eldönti, milyen csapatot állít össze.

hvg.hu: Szoktál szorongani a kerethirdetés előtt?

K. G.: Az a fajta negatív szorongás, hogy mi lesz most velem, hogyan fog sikerülni, soha nem volt bennem. Volt, hogy izgultam, mert éreztem, nem voltam annyira jó a felkészülésen, mint korábban, de azt is éreztem, akkor is menni fog, ha legalább 20-22-en szeretnénk bekerülni abba a csapatba és közülünk csak 13 utazhat. De bíztam magamban, mert nem a sor végén csaltam a békaügetésben, hanem mindent megtettem munkában és odafigyelésben. Most úgy vagyok vele, hogy nálunk a jobb oldalon összesen három balkezes van bent a keretben, plusz Hosnyánszky Norbi, aki jobbkezes, de ott is tud játszani. Végül is, rossz játékkal ki lehet kerülni ebből a keretből, de azt meg érezni fogom közben. Ha nem vagy fegyelmezetlen vagy nem hozol be emberi negatívumot, de hozod a tudásod, akkor azért legalább 50 százalékban reménykedhetsz abban, hogy kimész. Ehhez nyilván rutin is kell, hogy a fontos mérkőzéseken a legjobbat hozd ki magadból és ne legyen kérdéses a helyed. Nem vagyok 100 százalékig biztos a dolgomban, viszont 100 százalékig sose voltam biztos. De 70-80-ig mindig.

©

hvg.hu: Változott a motivációd?

K. G.: Általában, ahogy a sportolók idősödnek, azt gondolják, egyre többet megengedhetnek maguknak. Akár fegyelemben, akár úgy, hogy visszavesznek a munkamennyiségből. Nálam ez pont fordítva működik: egyrészt, ha  tartani akarom a lépést vagy jobb akarok lenni, mint a fiatalok, akkor legalább ennyit kell dolgoznom vagy többet, mint eddig, vagy mint ők. Másrészről azt gondolom, egyre kevesebb világverseny van már nekem hátra, azokon viszont minél szebb eredményt szeretnék. Ezért voltunk mindannyian nagyon csalódottak a sanghaji vb után, az idősebbek tálán kicsit jobban, hogy aranyesélyes csapatként játszottunk, nagyon sok szép momentumunk volt, fölénnyel vezettünk a szerbek ellen az elődöntőben, végül csak negyedikek lettünk. Az egy 3 fokozatú csalódás volt: nem nyerhettük meg az aranyat, nem játszhattunk döntőt és még a bronzmeccs sem sikerült a horvátok ellen. Vagyis az első három célunkból egy se jött össze. Csak a minimális, hogy az olimpiai kvalifikációt simán kivívtuk. Az biztos, hogy az elmúlt három év a válogatott legsikertelenebb időszaka eddig, úgyhogy most az Eb-n szeretnénk domborítani. És aztán még mindig lesz fél év az olimpiáig, remélem, mindenki egészséges lesz és képesek leszünk valami olyat alkotni, amit talán soha, senki nem tud majd megismételni.

A 2012-es vízilabda Európa-bajnokság eredményeit, csoportállásait és menetrendjét megtekintheti ide kattintva!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Eltiltották a szezonra a rasszizmussal vádolt román játékvezetőt

Eltiltották a szezonra a rasszizmussal vádolt román játékvezetőt

Egy hónapig se látogatni, se elhagyni a gyerekotthonokat nem lehet

Egy hónapig se látogatni, se elhagyni a gyerekotthonokat nem lehet

Szijjártó megemlített két súlyos kihívást, amivel szembenéz a világ

Szijjártó megemlített két súlyos kihívást, amivel szembenéz a világ